Egy olasz író szerint a KGB ölhette meg Albert Camus-t

Giovanni Catelli olasz író nemrég megjelent, Camus halála című könyvében azt írja, hogy Nobel-díjas francia írót és filozófust a szovjet Állambiztonsági Bizottság, vagyis a KGB kémjei gyilkolhatták meg a szovjetellenes megnyilvánulásai megtorlásaként. Albert Camus 1960. január 4-én egy közúti balesetben vesztette életét.

Catelli először 2011-ben Corriere della Sera napilapban hozta nyilvánosságra elméletét, aminek egy cseh író, Jan Zábrana naplóbejegyzése volt az alapja. Zábrana 1980-ban azt írta, hogy „egy jól informált és jó kapcsolatokkal rendelkező ember” azt mondta neki, hogy a KGB emberei megbuherálták Camus autójának gumiabroncsát a végzetes baleset előtt.

A merénylethez állítólag köze van Dmitrij Sepilovnak, a Szovjetunió egykori külügyminiszterének, valamint belső ügyekért felelős miniszterének. Az ok: Camus egyik cikke, ami 1957 márciusában jelent meg a Franc-Tireur mozgalom azonos nevű lapjában. Az egyébként meggyőződéses baloldali Camus soha nem titkolta, hogy nem ért egyet a Szovjetunió politikájával, az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal kapcsolatban is többször kifejtette a véleményét, és többek közt Sepilovot tette felelőssé annak leveréséért.

Zábrana naplójában azt írja, hogy informátora ugyan nem volt hajlandó elárulni neki a forrását, de biztosította arról, hogy az illető teljesen megbízható. Catelli állítása szerint évekig gyűjtögette a bizonyítékokat, például felkereste Zábrana özvegyét. Szerinte egyébként nemcsak a szovjet, hanem a francia államnak is érdekében állt, hogy elhallgattassa Camus-t. 

Az író lánya, Catherine Camus egyébként nem rajong Catelli elméletéért, és megtiltotta a Gallimard kiadónak, hogy idézzenek édesapja műveiből. A könyv ennek ellenére megjelent Franciaországban, OIaszországban és Argentínában is. 

(Guardian)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59