A II. kerület egykori alpolgármestere lett a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezetője

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Dankó Virágot nevezte ki a Millenáris Nonprofit Kft. élére. Dankó Virág az elmúlt 13 évben a II. kerület alpolgármestereként dolgozott ifjúsági, szociálpolitikai és környezetvédelmi területen, illetve beruházási projektek megvalósításában is részt vett. 

Elődje, Glázer Tamás ügyvezető igazgató közel három év után, közös megegyezéssel távozik. „Vezetése alatt a Millenáris területén megújult 16 ezer négyzetméternyi park, megnyílt a Nemzeti Táncszínház és a Millenáris Startup Campus is” – írják a közleményben. 

Glázer Kriza Zsigmondot váltotta a cégnél. A Miniszterelnökség már a Fővárosi Nagycirkusz éléről meglepő hirtelenséggel távozó Krizának is azt tűzte ki célul, hogy „a főváros turisztikai és kulturális életében” pozicionálja újra a Millenárist, és támogassa a fejlesztéseket az idők során kissé leamortizálódott parkban. 

A fejlesztések részeként ideköltözött a Nemzeti Táncszínház, aminek új épületét 2019 elején adták át, és aminek bérleti díja kissé borsosnak bizonyult, illetve áprilisban azzal került be a hírekbe a Millenáris, hogy eredménytelenül zárult az üzemeltetésére kiírt közbeszerzési pályázat. A munkálatok persze közben is zajlottak, októberben elkészült a Millenáris Széllkapu beruházásának első üteme, és a régi parkrészt is jelentősen átalakították.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34