A világhírű magyar festőnő, aki először készített számítógéppel képeket

Amikor 1968-ban diáklázadásoktól volt hangos egész Párizs, az Orsay-i Egyetem számítógép központjában valami sokkal csöndesebb, de nem kevésbé forradalmi esemény zajlott. A takarítónőn kívül az egész házban csak egy technikus és egy fiatal képzőművész dolgozott. A művész egy magyar alkotó, a Franciaországban élő Vera Molnar volt, akit a számítógépes képzőművészet úttörőjeként és a műfaj legelső alkotói között is

A sztárkurátornak, Hans Ulrich Obristnak adott interjújában Vera Molnar elmesélte, hogy már kisgyerekként is szinte algoritmikus szisztematikussággal kutatta a képi kifejezés lehetőségeit. Kislányként egy balatoni nyaralás alkalmával minimalista sorozatot kezdett rajzolni a Balaton partjáról, ám amikor megunta az alapszínek használatát, szépen fokozatosan a krétás doboz egymást követő árnyalataival kezdte újraalkotni az eredeti kompozíciót. Voltaképpen ez volt az első program, amely megszületett a fejebén. Munkáit semmilyen már meglévő kategóriába nem lehet besorolni, mint ahogy a pályája sem volt hétköznapi.

Hét évtizedig tartó hatnapos vízum

Franciaország Budapesten dolgozó kulturális attaséjának, a Nyugat, majd az Európai Iskola köréhez is kapcsolódó írónak, tanárnak, François Gachot-nak köszönhetően korán megismerkedett a francia művészettel, Matisse és Cézanne életművével. Utóbbi jelentette számára azt a kályhát, amitől művészi értelemben elindult, olyannyira, hogy Cézanne és a kubizmus kapcsolatáról írta a szakdolgozatát. A magát már a főiskolán absztrakt művésznek tartó Vera Molnar – akkor még Gács Vera –, Moszkvába vagy Párizsba szeretett volna menni, amikor külföldi ösztöndíjat kapott, de végül Rómába küldték, ahonnan már nem tért vissza Magyarországra.

Bár hivatalosan csak a következő években ereszkedett az országra a szocreál szellemi vasfüggönye, a fiatal alkotó 1947-ben úgy döntött, hogy az absztrakt művészetet egyre rosszabb szemmel néző magyar kultúrpolitikai légkör helyett a kortárs művészet egyik központját, Párizst választja, ahova végül hatnapos vízummal érkezett. Az egyhetes tartózkodást a művész némileg meghosszabbította, ma már közel hét évtizede él a francia fővárosban.

Párizsban későbbi férjével, a szintén magyar François Molnarral gyakran ücsörögtek a Select kávéházban, ahol annak idején összegyűlt a franciaországi magyar képzőművész emigráció nagy része. Etienne Hajduhoz, vagyis Hajdú Istvánhoz ebédelni is eljártak, ő mutatta be Vera Molnart a korabeli francia művészeti élet számos meghatározó alakjának, közöttük a leginkább Picassóról ismert kubista mozgalom egyik legfontosabb művészének, Fernand Léger-nek is. Bár korai éveiben Vera Molnar a hasábokból, kúpokból építkező kubizmust tartotta a legjobb szellemi átjárónak, amin át eljuthat a budapesti főiskolán szorgalmazott képi világtól a számára vonzó absztrakcióig, legmeghatározóbb élményét mégsem a Léger-vel való találkozás adta.

Egy másik francia művész, a párizsi avantgárd egyik kulcsfigurája, Sonia Delaunay délutáni találkozóin ugyanis az éhes fiataloknak sokat jelentő tea-keksz kombó mellett tanácsokat is osztogatott a kezdő alkotóknak. Az egyik összejövetelen Vera Molnar is megmutatta a műveit az absztrakt művészet nagyasszonyának, aki a fáma szerint így summázta a látottakat:

Ez a kislány még fog valamit csinálni!

Ez a valami pedig nem váratott sokáig magára.

Elképzelt egy számítógépet

A Kiscelli Múzeumban jelenleg látható Vera Molnar művészetét bemutató tárlaton nagyon izgalmas végigkövetni, hogy a nagy elődök előtt tisztelgő művekbe hogyan kúsznak be azok a felfedezések, amelyek végül a számítógép használatához vezették Molnart. Dürer Melankólia című képén megjelenő mágikus négyzetről készült képek, Cézanne aix-i hegycsúcsa, a Sainte-Victoire és a Gauss-görbe találkozásából született végtelenített számú műből álló sorozat, a Theo van Doesburg, Malevics, Klee, Naum Gabo munkái ihlette absztrakt munkák mind egy-egy lépcsőfokok voltak ezen az úton.

