Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Velence már száz éve sem bírt a turizmussal

fortepan 130411-szalai-terez 1900. Olaszország, Velence Canale d
2019.10.12. 22:43

Rendes polgárcsaládban generációk töltötték ugyanabban a velencei szállodában a nászútjukat, hiszen a szabályszerű házasélet sokáig Olaszországban kezdődött. Lehet, hogy a magyarok tehetnek arról, hogy a város ma már nem bír a turizmussal?

Figyeljék csak meg a vonatzakatolás erotikumát!

Mindenféle ókori előzmény után a 18. századi angol arisztokrácia tagjai voltak az első modernkori nászutasok. Ez az általában kéthétnyi időszak eredetileg sokkal inkább rokonlátogatás volt, mint egymással töltött idő: az új házasok felkeresték azokat a távolabb élő rokonokat, akik nem tudtak ott lenni az esküvőn. Később a tengerpart és a fürdővárosok lettek divatosak, az igazán kalandvágyók és gazdagok pedig a kontinensre, Párizsba, Rómába mentek. Száz év sem telt el, és követték őket európai osztálytestvéreik, elsősorban Itáliába; Amerikában pedig a Niagara vízesés lett ikonikus helyszín.

Az első, évszámhoz köthető magyar nászút gróf Károlyi Györgyé és Zichy Karolináé, akik 1836-os esküvőjük után Olaszországba indultak. „A nászút magyarországi történetének kutatása elhanyagolt téma, szépirodalomból, újsághírekből, életrajzok morzsáiból lehet csak összerakni”– mondta az Indexnek Bata Tímea, a Néprajzi Múzeum muzeológusa, aki elsősorban a későmodern korszak nászútjainak hazai történetét kutatta.

A turizmus és az infrastruktúra fejlődésével, a szabadidő megjelenésével párhuzamosan vált maga az utazás és annak helyszíne egyre fontosabbá. Rokonlátogatás helyett az út már az új pár új életéről szólt, amelyben a férj nemcsak a baedeker kötelező látnivalóival ismerteti meg a feleségét, hanem a szexuális élettel is. A huszadik század elejéig vagy akár tovább is tulajdonképpen két egymás számára ismeretlen ember kelt útra, akik egyszerre küzdöttek az utazás praktikus nehézségeivel és egymás idegenségével.

Mindennek ellenére a szokás fennmaradt, akár orvosi javallat ellenében is. Sőt, egyre szélesebb társadalmi réteg ült fel a nászutas-vonatra.

 „[Tauffer Vilmos, a neves orvosprofesszor] a nászutazást – bölcsen és okosan – elítélte. Egészségi szempontból. Nekem úgy tetszik, hogy az ő jeles érvelése folytán se szűnik meg a nászút. Pszichológiai okokból. Hatalmas erotikum rejlik a helyváltoztatásban, az utazásban, a vonatzakatolásban. Figyeljék csak meg, milyen intenzíven hatnak reánk a nők a vonatban. Egyenesen a szerelem ritmusát, a vérünk ütemeit kopogják ki a kerekek. Másrészt egy szimbólum a nászút. Egy csodát szomjaznak az új szerelmesek s amit nem találnak meg Budapesten, Aradon és Kassán, talán fellelik a lagúnák sekély vizén, az olasz napfényben, vagy egy ismeretlen hotel hangulatában”– írta a Hét 1911-ben.

A szabályszerű házasélet sokáig olaszországi nászúttal kezdődött

„Mihály most volt először Olaszországban, harminchat éves korában, a nászútján. [...] Ha nem házasodik meg, és nem az a szándéka, hogy szabályszerű, olaszországi nászúttal kezdődő házaséletet éljen, talán mindhalálig halogatta volna az olaszországi utat” – magyarázta Szerb Antal a nemzedékeken átörökített polgári csökevényeket az Utas és holdvilágban.

