Edina
0 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Bajba kerülhet a Katona, az Örkény és a Radnóti is a kultúrtörvény miatt

D  KB20120921027
2019.12.16. 17:42
Ha az önkormányzat nem fizet többet, a jövőben a kormány mondhatja meg, ki legyen vagy ne legyen azoknak a színházaknak az igazgatója, amelyekről eddig a városi-fővárosi közgyűlés, és nem egy minisztérium döntött. A fővárosi kulturális alpolgármester szerint cinikus és arcpirító kivéreztetni az önkormányzatokat, majd plusz pénzt kérni tőlük. Megnéztük, hogyan érintenék a kormány tervei a színházakat. Nem túl jól.

Aki fizet, az rendel.

A napokban elterjedt az ATV-nek nyilatkozó, névtelen „magas rangú kormányzati forrás” fenti megjegyzése arról, miért is szólhat bele a múlt héten elfogadott új kultúrtörvény szerint a kormány abba, ki legyen a városi önkormányzatok által fenntartott színházak igazgatója, illetve kit rúgjanak ki onnan. Az előzetes tervekhez képest némiképp finomított törvény leglényegesebb eleme ugyanis az a passzus, amelyik lehetőséget ad a Fidesznek arra, hogy kivegye az ellenzéki városok – köztük Budapest – vezetőinek kezéből a színházigazgatók kinevezésének jogát.

Noha az eredeti törvénytervezetben ez még általánosan érvényes rendelkezésként szerepelt, az elfogadott törvény már egy megegyezés függvényévé teszi, ki nevezheti ki az igazgatót. A megegyezés kulcsa pedig a legegyszerűbb fegyver: a pénz. Az ATV-nek nyilatkozó ismeretlen pártkatona elárult egy olyan számot is, amely eddig nem volt nyilvános: az általa informálisan vázolt tervek szerint ha az önkormányzat a színház működtetésének legalább negyven százalékát tudja finanszírozni, akkor meghatározhatja, ki legyen a színházigazgató, de

ha az önkormányzat csak 40%-nál kisebb arányban tud fizetni, akkor az állam „igenis beleszólhat, hogy nézzen ki a színház vezetése”.

Ha a törvényből indulunk ki, a helyzet még rosszabb, mert ott még egy ilyen tájékoztató jellegű arányszám sem szerepel. A kőszínházak fenntartása eddig egy kicsit leegyszerűsítően három modell szerint volt elképzelhető.

Egyrészt vannak a magánszínházak, amelyek fenntartását csak az üzleti alapon (is) gondolkodó tulajdonos fedezi állami és önkormányzati támogatás nélkül, de ilyenből alig van egy-kettő az országban, ráadásul ha nagyon szigorúan nézzük, azt is mondhatjuk, hogy tisztán üzleti színház az országban egyáltalán nem létezik. Például mert az eddig tao néven ismert támogatást, amely a cégek társasági adójából volt átutalható a színházaknak (is), nehéz nem állami pénznek tekinteni, most viszont, a kulturális intézményeknek adható tao eltörlése után ez a pénz hivatalosan is államivá vált, és egy most már egy éve meg nem határozott, finoman szólva sem tisztán szakmai szempontrendszer alapján osztja szét a kormány.

Másrészt vannak az állami fenntartású színházak, mint például a Nemzeti Színház, amelyeknél az igazgatói kinevezés eddig is kormányzati hatáskör volt. Ezeknek a színházaknak az állam biztosítja a költségvetésből a működéséhez szükséges összeget (a saját bevételeken, például a jegyár-bevételen kívül).

De a leggyakoribbak az úgynevezett önkormányzati fenntartású színházak, amelyeknek értelemszerűen az adott város a fenntartója, így végső soron a helyi közgyűlés felelős az irányításukért. Egészen mostanáig ritkán került szóba, hogy anyagilag valójában ezek a színházak sem függetlenek az államtól, mert a teljes költségvetésük jelentős részét a központi költségvetésből állják (pláne a kultúrtao eltörlése után). Márpedig ez a leglényegesebb körülmény a mostani helyzetben.

