Timót, Xénia
-6 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Puhult az új kultúrtörvény

2019.12.09. 13:39

Jelentősen eltér az új kultúrtörvénynek az Országgyűlés honlapjára felkerült változata attól a múlt héten kiszivárgott tervezettől, amely 48 oldalon taglalta, hogyan alakítaná át a kormány a kultúrfinanszírozást. A végleges változatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be hétfőn reggel benyújtotta a végleges változatot, és egyúttal indítványozta, hogy a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés, és szerdán már tartsák is meg a zárószavazást. (Friss: Semjén Zsolt kivételességi javaslatát azóta elfogadták, illetve az ellenzék már két módosító javaslatot is beterjesztett.)

A kiszivárgott verzió a szakmában, illetve azon kívül heves reakciókat váltott ki, a Független Előadó-művészeti Szövetség például petíciót, amit több tízezren írtak alá, illetve hétfőn estére többek között az ő szervezésünkben tüntetés lesz a Madách téren. Nem tudni, hogy ennek bármi köze is lenne hozzá, de a javaslatcsomag 11 oldalasra zsugorodott össze, és számos olyan elemet nem tartalmaz, amit a kulturális szféra a legtöbb negatív kritikával illetett, vagy legalábbis nem olyan formában, ahogyan a megszellőztetett dokumentumban szerepelt.

A Nemzeti Kulturális Alapról például egy szó sem esik benne, pedig ha kulturális finanszírozásról van szó, akkor ez egy megkerülhetetlen intézmény, és külön érdekes fejlemény ez annak tekintetében, hogy első hírek arról szóltak, hogy a kormány az NKA teljes kiüresítését tervezi, és a korábbi tervezetből is ez a szándék rajzolódott ki, ha megszűnésről nem is, csak átszervezésről beszéltek. 

Végül a Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetőjének napirend előtti felszólalására adott kormányzati válaszból derült ki, hogy mi is lesz az NKA sorsa.  

a Nemzeti Kulturális Alap  rendszerében sincs módosulás, az NKA nem szűnik meg, és nem csökkenek a források sem.

A hétfőn benyújtott törvénytervezetben szerepel viszont a Magyar Művészeti Akadémia, amely a korábbi tervezet szerint teljesen kikerült volna az NKA döntéshozatali mechanizmusából. A tervezeten szerepelt is egy rubrika, amely leszögezi: az MMA az egész elképzeléssel nem ért egyet. Úgy látszik, a korábban Fekete György, ma Vashegyi György által vezetett testület érvényesíteni tudta az akaratát, és megvédte a pozícióit az NKA-ban, illetve ezzel együtt magát az egész Alapot.

Az MMA másik sikere, hogy a módosítások szerint az akadémia elnöke is tagja lenne a létrehozandó Nemzeti Kulturális Tanácsnak, aminek elnökét a kormány delegálja. A NKT feladatai a következők: 

  • javaslatot tesz a Kormány részére a kultúra kormányzati stratégiájára
  • véleményezi és összehangolja a kulturális ágazati fejlesztési terveket
  • meghatározza ügyrendjét és működési elveit.