Az utazás történetével foglalkozó Gyömrei Sándor 1934-ben publikált könyvében írja, hogy Európa- és Magyarország-szerte, a kispolgári rétegig bezáróan az olaszországi nászút dominál. Sokak életében ráadásul ez jelentette az egyetlen külföldi utat. Tudjuk, hogy Jókai 1899-ben második feleségével, Kosztalányi 1913-ban és Babits 1921-ben Olaszországot választotta nászútja helyszínéül. Bata Tímea gyűjtésében szerepel egy olyan házaspár is, akik első világháborús pénzhiány miatt csak két évtizeddel később, akkor már fiúkkal utaztak közös családi nászútra. A nászutazás állomásait és a tipikus nászutat is definiáló 1936-os Nászút féláronban pedig Jávor Pál és Ágai Irén adta ki magát friss házasnak, csak hogy a nászutas kedvezményt igénybe véve végre eljuthassanak Olaszországba.

A velencei Szent Márk tér ma szelfizőkkel van tele, de már a 19. század végén sem volt igazi az utazás fénykép nélkül, amit levelezőlapként lehetőleg gyorsan haza is küldtek. Amikor még keveseknek volt saját gépe, a nászutasok egy-egy helyi fotóműtermet kerestek fel vagy az utcán őket leszólító gyorsfényképésztől rendeltek képet. Bata Tímea azt mondja, magyar fotóarchívumokban kevés nászúton született fotó azonosítható be. Az egyik éppen Jókai Móré, aki 1899-es nászútjáról beszámolókat küldött a Vasárnapi Ujságnak.

„A nápolyi fényképész ugyancsak becsületes ember volt; engem húsz évvel fiatalabbá tett, nőmet tízzel öregbítette s így harminc évvel közelébb hozott egymáshoz”– jött ki a matek a nászúton készült fényképen, melyen Jókai az öt évtizeddel fiatalabb második feleségével, Nagy Bellával szerepel.

Velence megrázóan magyarosodott és elmúlt komilfó lenni

Velence az olaszországi nászút ikonikus állomása. Szinonimája. Elpukkanó kódszava.

Velence mindenki számára az örökké elmulasztott nászút; azok számára is, akik ott jártak nászúton. Igen, gondolják egy életen át, pontosan így kellett volna: Velencében a Danieliben, a galambokkal, a gondolásokkal és a megfelelő nővel. Mindenki így érzi, tíz év múltán azok is, akik a megfelelő nővel voltak ott”

– írta Márai.

Annak, hogy Velence ma már nem bír a turistaáradattal, 1906-ban is voltak előjelei. Ez nagyjából egybeesik azzal az időszakkal, amikor a pincérek megtanultak magyarul káromkodni, a lidoi kabinosok köszönöm-öt mondani és néhány helyen megjelent a kőbányai sör. Velence és a Lido „megrázó magyarosodását” jelezték a szaporodó magyar (inkább csak magyar feliratú) szállodák. A ma is álló, jelenleg Ausonia Hungariának nevezett hotel 1906-os avatásán ott volt Ady is. Az osztrák tulajdonos még a kávéskanalakra is magyar címert tetetett, tíz évvel később pedig megszületett a szecessziós kerámiahomlokzat Hungáriával a fő helyen. Az olasz-magyar barátkozásnak egy időre véget vetett a világháború, amelyben a két nemzet ellentétes oldalon vett részt, de a húszas években újra felvett barátságfonal odáig gombolyodott, hogy ismét Hungaria lett a hotel neve és az igazgató is beszélt magyarul. (A Hungaria Palace történetéről itt olvashat többet.)

A magyarság időszaki, tömeges beszivárgásával függött-e össze vagy sem, a húszas években Velence már nem mindenkinek volt elég előkelő: utazó ügynökök és szatócsok közkedvelt helye lett. „Velence már nem komilfó. Igaz. Már csak szenzálok és krájzlerosok nászutaznak oda”– búsongott a turizmus tömegesedése miatt Gárdonyi az Ida regényében 1924-ben.

(Borítókép: 1900. Olaszország, Velence Canale di Cannaregio, Ponte dei Tre Archi. Fotó: Szalay Teréz / FORTEPAN)