Szökőnap
4 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Az ilyen jó társasjátékok nem így szoktak készülni

O5A6601
2019.12.18. 21:48

„Eleinte csak papírfecnikre rajzolgattam, és vagy barátokkal teszteltem a játékot, vagy ha nem volt időm összetrombitálni egy társaságot, akkor kipakoltam egy kétszemélyes verziót, és minden lépés után átültem az asztal másik oldalára, hogy magam ellen játsszak” – mondta az Indexnek annak idején Elizabeth Hargrave, a Fesztáv című, madarakról szóló játék kitalálója. Először aztán két év után merte kivinni a játéktervet idegenek elé, majd a visszajelzések alapján tovább fejlesztette, végül megmutatta egy játékkiadónak, és onnantól együtt csiszolták tovább.

Általában így készül egy-egy jó társasjáték: évek hosszas tervezésével és csiszolgatásával. És még véletlenül sem egy nap alatt, a semmiből. De az egy nap alatt a semmiből készült játékokat pláne nem szokták fél évvel később tökéletesen kész állapotban kiadni, és feltenni a boltok polcaira.

Általában.

A Grund és a Laser nevű két, most megjelent, teljesen magyar fejlesztésű játék nem is a kivételt erősítő szabály, inkább fehér holló. Vagyis két fehér holló.

Az Index is beszámolt arról a Board Game 12 nevű, idén tavasszal először megrendezett társasjáték-készítő versenyről, ahol az volt a cél, hogy a jelentkezők reggel 9 és este 9 között megalkossanak egy teljesen új játékot. (Sőt, a sajtózsűrizésben is részt vettünk.) A versenyző csapatok reggel kaptak egy csomagot néhány alapfelszereléssel – üres papírlapok, egyszerű fa figurák és kockák, meg a sajtó képviselői által választott macskafigura –, este pedig le kellett adniuk egy teljesen kidolgozott szabálykönyvet a hozzá illeszkedő játékkal. Ezt végül hihetetlen mennyiségű csapat tette meg: 74 játék érkezett be este kilenckor.

A legjobbak prototípusairól ebben a cikkben írtunk részletesen; a legmeglepőbb az volt, már ha az ember kellően pesszimistán állt a dologhoz, hogy senki nem próbálta az egyszerű oldalán megfogni a dolgot, és nem „dobj a kockával, lépj előre kettőt, majd húzz egy szerencsekártyát, amire az van írva, hogy lépj vissza kettőt”-jellegű játékot tervezett, hanem tényleg játszható, ötletes, egyedi ötletek érkeztek be, az absztrakttól a stratégiain át a memóriáig, a gyerekeknek szólótól a családin át a felnőtt játékokig.

Persze a versenyt szervező és aztán a győztes játékokat kiadó A-Gameshop nem azt várta, hogy este kilenckor már nyomdakész játékokat kapjanak. Épp a főszervező Hegedűs Csaba mondta nekünk a versenyen, hogy „Tizenkét óra alatt nem lehet semmilyen játékot megtervezni; aki elhiszi, hogy lehet, az biztos, hogy még soha nem tervezett társast.” Azt keresték, hogy melyik játékban van meg valami több, valami szikra, valami, ami kiemeli az ötletet az ismert mechanizmusok közül, és ha ezt megtalálták, eleve adottnak vették, hogy onnantól a kiadásig még rengeteget kell változtatni a gyorsan megszült szabályokon.

És tényleg így lett: hat hónapnyi szinte mindennapos munka után most kiadták az első két győztest: a sajtózsűri kedvencét, a Grundot, és az egyik különdíjast, a Lasert. Sokkal gazdagabb és összetettebb formában, mint amilyenek elsőre voltak, és nagyon színvonalas grafikával. (És megváltoztatott névvel: a Grund eredetileg a rettenetes Brats, a Laser pedig a kicsit túl bonyolult Kittymorphosis címen futott.)

Grund

A Grundnak már az alapötletébe nagyon könnyű beleszeretni: a játék során az amúgy felnőtt játékos (a felnőtteknek szánt társas hivatalosan 8 éves kortól ajánlott) a lakótelep melletti grundra leküldött, nyughatatlan kölyköket irányítja, akik egymással versengenek a jobb mászókákért, pingpongban próbálják legyőzni egymást, homokvárat építenek, a bokroknál fotózzák az Instagramra a bogarakat és virágokat, addig veszekszenek, amíg a szülők rájuk nem szólnak, vagy pihenésképpen cukorkákat tömnek magukba. Ami túl azon, hogy jó ötlet, még azért is nagyszerű, mert ilyen tematikájú játékot nem nagyon találni a piacon. (Ennyiből egyébként hasonlít is a már megidézett Fesztávhoz, amelynek szintén a szokatlan – madármegfigyelős – alapötlete a legmeglepőbb.)

