Mátyás
3 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Vérfagyasztó részletekkel tér vissza a szolgálólányok világa

01 tht 301 ed 0777rt
2019.11.26. 17:07 Módosítva: 2019.11.26. 17:40

Nem sok könyv megjelenését övezi manapság akkora várakozás, mint Margaret Atwood Testamentumok című regényéét. Szeptemberi megjelenését követően alig egy hét alatt több mint százezer példányt adtak el belőle az Egyesült Királyságban, Amerikában jelenleg körülbelül félmilliónál jár az eladott példányok száma.

A könyv bemutatója akkora esemény volt, hogy egy show-műsort is szerveztek köré, amit 1300 moziban élőben lehetett nézni szerte a világon. A Testamentumokért a 80 éves Margaret Atwood megkapta élete második Booker-díját, az angol királynő pedig brit becsületrenddel tüntette ki. (Magyarul november közepén jelent meg Csonka Ágnes fordításában.)

Az óriási várakozás tulajdonképpen érthető: A szolgálólány meséjének folytatására nem kevesebb mint 34 évet kellett várni.

Ez a hosszú idő önmagában is bőven elég lett volna a várakozás felkorbácsolásához egy olyan könyv esetében, ami cliffhangerrel ér véget, hiszen a végén a főszereplő – nem éppen önszántából – beszáll egy nagy fekete furgonba, amiről nem tudjuk, hogy hova viszi. De természetesen a felfokozott hangulat igazi oka a regényből készült óriási sikerű sorozat, ami újra bedobta a köztudatba Atwood könyvét. A szolgálólány meséje egyébként megjelenésekor sem volt sikertelen, alapvetően jó kritikákat kapott, aztán filmet is készítettek belőle Natasha Richardson és Faye Dunaway főszereplésével. De nem lett kirobbanó világsiker, és főleg nem lett olyan kulturális jelenség, amilyen a sorozat bemutatása után.

A folytatást mégsem a sorozat sikere hívta életre, hiszen Atwood már azelőtt elkezdett dolgozni rajta, hogy annak első része adásba került volna. Elmondása szerint részben azért kezdte el írni, mert úgy érezte, hogy A szolgálólány meséjének megjelenése után hosszú időn át távolodtunk Gileádtól, vagyis attól a nőket elnyomó, totalitárius államtól, amit a könyvében felrajzolt. „De aztán visszafordultunk, és közeledni kezdtünk felé. Úgyhogy nagyon is időszerűnek tűnt.”

Másfelől azért döntött a folytatás megírása mellett, mert a könyv rajongói kitartóan kérték tőle, hogy ne hagyja őket kétségek között vergődni. Tudni akarták, hogy mi történt June-nal, miután beszállt abba a bizonyos fekete furgonba, tudni akarták, hogy mikor és hogyan bukik meg végül Gileád. Merthogy a bukásra maga a szerző utalt A szolgálólány meséjének végén. Ez utóbbi, vagyis hogy a rajongók kérésére íródott, megmagyarázza, hogy miért lett a Testamentumok helyenként hollywoodi filmeket megszégyenítő fanservice.

A sorozat készítői úgy döntöttek, hogy nem állnak meg ott, ahol A szolgálólány meséje véget ért. Eddig két plusz évadot kapott June története, a folytatásokban maga Margaret Atwood is segédkezett. Ezek után különösen izgalmas volt, hogy miként folytatódik a regény, hol veszi fel a fonalat az író. Ott, ahol a regény véget ért, vagy ott, ahol a sorozat világa jár? Atwood remek megoldást talált: egyik utat sem választotta. A Testamentumok tizenöt évvel A szolgálólány meséje után játszódik, az érett Gileádban, egy olajozottan működő, a képmutatást a legmagasabb szinten művelő rendszerben.

Három nő, akiknek a megnevezése már önmagában is szpojler lenne, mesél jelenlegi helyzetéről és a múltjáról ebben az elképesztő világban.

Egyikük Néni, vagyis azok közé a nők közé tartozik, akik maguk is a rendszer működtetői, súlyos bűnök, többek között a szolgálólányok kínzásának elkövetői. Ezért cserébe viszont olyan előjogok, például az írás-olvasás lehetőségének birtokosai, amelyek Gileádban más nőket nem illetnek meg. Ez a Néni a legidősebb elbeszélőnk, ő tud a legtöbbet Gileád múltjáról, tőle tudjuk meg azt is, hogy miként lehet egy független, a szakmájában sikeres, művelt és erős akaratú embert lényegében hetek alatt megtörni, saját nemének árulójává tenni.

Miről szólt A szolgálólány meséje?

A szolgálólány meséje egy disztópia, ami a valaha volt Egyesült Államok területén játszódik, egy Gileád Köztársaság nevű totalitárius államban. Sorozatos környezeti katasztrófák miatt az ország területének nagy része súlyosan szennyezett, itt végeznek kényszermunkát az állam ellenségei. A többiek kasztrendszerben élnek, ahol a férfiak uralkodnak, a nőknek nincsenek jogaik, nincs tulajdonuk, nem végezhetnek fizetett munkát. Mivel a szennyezés miatt a többségük meddő, a kevés termékeny nőt, a szolgálólányokat kiutalják az állam vezetőinek, hogy nekik szüljenek gyerekeket. Lényegében rabszolgák, akiket újra és újra megerőszakolnak, majd a szülés után elveszik a gyereküket. A történet főhőse, Offred (korábbi nevén June) is egy ilyen szolgálólány.

A másik elbeszélőnk sokkal fiatalabb, ő már Gileádban nőtt fel. Annyira belenőtt ebbe a rendszerbe, hogy elképzelni sem tudja, milyen lehet másképp élni. Ő már a babaházában is Feleségekkel, Mártákkal és megvetendő, „ribanc” szolgálólányokkal játszott, neki nem kérdés, hogy a nőknek kisebb az agyuk, mint a férfiaknak, ezért nem foglalkozhatnak fontos feladatokkal. Bár az igazságérzete és a benne feltörő elemi undor más mond (főleg, ha már a saját bőrére megy a vásár), egyszerűen nincs elég tudása ahhoz, hogy megkérdőjelezzen bizonyos dolgokat. Minél kevesebb iskolázott ember lakja, annál biztosabb lábakon áll egy diktatúra – ezt a régi igazságot látjuk az alakjában.

A harmadik mesélő szintén nagyon fiatal, de ő csak másodkézből, Kanadában felnőve értesült Gileádról. Az iskolában tanul a szomszédos ország mindennapjairól, látja a Kanadában nyüzsgő gileádi misszionáriusokat, a Gyöngyleányokat, de mindez olyan idegen számára, mintha nem pár száz kilométerre, hanem inkább pár száz évre lenne tőle.

Az ő monológjaik futnak párhuzamosan a regényben, hogy aztán egy ponton a szálak összeérjenek. A szálak azonban nem egyformán érdekesek, a Néni meséje toronymagasan a Testamentumok legjobban megírt része. Még akkor is így van, ha éppen az ő alakja vet fel egy csomó erkölcsi dilemmát, nyugtalanítóan megválaszolatlan kérdést bűnről és bűnhődésről, megbocsátásról, önfeláldozásról. Minél fiatalabb karakter bőrébe bújik, annál kevésbé hiteles Atwood, aki sokkal ügyesebben rajzolta fel az élete vége felé a lezáratlan ügyeket megoldani kívánó Néni, mint a kanadai tini alakját.

Jelenet sorozat szolgálólány meséje III. évadából
Jelenet sorozat szolgálólány meséje III. évadából
Fotó: Hulu / HBO

A könyv utolsó harmada az, ahol a leginkább érezhető a rajongók kívánságainak kiszolgálása. Ez az akciódús befejezés ugyanakkor a Testamentumok legsikerületlenebb része, a vérfagyasztó kidolgozottsággal bemutatott gileádi világ után egy meglehetősen elnagyolt, több sebből vérző cselekménysor.

De mindezen hibák ellenére vitathatatlan, hogy Margaret Atwood továbbra is nagyon tud írni.

Sallangoktól mentes, lényegre törő, gördülékeny stílusa miatt a Testamentumok több mint 600 oldalát nagyon rövid idő, akár egy-két nap alatt be lehet falni. Atwood nem szuperművelt irodalmároknak, hanem mindenkinek ír. Ezt a könyvet senki nem fogja félretenni a hosszadalmas leírások vagy a bonyolult értekezések miatt. A szolgálólány meséjének ismerete nélkül viszont nem igazán érdemes belevágni, de aki olvasta az első könyvet vagy látta a sorozatot, annak garantáltan nagyszerű szórakozást nyújt majd. És többet is annál, hiszen mindaddig, amíg az emberek, minden ember egyenlősége nem lesz mindenki számára evidens, Gileád világa nincs elég megnyugtató messzeségben.

(Borítókép:  A szolgálólány meséje III. Fotó:  Elly Dassas / Hulu / HBO)