Az egész diskurzusnak ugyanakkor van egy elég fontos eleme, amelyről mind az ellenzék, mint a kormányoldal hallgat:

hogy valójában sem a közgyűlésnek, sem a miniszternek nem kéne kineveznie az igazgatókat,

illetve csak a jóváhagyásukat kellene adniuk egy olyan testület döntéséhez, amelyről egy szó sem esett az elmúlt hetek vitáiban: ez a szakmai bizottság. Ugyanis a színházak vezetéséről a törvények szerint egy hozzáértő bizottság dönt, amelyben ugyan ott ülnek a fenntartót képviselő tagok is, de csak a szakmai szervezetek és az adott színház dolgozóinak képviselői mellett. Ideálisan demokratikus esetben a beadott, a szakmai elképzeléseket részletező pályázatok értékelése után ők döntenének arról, hogy ki a legalkalmasabb igazgató, és ezt aztán formálisan jóváhagyná a fenntartó. Persze ez a modell régóta utópiának tűnik: a szakmai bizottságok összetételét eleve úgy alakítják, hogy abból jó előre egyértelmű legyen a végeredmény, de az is sokszor megesett, hogy a fenntartó egyszerűen figyelmen kívül hagyta a bizottság javaslatát.

És hogy miért annyira hazug és téves az „aki fizet, az rendel” elv?

Mert nem a kormány fizet.

A színházak fenntartása közpénzből történik, tehát „aki fizet”, az az adófizető választópolgár. Minderre nemcsak elvből van szükség – miszerint a kulturális intézmények működtetése nemzeti érdek, a kultúrához jutás jogát pedig a mindenkori államnak kell biztosítania –, hanem azért is, mert támogatás nélkül a színházjegyek több tízezer forintba kerülnének.

Az újonnan elfogadott törvény mindenesetre látszólag meghagyja a lehetőséget az önkormányzati fenntartású színházaknak, hogy ne kössék meg a törvényben említett megállapodást a kormánnyal, ami „közös fenntartásúvá” minősíti át az adott színházat. A közös fenntartású színházakban pedig onnantól a kormányé – jelenleg Kásler Miklós erőforrás-miniszteré – lenne a végső döntés joga az igazgatók kinevezéséről és kirúgásáról.

De mennyire reális, hogy egy önkormányzat „kivásárolja” a színházat, és elkerülje a kormány beleszólását?

Feltételezhető, hogy a törvény elsősorban az októberi önkormányzati választáson ellenzékivé vált (vagy eddig is ellenzéki) városok, főképp Budapest megregulázása érdekében született, úgyhogy megnéztük, mit jelent a számok tekintetében ez a közös fenntartás.

Alapvetően igaz, hogy az állam mindig nagyon jelentős összegekkel szállt be az önkormányzati színházak fenntartásába; sehol nem olyan mennyiségről van szó, amit egy polgármester simán átcsoportosítana egy másik fiókból. A másik fontos tényező a kultúrtao helyébe léptetett „többlettámogatás”. Már a tao eltörlésekor sokan tartottak attól, hogy az eddig bár közpénznek nevezhető, az állami elosztástól mégis független, üzleti alapon – az eladott jegyek árának nyolcvan százaléka alapján – megszerezhető támogatást a centralizálás, a nagyobb kormánykontroll érdekében törlik el, és ez a félelem most még reálisabbnak tűnik. Hivatalosan ez az összeg nem olvadt be egyszerűen az állami támogatásba, hanem egy tisztázatlan szempontrendszerű elosztási folyamat révén kerül a színházakhoz: forrásaink szerint gyakorlatilag még pályázatnak sem lehet nevezni a megigénylését, sokkal inkább egy űrlapot kell kitölteni és beadni hozzá. Mégis nehéz elképzelni, hogy az új törvény „közös fenntartásra” vonatkozó részéből nem kérő, az önkormányzat által „kivásárolt” színházak a jövőben megkapnák ezeket az összegeket. Ami a pályázati kritériumrendszer hiánya nélkül minden további nélkül meg is tagadható (ahogy például az Átrium is 77 százalékkal kevesebbet kapott minden indoklás nélkül).

