Innen a legjobban Andy Vajna hiányzik

John Waters trashfilmrendező mondta azt egyszer, hogy ha valaki hazavisz a lakására este, és azt látod, hogy nincsenek nála könyvek, akkor ne szexelj vele. Körbenézek, de nem látok könyveket az Andrew G. Vajna-gyűjtemény (csúnyább szóval: hagyaték) kiállításán, kivéve, ha nem vesszük azoknak a bőrkötéses, egyenkinézetű forgatókönyveket, a Rambótól a Pappa Piáig, amik olyan észrevétlenül sorakoznak egy íróasztal felett, hogy csak akkor tűnnek fel, ha az ember kifejezetten keresi őket. A gyűjteményt képező 225 tárgy rengeteget elmond arról, hogy milyen ember is volt az egész hóbelevanc tulajdonosa, de ha valaki azt várja ettől a kiállítástól, hogy a rengeteg a mindent jelentse, az csalódni fog – a sok dísztárgyból, filmes relikviából, bútorból, poszterből, régi fotóból lesz egy képünk Andy Vajnáról, de az a kép nem lesz élesebb, mint a kiállítás előtt.

Vajna élete egyszerre érdekfeszítő és titokzatos, és szinte lehetetlen egyenes vonalakat húzni benne. Az egykori parókakészítő Hongkongban kezdett filmes bizniszbe, az egyik legkorábbi filmje, a minden jel szerint borzasztó kungfu-akció, a The Deadly China Doll milliókat hozott neki. A hetvenes évek végén a libanoni származású Mario Kassarral megalapította a Carolcót, a nyolcvanas évek egyik meghatározó filmgyártó cégét (lásd Rambo-sorozat), amiből az évtized végén kiszállt, de producerként még rajta tartotta a kezét a hollywoodi filmgyártáson (Az emlékmás, Dredd bíró, stb.). A saját cége gründolása mellett visszatért Magyarországra producerként A miniszter félreléppel, majd később a Szabadság, szerelemmel, 2011-ben pedig az ország filmbiztosa lett.

A magyar filmkészítést gatyába rázta a Filmalappal, de közben nyakig merült a belpolitikában, a TV2 tulajdonosa lett, felvásárolta a megyei lapokat kiadó Lapcomot, kaszinóival milliárdokat kaszált - megvolt a felelőssége a NER sajtóbirodalmának kialakulásában, és a jutalmát is elnyerte érte. Aztán idén januárban meghalt, a legendája pedig máris elkezdett kialakulni: idén volt már poszterkiállítása, Návai Anikó könyvet írt róla, most pedig özvegye, az Amerikába költöző Vajna Tímea árverésre bocsájtja rengeteg tárgyát. A bevétel egy része jótékony célra, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának megy majd, egy másik részével pedig az özvegy azokat szeretné kifizetni, akik évek, évtizedek óta Vajnának dolgoztak.

Valószínűleg mindkettőre lesz lehetőség bőven, mert a gyűjteményben vannak értékes, vagy legalábbis drága holmik: Vajna Bentley kabriója, egy rakat Kovács Margit-kerámia, köztük egy szokatlanul nagy, 90 centis figurával, illetve egy eredeti Munkácsy-tanulmány a Krisztus Pilátus előtt-höz (címe: Három zsidó fej), ami 28 millió forintról fog indulni. De ezek Vajna vagyontárgyai, amik leginkább arról tanúskodnak, hogy a filmbiztos szeretett drága dolgokat vásárolni, a karakteréről nem sokat mondanak.

Ezt támasztja alá az is, amit Geszti Péter mondott a gyűjteményt bemutató sajtótájékoztatón. Geszti arról sztorizott, hogy Vajna meghívta őt még 1996-ban Los Angelesbe, hogy csiszoljon egy kicsit A miniszter félrelép forgatókönyvén, és akkor látta, hogy a házában belépve balról egy Botero, jobbról pedig egy Renoir fogadta. Geszti amúgy tíz napot töltött Los Angelesben, ebből négy napot főleg a medence mellett ült, majd amikor Vajna látta, hogy a rímembernek nem annyira jó a munkamorálja, akkor beültette az irodájába, ahol úgy kellett a forgatókönyvön dolgoznia, hogy egy Rambo-festmény bámult rá, egy hatalmas késsel a kezében. A Rambo-kések voltak azok, amik leginkább izgatták Geszti fantáziáját akkor, most pedig megvolt a lehetőség, hogy a trilógia röhejesen óriási vadászkéseit a kezébe vegye, az összesereglett sajtó legnagyobb örömére, aminek a tagjai szintén ezekre gerjedtek leginkább.