Pedig a tervezők – Ollári Márton, Lackner Sámuel, Venczel Patrik, Brunner Máté – elég jól meg tudják mutatni, mi mindent ki lehet hozni ebből a témából. Épp az a legjobb az egészben: hogy a csomó, a téma által felvetett történetszál egy rakás játékötletet egyesít, ráadásul nem feltétlen tisztelettel, inkább iróniával a nagy elődök felé. A Carcassone-t például egészen konkrétan behozzák, de a sárkányos-királylányos várépítést itt a homokozóban épített homokvárra cserélik le.

Ez az egyik pontgyűjtési mód a sokból: a Grundban szinte az alap játékteret alkotó minden lapkán máshogy lehet győzelmi pontokat szerezni. Mindegyiken pont úgy, ahogy a baromi jópofa sztori megkívánja. A Grund olyan játék, hogy az ember végig vigyorog a szabálykönyv olvasása közben, annyira ötletes az egész, na meg a rajzok is annyira jók. A gyerekek a padon ülő szülőktől indulnak neki a grundnak, és mindenki választ körönként egy helyszínt: homokozót, bokrot, padot, ahol fel lehet töltődni a csokikkal (ami itt az energia-erőforrást jelöli), hintát, libikókát, vagy visszamehetnek a panelházhoz, és felkiabálhatnak a haveroknak, hogy jöjjenek le ők is.

A lapkák egy részén viszont a kölyköknek el kell dönteni, hogy ki játszhat ott: ha nem érvényesül a többségi vagy más néven „erősebb kutya” elv, akkor egy kellemes, régimódi veszekedéssel. Ami egyébként a legérdekesebb és a leginkább egyedi ötlet a játékmechanizmusban: a végeredmény egy titkos licittel dől el. A játékosok kiválasztják, hány csokit ér meg nekik az ügy, és átnyújtják a másiknak: aki többet adott, az hajthatja végre az adott lapka jótéteményét, aki viszont kevesebbet, az bár alulmaradt a lapkán, de legalább szerzett egy csomó energiát. Ha viszont kétszer egymás után is ugyanannyit ad mindkét licitáló fél, akkor a szülők megelégelik a civakodást, és a büntibe küldik a gyerekeket, ahol viszont semmilyen pontot nem lehet szerezni.

Épp ilyen ötletes a többi lapka is: mindig logikus, hogy mi miért történik, ami mindig elég nagy pozitívum egy-egy játékban. Az ugrálóváron például nem lehet megállni, csak továbbugrani, a hinta akkora sláger a grundon, hogy bárhonnan oda lehet rohanni hozzá a lépésszabályok betartása nélkül, a menő mászófalon annyi pontot kapok, ahányan a környező mezőkről leesett állal bámulják, hogy milyen király arc vagyok, a nagyszülők nemcsak egy jótéteményt adnak a gyerekeknek, mint a szülők, hanem kettőt, és így tovább. Minden kis ötlet az életből táplálkozik, és épp ezért annyira találó.

A készítők áthozták A Mars terraformálásához hasonló játékokból a játékvégi célokat (legmagasabb homokvár, legtöbb bogárfotó, legtöbb megnyert licit, stb.), az engine building játékokra jellemző pontgyűjtést (arányosan ér egyre többet, minél több egyforma fotóm van), a Carcassone-ból a lezárt/félbemaradt várra vonatkozó pontozást, miközben persze a munkáslehelyezős játékokra épül az alap, és a macskafigura miatt bejött még egy elem: a grundon minden körben máshová átvándorló állatot megszelídítő gyerek is kap minden körben valami pluszt. (Kivéve, ha a macska épp idegállapotban van, akkor épp ellenkezőleg, el kell kerülni.) És még itt vannak a régimódi játékok szerencsekártyái, a Grund-kártyák is, amelyeken baromi vicces indokokkal lehet előnyhöz jutni (például, mert „Az én apukám erősebb, mint a tied”, vagy mert a nagytesómat is odahívtam a veszekedésbe, ami el is dönti az erőviszonyokat). De a legjobb az egészben a pontozás, bár ennek gyakorlati jelentősége nincs, csak egyszerűen szép: valójában nem győzelmi, hanem boldogságpontok vannak, amiket például olyasmivel is lehet növelni, ha az anyukánk megölel.

