Haldokló orangután miatt áll a bál a cseh fotósoknál

2019.09.18. 12:07

Több nemzetközileg is ismert és elismert cseh sajtófotós marad távol a 25. Czech Press Photo versenytől, mert szerintük a megmérettetés elveszítette hitelét és magas szakmai színvonalát, írja az MTI.

A verseny kritériumairól évek óta folyó vita a tavalyi győztes képe miatt élesedett ki. Tavaly a nemzetközi zsűri a fődíjat Lukas Zeman szabadúszó fotósnak ítélte oda. A fődíjas képen egy Borneó szigetén élő nőstény orangután látható a kölykével, amely a képaláírás szerint haldoklik. A profi cseh fotósok azonnal vitatták a kép hitelességét, bírálták, hogy a zsűri egy amatőr munkát díjazott, amelynek igazságtartalmát nem lehetett leellenőrizni, s ezért kérték a döntés átértékelését. A zsűri ezt elutasította.

Stanislav Lhota főemlőskutató szerint a fényképen látható kismajom "minden valószínűség szerint" nem haldoklik, hanem anyja karján pihen vagy alszik.

"Csak a rendelkezésünkre álló információk és a kép ereje alapján dönthetünk" - mondta Joao Silva, a zsűri tagja, ismert dél-afrikai-portugál fotós, hozzátéve, hogy a választás mellett szólt az is, hogy a fotó egy komoly ökológiai problémát mutatott be.

Neves cseh fotósok sora már akkor nyílt levélben szólította fel a rendezvény szervezőit a nagyobb átláthatóságra és a legmagasabb minőségi elvárások betartására. Miután a sajtófotósok követeléseiből csak azt az egyet teljesítették, hogy az idén már nem fogadják be a szabadúszók képeit, több cseh fotós úgy döntött, hogy nem vesz részt az idei versenyen.