Pedig a gyűjtemény tele van beszédesebb darabokkal. A filmes relikviák egy része érdekes korlenyomat, a werkfotók, standfotók, plakátok ömlesztve érdekesek, de nem adnak sokkal többet, mintha egy mozi előterében látnánk őket, ahol egyébként a helyük volt, bár élmény ekkorában látni a Dredd bíró sajtóképeit, vagy éppen az egyes filmek bevételeit ünneplő reklámokat. Pár fokkal érdekesebbek azok a hasonló relikviák, amiket látszódik a személyes viszony – dedikált Stallone-fotó, vagy egy szintén dedikált Schwarzenegger-kép, amin a sztárkolosszus egy szál fecskében pózol Sydneyben, engem mindenesetre elgondolkodtatott, hogy vajon melyik barátomtól szeretnék egy ilyen képet látni az otthonomban. Az első Rambo zenéjén dolgozó Jerry Goldsmith az első kottát azzal írta alá és küldte el a producernek, hogy “ez még csak a kezdet”, a Vajnával gyakran dolgozó Alan Parker rendező (Angyalszív, Evita) pedig minden egyes neki küldött szövegét, forgatókönyvét egy személyre szabott karikatúrával látta el, ahogy Oliver Stone is a kézírásával köszönte meg, hogy a Nixon című filmje elkészülhetett.

A filmes tárgyaktól eltekintve Vajna leginkább egy tehetős, de Magyarország felé mindig hűséges világutazónak tűnik, aki szerzett szekrényt Kínából, szivardobozt Thaiföldről, gyertyatartót Amerikából, illetve íróasztallá alakított, a kaszinókoncessziói miatt duplaüzenetű rulettasztalt Londonból. És vásárolt itthon is, különösebb koncepció nélkül, ami megtetszett neki: voltak komplett Herendi-készletei, grafikák és festmények Fábri Zoltántól, illetve a jellegzetes szocialista művészetet idéző bronzszobrok a munkásosztály és a Tanácsköztársaság emlékére. Az elengedhetetlen DVD-, és VHS-készlet nem különösebben világít rá Vajna ízlésére, vannak sorozatok (Alias, Hősök) és magyar kiadású játékfilmek, de semmi kirívót nem láttam bennük, azon kívül, hogy a Buborék srác nevű borzasztó 2001-es film megvolt neki kazettán és DVD-n is.

Geszti többször járt Vajnánál, és elmondta, hogy a most látható gyűjtemény messze nem teljes, hiányzik belőle még nagyon sok érdekes tárgy. Sajnos példát nem mondott, de nem hiszem, hogy lenne itt bármi, amivel lehetne még árnyalni azt a képet, amit a hagyaték kiad – egy gazdag ember, akinek összejött a siker Hollywoodban, munkálkodott benne a honvágy, a lakására rányomta a bélyegét a korszak magyar és nemzetközi ízlése, azzal a kitétellel, hogy ő tényleg megvehetett bármit, amire kedve szottyant. De azért nem vett semmi nagyon különlegeset. A személye viszont amennyire megosztó, annyira egyedi is volt ebben a korszakban, nem hiába mondta Geszti, hogy a tárgyak közül a legjobban maga Andy Vajna hiányzik.

A katalógust online is lehet böngészni ezen az oldalon. Az árverést december 7-én tartják, a kiállítás november 26-tól nyitott a nagyközönség számára a Nagyházi Galéria és Aukciósházban (1055 Budapest, Balaton utca 8.) minden nap 10 és 18 óra között.

(Borítókép: Vajna Bécsben kiállított igazolványa és hajójegye, amikkel elhagyta a kontinenst 1956 decemberében. Fotó: Huszti István / Index)