Ha fontos a kormánynak a Gothár-ügy, akkor az egyházi pedofíliával is foglalkozhatna Péterfy Bori szerint

Ismert színészek és igazgatók is nyilatkoztak a Gothár-üggyel és az új kultúrtörvénnyel kapcsolatban a Magyar Hang december 13-i számában. A megkérdezettek között megszólal például Mucsi Zoltán, Péterfy Bori és Jordán Tamás.

November 19-én nyilvánossá vált, hogy Gothár Péter az az ismert rendező, akit a Katona József Színházból zaklatási ügye miatt kirúgtak. A botrányra hivatkozva december elején a kormány előállt a kulturális finanszírozás átalakításáról szóló törvénnyel, ez ellen a Független Előadóművészeti Szövetség petíciót indított és tüntetést szervezett.

A tüntetésen felszólalt többek között Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely, aki diktátumnak nevezte a kultúrtörvényt. Mellette színpadra lépett Mácsai Pál egy Örkény-novellával, de beszédet mondott Pintér Béla is, aki a kormányt szólította meg, és "kurva unalmasnak" nevezte a nem kormánykritikus színházakat. Jordán Tamás ekkor azt mondta, a kultúrtörvénnyel "olyasvalami készülődik a magyar kultúra ellen, amivel szemben minden tiszta lelkiismerettel rendelkező magyar embernek fel kell lépnie."

A kormány végül a törvény egy megrövidített és enyhített változatát fogadta el december 11-én. A Magyar Hang ezzel kapcsolatban szólaltatott meg színészeket és igazgatókat:

  • A szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, Jordán Tamás szerint "szégyellheti magát az, aki kitalálta, hogy a Gothár-ügyet kell ürügyként felhasználni a színházi szféra átalakításához." Azt is mondta, hogy szeretné azt hinni, hogy a tüntetés hatására változtatott a kormány az eredeti tervezeten.
  • Péterfy Bori énekes-színésznő elkeserítőnek és ostobának tartja azt, hogy a Gothár-ügyre hivatkozva vezették be a törvényt: "Ha így gondolkozunk, akkor miért vannak még egyházak? A katolikus egyház pedofilbotrányaival nem foglalkozott a kormány annyit, mint ezzel az üggyel."
  • A színész Thuróczy Szabolcs arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány úgy osztogatja a támogatást, mintha az a saját pénze lenne, pedig itt az adófizetők pénzéről van szó. 
  • Mucsi Zoltán elmondhatatlanul szomorúnak tartja a helyzetet, a színész pláne a tao megszüntetése utáni tapasztalataiból kiindulva érzi elkeserítőnek a történteket.
  • Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda vezetője is azzal ért egyet, hogy "minden zaklatási eset csak ürügy ebben a történetben. Meggyőződésem, hogy a szexuális nem színházspecifikus, csak itt kirakatban lévő emberekről van szó, ezért egy botránynak sokkal nagyobb a hírértéke. (...) Régen rossz, ha a kultúra, vagy akár a sport politikai kérdéssé válik." 
  • A Hatszín Teátrum igazgatója, Gálvölgyi Dorka arról beszélt, hogy már a tao kivezetésénél is több kisebb független színház veszett el, pedig "a nagy kőszínházak mellett szükség van a függetlenekre, ugyanis a kulturális sokszínűséget nekik köszönhetjük."

Az újság a Katona József Színházat is megkereste, a helyzet képlékenységére hivatkozva ők azonban nem akartak találgatásokba bocsátkozni. Arról péntek délelőtt írtunk, hogy a Katona egyik színésze reagált az ügyre, nyílt levelet írt Gulyás Gergelynek Facebookon.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59