Vidnyánszky megtiltotta, hogy használja a Nemzeti Színház képeit egy lap

A Nemzeti Színház többé nem járul hozzá, hogy fotókat közöljünk előadásairól lapunkban. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott indoklásában Vidnyánszky Attila kifejtette, hogy működésünket politikai céloknak alárendeltnek és manipulatívnak tartja, tevékenységünk folytán a hazai és nemzetközi közegben is torz kép alakul ki a magyar színházról.

Ezt közölte a Facebookon az 1968 óta, 51 éve működő Színház című szakmai folyóirat szerkesztősége. Vidnyánszky nem először nyilatkozik hasonló szellemben: tavaly visszautasította – pontosabban, mint fogalmazott, „semmisnek tekintette” – a Színházi Kritikusok Céhe jelölését a legjobb előadás díjára a Bánk bán című rendezéséért. Akkor arról beszélt a Népszavának, a Színház főszerkesztője, Tompa Andrea „olyan beszámolót írt  a Theater Heute részére, amely alapján azt is lehet hinni, hogy én épp olyan homofób és rasszista vagyok, mint a cikkében emlegetett párt”, mivel a kritikus megemlítette, a Jobbik nagy álma volt Alföldi Róbert eltávolítása a Nemzeti éléről. (Alföldit követte Vidnyánszky a vezetői poszton.)

Az ügyben egyébként az is pikáns, hogy a Nemzeti Színház állami fenntartású, azaz közpénzből működő intézmény, így a színház saját előadásfotói is közpénzből készülnek.

„A továbbiakban természetesen ugyanúgy fogunk írni a Nemzeti Színházról, mint eddig, és ezután is azt fogjuk közölni, amit kritikusaink írnak. A fotók helyén illusztrációként üres felületeket fogunk megjelentetni” – tette hozzá közleményéhez a Színház folyóirat.

A Nemzeti Színház vezetője később egy, a Színház folyóirat főszerkesztőjének, Tompa Andreának címzett levélben pontosította, hogy miért tette meg a finoman szólva is szokatlan lépést.

Ebben hangsúlyozta, hogy szerinte a lapban közölt kritikák nem esztétikai, hanem morális, értékrendbeli szempontok szerint íródnak, ezzel hátrányos helyzetbe hozva azokat, akik Vidnyánszky szerint nem képviselnek a lap szerzőivel azonos értékrendet.

A levél legérdekesebb része azonban az, hogy Vidnyánszky Attila semmissé tette a munkásságát, legalábbis a világ egy része számára. "Ezzel összefüggésben – egykori kijelentésedre utalva, miszerint csak az létezik, amiről írtok – az lenne a hangsúlyozott kérésem irányotokba, hogy a munkásságomat tekintsétek „nemlétezőnek”. Ettől függetlenül, természetesen, azt írtok, amit gondoltok és amit akartok, de az is engedtessék meg nekem, hogy ehhez én semmilyen módon ne asszisztáljak" - írta a rendező a levelében.

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59