Épp ezért a következőkben ezt a többlettámogatást az egyszerűség kedvéért az arányok megállapításakor beleszámoltuk az állami részbe. A budapesti önkormányzati színházak esetében a következő volt a finanszírozási helyzet a 2019-es évben:

Budapest Bábszínház:

igazgató: Meczner János (2020-tól Ellinger Edina)

  • Állami támogatás: 345 millió 900 ezer
  • Többlettámogatás: 140 millió
  • Önkormányzati támogatás: 303 millió
  • Arány: 61,6% állami – 38,4% önkormányzati

József Attila Színház:

igazgató: Nemcsák Károly

  • Állami támogatás: 217 millió
  • Többlettámogatás: 220 millió
  • Önkormányzati támogatás: 113 millió
  • Arány: 79,4% állami – 21,6% önkormányzati

Katona József Színház:

igazgató: Máté Gábor

  • Állami támogatás: 383 millió 800 ezer
  • Többlettámogatás: 320 millió
  • Önkormányzati támogatás: 183 millió
  • Arány: 79,3% állami – 20,7% önkormányzati

Kolibri Színház:

igazgató: Novák János

  • Állami támogatás: 260 millió 500 ezer
  • Többlettámogatás: 64 millió 67 ezer
  • Önkormányzati támogatás: 206 millió 198 ezer
  • Arány: 61,1% állami – 38,9% önkormányzati

Madách Színház:

igazgató: Szirtes Tamás

  • Állami támogatás: 87 millió 700 ezer
  • Többlettámogatás: 1 milliárd 90 millió
  • Önkormányzati támogatás: 25 millió
  • Arány: 97,9% állami – 2,1% önkormányzati

Örkény István Színház:

igazgató: Mácsai Pál

  • Állami támogatás: 261 millió 900 ezer
  • Többlettámogatás: 215 millió
  • Önkormányzati támogatás: 199 millió 500 ezer
  • Arány: 70,5% állami – 29,5% önkormányzati

Radnóti Miklós Színház:

igazgató: Kováts Adél

  • Állami támogatás: 234 millió 900 ezer
  • Többlettámogatás: 110 millió
  • Önkormányzati támogatás: 184 millió 800 ezer
  • Arány: 65,1% állami – 34,9% önkormányzati

Szabad Tér Színház:

igazgató: Bán Teodóra - de éppen most pályáztatják meg a helyét sajátos körülmények között

  • Állami támogatás: 0
  • Többlettámogatás: 250 millió
  • Önkormányzati támogatás: 368 millió
  • Arány: 40% állami – 60% önkormányzati

Thália Színház:

igazgató: Kálomista Gábor

  • Állami támogatás: 181 millió 900 ezer
  • Többlettámogatás: 336 millió
  • Önkormányzati támogatás: 68 millió
  • Arány: 88,4% állami – 11,6% önkormányzati

Trafó Kortárs Művészetek Háza:

igazgató: Barda Beáta

  • Állami támogatás: 236 millió 900 ezer
  • Többlettámogatás: 59 millió
  • Önkormányzati támogatás: 117 millió
  • Arány: 71,7% állami – 28,3% önkormányzati

Újszínház:

igazgató: Dörner György

  • Állami támogatás: 250 millió
  • Többlettámogatás: 105 millió
  • Önkormányzati támogatás: 151 millió 700 ezer
  • Arány: 70,1% állami – 29,9% önkormányzati

Vígszínház:

igazgató: Eszenyi Enikő

  • Állami támogatás: 556 millió 400 ezer
  • Többlettámogatás: 840 millió
  • Önkormányzati támogatás: 433 millió
  • Arány: 76,4% állami – 23,6% önkormányzati

Budapesti összesítés:

  • Összes állami támogatás: 3 milliárd 16 millió 900 ezer
  • Összes többlettámogatás: 3 milliárd 749 millió 67 ezer
  • Összes önkormányzati támogatás: 2 milliárd 352 millió 198 ezer
  • Átlagos arány: 74,3% állami – 25,7% önkormányzati

Ennek alapján a fővárosi önkormányzatnak 3 milliárd forintot kellene ráköltenie arra, hogy mindegyik színházát tisztán saját fenntartásba vegye, és megtartsa a jelenlegi igazgatókinevezési jogát, de ha feltételezzük, hogy az állam a többlettámogatásokat is visszatarthatja, ez az összeg felugrik közel 7 milliárdra.