De ami igazán érdekes, az az, hogy még sehol sem volt elérhető közelségben a számítógép, amikor Vera Molnar már algoritmusokban gondolkodott. 1959-ben kitalált egy módszert, amivel teljesen szisztematikusan tudta a képi ábrázolást vizsgálni. Ezt a módszert machine imaginaire-nek nevezte el. Elképzelte, hogy van egy komputere, és fejben tervezett egy programot, aztán ahogy egy számítógép tenné, lépésről lépésre egyszerű, kis terjedelmű sorozatokat készített, amelyek önmagukban is teljesek voltak, azaz egyetlen formakombinációt sem hagytak ki.

Két mosogatás között

Vera Molnar csak a hetvenes évek második felében kezdte kiállítani munkáit. Mondhatni, sokáig férje, a korszak meghatározó művészetteoretikusa, François Molnar árnyékában élt. Azonban a feminista elvárásokat visszafelé is kiterjeszteni kívánók legnagyobb bánatára neki ez az életforma tökéletesen megfelelt. A Kiscelli Múzeum kiállításának társkurátora, a Párizsba élő művészettörténész, Cserba Júlia a kiállítási katalógusba készült interjúban rá is kérdezett arra, hogy nem jelentett-e hátrányt Vera Molnar számára, hogy egy nagyon maszkulin közegben nőként tevékenykedett.  

Bizonyos fokig előny volt, mert úgy tudtam elérni a célomat, hogy a férfiak azt gondolták, hogy gálánsan segítenek nekem, kis buta nőnek, miközben magamban azon mosolyogtam, hogy túljártam az eszükön, és én tudom, mi jár az ő fejükben, de ők nem, hogy mi jár az enyémben.

- válaszolta. Más forrás pedig arról tanúskodik, hogy sokáig azt hitték, komoly férje mellett ő amolyan szakácsnő, de számára ez a helyzet megfelelőnek bizonyult, mivel elmondása szerint két mosogatás között kiválóan tudott alkotni.

A mai számítógépes grafika egyik megalapozója

Közben férjével a tudományt és a művészetet összekapcsolni hivatott híres intézet, a Recherche d'Art Visuel, vagyis a C.R.A.V alapító tagja is lett. Ma már kissé furcsa, hogy az aukciós listákon előkelő helyen szereplő művész valaha azért szakított a csoporttal, mert annak tagjai pénzt is akartak keresni műveikkel, a galériás rendszerben való elmerülés azonban egyáltalán nem volt szimpatikus sem Verának, sem François Molnarnak.

És bár hamar elhagyták a csoportot, a közös célok megmaradtak: a kutatás és a kísérletezés, amelyben a legkülönbözőbb kombinációs lehetőségeket keresték. A C.R.A.V. ugyanis a statisztikát, a valószínűséget, a véletlent, a mozgást vonta be a művészetbe, a vizuális jelek mögött nem kerestek és nem fogalmaztak meg többletjelentést, a klasszikus komponálási elveknek is búcsút intettek. A szakítás után személyes szálak továbbra is kötötték a magyar házaspárt a csoport tagjaihoz, a később szupersztárrá váló Morellet-vel például hosszú évtizedeken át baráti kapcsolatot ápoltak. Vera Molnar a párizsi Sorbonne Egyetemen évekig dolgozott a képzőművészet és a művészettudomány tanáraként.

Férjével közös elméletet is kidolgoztak arra, hogy milyennek kellene lennie a tudatos kísérletezésen alapuló új művészetnek, ahogy Kumin Mónika írja a Kiscelliben látható kiállítás katalógusában, a Molnart elnevezésű teória lényege a következő volt:

A meghatározott szabályok szerint működő program által generált képek az alapelemek arányának/elrendezési módjának apró változtatásaiból, Vera Molnar szavaival:

A Kiscelli Múzeum oratóriumába lépve rögtön olyan alkotásokkal találkozunk, amelyek a legkorábbi számítógépes munkák közül valók. Egyenesek, síkidomok, négyzetek vagy összefüggő vonalat kígyóvonalban követő absztrakt kompozíciók láthatók a képeken.

Gondoljunk csak bele: az, hogy a számítógéphez monitort, tehát olyan interfészt is csatlakoztassanak, ami a számításokat vizuálisan is képes megjeleníteni, egészen a hatvanas évekig nonszensznek tűnt. Amikor Vera Molnar vászon helyett elkezd a képernyőre komponálni, épp hogy csak az elején járunk annak a folyamatnak, amikor elkezd terjedni a monitor mint újítás és megjelenik egy-egy nagyobb számítógépes központban. Bár Amerikában és Németországban hamar elkezdenek kísérletezni számítógépes képek létrehozásával, az első számítógéppel kiszámított képeket tudósok készítették, esztétikai értéket ők nem akartak létrehozni. Ekkor jött Vera Molnar, aki megtanult programozni, és az addig a fejében futó algoritmusokat betáplálta a számítógépekbe.

