A kormány még gyorsan elszórt egymilliárdot a kultúrtao-pótlásra szánt pénzből

2019.12.30. 13:57

Félmilliárd forintot kapott Rákosmente önkormányzata, 415 milliót pedig a nemrég kormánypárti irányba állított Petőfi Irodalmi Múzeum abból az összegből, amelyre a kormány saját pályázati kiírása szerint is csak azok az előadó-művészeti szervezetek pályázhattak volna, amelyek már eddig is jogosultak voltak a kultúrtao nevű támogatási formára - jelent meg a döntés az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) oldalán.

A Petőfi Irodalmi Múzeumnak 414 800 000 forint, Budapest Főváros XVII. Kerület Rákosmente Önkormányzatának pedig 500 000 000 forintot ítélt meg az EMET a 16. számú döntési lista tanúsága szerint, "előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása" jogcímen. Érdekesség, hogy már az előző két döntési listán is rejtélyes okból kitöltetlen maradt az a rubrika, amely azonosította volna, mely beadott pályázat alapján ítélték meg a döntéseket, de a mostani listában ez a rubrika már nem is szerepel.

Összehasonlításul: ez a 914,8 millió forint nagyjából egy éven keresztül fedezni tudná az összes magyar - előadó-művészeti többlettámogatásra valóban jogosult - független színház működési költségeit.

Ahogy arról beszámoltunk, noha a kormány maga határozta meg, hogy csak előadó-művészeti szervezetek kaphatnak az egy éve szakmai egyeztetés nélkül megszüntetett kultúrtaót helyettesítő támogatásból, a december közepén nyilvánossá vált döntések alapján sokszor pályázati azonosító nélkül kaptak tízmilliókat vagy akár milliárdokat fideszes politikusokhoz köthető cégek, önkormányzatok, majdnem kétmilliárd jutott az Egységes Magyar Izraelita Hitközségnek, egymilliárd pedig egy Nemzeti Színházhoz köthető, még be sem jegyzett szervezetnek. A pénzből jutott olyan profitorientált cégnek, amelynek vezetősége Mészáros Lőrinc köreihez köthető, és milliárdos összeg jutott egy  L. Simon László korábbi cégeinek címére bejegyzett alapítványnak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Index érdeklődésére hosszú hallgatás után azt mondta: az előadó-művészeti szervezetek támogatása csak az egyik cél volt, emellett valójában egyedi igénylésre is lehetőség volt, csak annyi volt a lényeg, hogy a támogatást előadó-művészeti célra használják fel. Egy, az Index birtokába került dokumentum azonban azt mutatja: erre a lehetőségre nemhogy elfelejtették felhívni néhány kevésbé baráti színház figyelmét, de ha azok mégis pályáztak, még az elbírálás során is voltak egyenlőbbek az egyenlőknél.

Így például miután százmilliós összeget ítéltek meg a nyilvánosan elérhető szabályok szerint arra nem jogosult, kormánypárti Magyar Teátrumi Társaságnak, a független színházak legfontosabb érdekképviseleti egyesülete, a Független Előadó-Művészeti Szövetség is pályázott, de "érdemi vizsgálat nélkül elutasításra került" a pályázatuk, épp arra hivatkozva, hogy mivel nem előadó-művészeti szervezet, nem jogosultak a többlettámogatásra.

Ne maradjon le semmiről!