Természetesen a városvezetés megpróbálkozhat azzal, hogy felajánlja közös fenntartásúnak azokat a színházakat, ahol most is a kormánynak kedves igazgató van, például az Újszínházat vagy a József Attila Színházat, és csak azoknál ragaszkodik a tisztán saját fenntartáshoz, ahol várhatóan konfliktusok lennének az igazgató személye körül, mint a támadások kereszttüzébe került Katonánál.

A vidéki városokban, amennyire ez a nyilvánosan elérhető adatokból megállapítható, lényegében hasonló a helyzet; a frissen ellenzékivé vált Miskolcon például 54,8% volt tavaly az állami és a többlettámogatás aránya az önkormányzatival szemben, Pécsen pedig 71,3%. Voltak ugyanakkor különös esetek is, mint például az előző, fideszes városvezetéssel közeli viszonyt ápoló, rejtélyes okból kiemeltté nyilvánított Váci Dunakanyar Színház esetében, ahol a támogatás 91,8%-át a központi költségvetés fedezi a meglepő módon csaknem félmilliárdos költségvetésű, pedig elég apró színházban. Az új, nem kormánypárti polgármester ugyanakkor arra panaszkodott a Facebookon, hogy a színházigazgató nem küldött a jövő évi költségvetés megtervezéséhez költségtervet, viszont a fenntartóval való egyeztetés nélkül elterjesztette a sajtóban, hogy a színház a megszűnés szélére került.

Megkérdeztük Gy. Németh Erzsébetet, a kultúráért felelős fővárosi alpolgármestert, hogyan kívánják kezelni a kialakult helyzetet. A politikus az Indexnek úgy fogalmazott:

Pofátlan és cinikus magatartás a Fideszé és az egész kulturális kormányzaté ebben az ügyben: kivéreztetik az önkormányzatokat, majd azt mondják, fizessenek többet a színházaknak. Ez olyan elfogadhatatlan hozzáállás, amit vissza kell utasítani.

Gy. Németh azt mondta, mindezt szemlélteti, hogy 2010 előtt 560, míg ma már csak 320 milliárd forint a főváros költségvetése, ráadásul például a BKV működésére is jóval nagyobb összeget kell elkülönítenie az önkormányzatnak, mint akkoriban. „Pedig akár ebből a 70 milliárdos különbözetből is tudnánk finanszírozni a fővárosi színházakat.”

Hogy pontosan mi lesz a budapesti önkormányzat stratégiája a színházak közös működtetésének kérdésében, arra Gy. Németh egyelőre még nem tudott választ adni. „Most átnézzük, milyen forrásokat tudunk mozgósítani. De az biztos, hogy mindent megteszünk a főváros jelenlegi színes kulturális életének megtartásáért.”

Gy. Németh arra is reagált, hogy a hétvégén kiderült, az előadó-művészeti intézmények számára elkülönített taopótló támogatás összegének egy részéből milliárdokat osztottak szét olyan szervezetek – városi önkormányzatok, tűzoltó egyesületek, magánvállalkozók, sportszer-kiskereskedők vagy egy még be sem jegyzett Nemzeti Színház-leányvállalat – között, amelyek a kormány saját pályázati kiírása alapján nem is pályázhattak volna támogatásra, de százmilliók jutottak fideszes politikusok környezetébe is.

„Arcpirító, hogy a Budapest Fesztiválzenekar nem kapja meg a neki járó támogatás egészét, de az L. Simon László korábbi vállalkozásainak címére bejegyzett Levendula Színpad 125 milliót kap, Bajkai István felesége pedig 70 milliót. 

Ha bárkinek kétsége lett volna, miről szól a színháztörvény és a tao elvétele, most már teljesen világosan láthatja: az volt a lényeg, hogy a saját fideszes köreiknek oszthassanak pénzeket.

Ne maradjon le semmiről!

 Borítókép: Érdeklõdõk a budapesti Radnóti Színházban a Színház hátulról elnevezésû programon 2012. szeptember 21-én. MTI Fotó: Kallos Bea