A számítógép használata logikus lépés volt a művész pályáján. Hogy időt nyerjen, a fejében dolgozó szoftver működését felgyorsította a számítógép szoftverével, ceruzáját és ecsetjét pedig meghosszabbította a számítógép képalkotó eszközeivel. De az algoritmust továbbra is ő írta. Amit hozzáadott az alkotófolyamathoz, az nem más, mint az algoritmusba eleve belekódolt véletlen lehetősége volt, magyarán megengedte a gépnek, hogy társalkotóvá lépjen elő. De az algoritmust ő találta ki, a megszületett képek között is ő szelektált, ő döntötte el, hogy mikor válik "a művészet evidenciája láthatóvá". Ma már teljesen elfogadott, hogy számítógép segítségével autonóm művészeti alkotások hozhatók létre, de a hatvanas, hetvenes években ez korántsem volt olyan magától értetődő. 

Veszélyes szembetegség

Vera Molnar műveinek jelenlegi reneszánszához nyilván az is hozzájárul, hogy beérett az idő, amikor már mindenki számára érthetőnek, de legalábbis megközelíthetőnek tűnnek a művei, hiszen ma már senkit sem lep meg, hogy filmesek, képzőművészek vagy építészek számítógép segítségével hozzák létre az alkotásaikat. Sőt, a kétezres évek óta felpörgő számítógépes művészet maga is keresi a gyökereit. Hatvan évvel ezelőtt egy ilyen kísérlet még megbotránkoztatónak számított - és nem elsősorban a laikusok között.

Bár ma már csodájára járnak alkotásainak és módszerének, nem volt vele mindig ilyen kegyes a művészeti szcéna. Saját visszaemlékezése szerint korai komputermunkáit nem igazán fogadták jó szívvel:

Amikor az emberek eljöttek hozzám, mindenki igyekezte elkerülni a falon lévő képeimet, mintha attól félnének, elkapnak valami csúnya szembetegséget.

Volt, hogy azzal vádolták, a gép használatával dehumanizálja a művészetet, pedig erről sosem volt szó. 

Én használom a véletlent, a véletlen - remélhetőleg - nem használ engem. 

– mondta egy alkalommal.

Mitől az egyik legnagyobb?

Bár a ma is aktív 95 éves művész alkotásait a legfontosabb nemzetközi központokban állítják ki, és a kortárs magyar alkotók eladási listáján a legkeresettebbek között, az elmúlt tíz évet tekintve a negyedik helyen szerepel, a hazai múzeumi világ, így a nagyközönség is csak az elmúlt években kezdte felfedezni magának a művészetét. A Szépművészeti Múzeum, a Kepes Intézet és a Paksi Képtár után jött most a Kiscelli Múzeum, ahol az oratóriumban rendeztek kiállítást Vera Molnar műveiből. A Rendetlenség a rendben című tárlatot a Párizsban élő magyar alkotók munkáinak beszerzésére külön figyelmet fordító múzeum saját tulajdonú művei mellett a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény anyagából állították össze, és a kiállított munkák teljes egészükben lefedik az életművet.

Róka Enikő, a Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár vezetője és a kiállítás társkurátora szerint Vera Molnar munkásságát az emeli a kortársak legnagyobbjai közé, hogy algoritmikus gondolkodásával és a számítógép használatával is képes olyan alkotásokat létrehozni, amelyek nem mechanikus, rideg művek, hanem nagyon személyes, emberközeli alkotások, és magukon hordozzák a művész kifogyhatatlan fantáziájának, kreativitásának és fáradhatatlan kísérletező kedvének a nyomait. 

A kiállításon találkozhatunk Vera Molnár legkorábbi és legfrissebb alkotásaival is, hiszen még mindig dolgozik, láthatunk olyan művet, amelyet még sehol sem állítottak ki, és képei bemutatása mellett Vera Molnár személyiségét, elképesztő vitalitását is megidézi a tárlat. Horváth László A geometria öröme című dokumentumfilmjének köszönhetően betekinthetünk a művész analóg-digitális vegykonyhájába is, ahol nemcsak azt követhetjük nyomon, hogyan veszi észre a művészileg is érdekes véletlen tobzódását a tengerpart homokjában, hanem olyan részfolyamatokat is megismerhetünk, hogy miként válik a számítógép segítségével absztrakt deltoiddá egy kaliforniai paprika például. Valahogy így:

A Kiscelli Múzeum Vera Molnár művészetét bemutató tárlata 2020. március 15-ig tekinthető meg.

(Vera Molnar. A geometria öröme, 2011. Rendezte: Horváth László. Zenei részletek: Szegej Prokofjev. Előadja: Eric Le Guen. Fordítás: Zelencsuk Kata. Vosges Télévision Images Plus)

(Borítókép: Vera Molnar, 1961-ben. Fotó: Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár)