Izidor
1 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Megszólalt az usánkás miniszobrot készítő művész: Félreértették az üzenetét

2019.11.26. 18:08 Módosítva: 2019.11.26. 18:49

Fülöp Erik, a Mi Hazánk politikusa, független országgyűlési képviselő baltával leverte, majd a Dunába dobta az usánkát ábrázoló miniszobrot, ami a Szabadság téren volt eredetileg. A párt azzal indokolta az akciót, hogy egy szovjet megszállási emlékmű is túl sok a területen.

A vörös csillagos usánkát ábrázoló szobor az Ungváron született Kolodko Mihály munkája, akinek jellemzően pici, miniszobroknak nevezett munkáiból több is van a városban. A szobrász az ATV-nek nyilatkozott az esetről.

Gondoltam, hogy heves reakciókat fog kiváltani a szobor, de erre azért nem számítottam. Mégsem vagyok szomorú, mert pont az a műalkotások lényege, hogy érzelmeket váltsanak ki, ebben az esetben ez meg is történt. A szobor létrejött, hamar be is fejezte az életét, de ez így van jól

– mondta, hozzátéve, hogy szerinte félreértették a szobor jelentését.

Ő épp azt akarta üzenni vele, hogy noha az utolsó orosz katona már rég elhagyta Magyarországot, az orosz befolyás máig jelen van. Sőt, az eredeti terve az volt, hogy a Szabadság tér jobb oldalára készít egy másik miniatűr szobrot is, egy amerikaifutball-játékos sisakját, hogy ezzel utaljon arra, hogy az amerikai befolyás is jelen van Magyarországon. „Egy hasonló szobrot készítettem egyébként Ungváron is, csak ott a díszpárnára egy Szent Koronát helyeztem” – tette hozzá.

Kolodko Mihály munkáival már több cikkben is foglalkoztunk.