A Grund egyszerre nagyon jópofa és kellően összetett – ez lenne a legjobb kombináció még akkor is, ha nem lenne olyan érdekes a háttértörténete, mint amilyen.

Kinek ajánljuk? Bárkinek, a beugró szinttől a gémerig, bár persze nem ez a legösszetettebb stratégiai játék a világon, de van annyira jól kitalált, hogy a legtapasztaltabb játékosokat se untassa, miközben a kezdőket sem riasztja el.

Mennyibe kerül? 10-13 ezer forint (pl. a készítőnél és a forgalmazónál)

Hányan játszhatják? Kettő, három vagy négy játékos.

Laser

Jó ötlet volt a kiadótól pont ezt a két játékot kiadni egyszerre, mert nem is lehetnének eltérőbbek egymásnál. Egyetlen dolog köti össze őket – már persze túl a Board Game 12 versenyen –: a macska. A játék készítőit – Maróthy Juditot, Baumann Áront, Kézdi Jánost és Lőrinczi Zoltánt – annyira megihlette a versenyen kapott plusz egy figura, hogy az egész játékot a köré húzták fel.

A sztori ugyan egy kicsit billeg, de mivel alapvetően úgyis absztrakt (nem történetre, inkább logikára, helyzetelemzésre vagy más képességre épülő) játékról van szó, ez annyira amúgy sem fontos. Az alapötlet szerint ugyanis Laser, a kismacska – mint minden fajtársa – imádja a színes fényeket kergetni (eddig oké a dolog), ezért mi, a gazdái megmutatjuk neki, prizmával milyen érdekes színeket lehet létrehozni (ezt azért már kevesen csinálják otthon).

Magyarul a színkeverésre épül a játék, és épp ez benne az a szikra, amit a versenyen kerestek: a színek kikeverését ötvözi a gyorsasági és a logikai játékok metodikájával, meg hát a macskával, ami szintén elég nagy előny, valljuk be. És egy kicsit még ezen is csavartak az alkotók, ráadásul a verseny óta behozták a kooperatív játékmódot is a kompetitív mellé.

A játékban körben elhelyezett különböző színű szőnyegeken vannak a különböző színű fényfoltok, közéjük meg felcsapunk két kártyát, amelyeken egy-egy bizonyos szőnyegmintán látszik egy-egy szín: ha pont van ilyen kombináció, mondjuk zöld fény a kockás szőnyegen, akkor a macska oda tud ugrani, hogy rátegye a mancsát, ha nincs, akkor viszont az egyik színt körben átmozgatva egy másikra, nekünk kell kikevernünk az elérni kívánt színt a megadott keverési táblázat szerint. (Illetve a kettőből az egyiket mindenképp keveréssel kell megszerezni, a macska csak egy szőnyegre ugorhat rá.) És ha ez nem sikerül elsőre, akkor jön az emelt szint, amikor előbb kikeverünk egy színt kettőből, majd a kikevertet párosítjuk egy másik színnel az elérni kívánt célért.

Ja, és mindezt fejben: a játékmenet szerint ugyanis az mozgathatja a bábukat, aki előbb fejben megoldja a feladványt, és bemondja, hogy ez legkevesebb hány lépésből lehetséges. Ekkor a többiek közül valaki vagy tud mondani kevesebb lépéses alternatívát, vagy jöhet az elmélet bizonyítása. És még a pontozás is elég jól ki van találva, hogy az se menjen túl mechanikusan.

Hogy végig pörgősen megy az egész, az eleve jó, de a gyorsasági rész még behoz egy plusz tényezőt az ismertebb absztrakt játékokhoz képest (főleg, ha a sakk és társai megfontoltságára gondolunk): a folyamatos kockázatelemzést fejben, hogy inkább bemondjuk-e a kevésbé biztosat, hogy megelőzzük a többieket, vagy inkább biztosra megyünk, attól rettegve, hogy más majd biztos gyorsabb lesz.

De hát lehet, hogy mindezt tök felesleges is megírni róla: valószínűleg elég sokan lesznek, akik azonnal a kosarukba teszik a játékot, amint minden további infó nélkül meglátják a valóban tökéletesen sikerült, kismacskás borítót.

Kiknek ajánljuk: Azoknak is, akik eleve szeretik az absztrakt játékokat, de azoknak főleg, akik amúgy szeretnék, de a sakk, a malom vagy a többi hasonló letisztultsága már inkább riasztó. És természetesen macskásoknak.

Mennyibe kerül? 7-10 ezer (pl. a készítőnél és a forgalmazónál)

Hányan játszhatják? Már ketten is működik, de akár tízen is, partyjátékként.

Ne maradjon le semmiről!