Meghalt Christopher Tolkien, A Gyűrűk Ura írójának fia

2020.01.17. 09:53

95 éves korában meghalt Christopher Tolkien akadémikus, író, fordító és szerkesztő, J. R. R. Tolkien harmadik, legfiatalabb fia, aki elsősorban apja hagyatékának rendszerezőjeként, szerkesztőjeként és kiadójaként ismert, írja a GuardianTolkien Társaság közleménye nyomán.

Haláláról a Magyar Tolkien Társaság is megemlékezett: "Hálásak voltunk az elhivatottságáért, a csendes elszántságért, amivel édesapja hírnevének árnyékában dolgozott szinte egész életében; kezelte az életművét, és fáradhatatlanul kutatott megjelentethető szövegek után."

"Számos posztumusz megjelent Tolkien-mű szerkesztője, mondhatni társ-szerzője, apja munkásságának egyik legfőbb gondozója, kutatója. Nélküle nem olvashattuk volna többek között A szilmarilokat, a Befejezetlen regéket, a Középfölde históriája sorozat köteteit, vagy éppen a nemrég megjelent Húrin gyermekei, Beren és Lúthien, Gondolin bukása könyveket" – foglalta össze munkásságát a Magyar Tolkien Társaság.

Christopher Tolkien 1924-ben született Leedsben, majd Oxfordban nőtt fel. A második világháború alatt csatlakozott a brit Királyi Légierőhöz, ahonnan dél-afrikai kiképzésre küldték, de csak rövid ideig szolgált a légierő pilótájaként. A háború után visszatért Oxfordba, ahol folytatta a tanulmányait, angol nyelvet és irodalmat hallgatott az egyetemen, majd angoltanárként dolgozott az Oxfordi Egyetemen.

Zsákos Bilbó történeteit gyerekként hallotta először, majd kamaszként és felnőttként számos visszajelzéssel segítette A Gyűrűk Ura keletkezését. Az ő feladata volt, hogy apja Középföldéről készült, sokszor ellentmondásos térképeit kijavítsa, újrarajzolja és kiadható formába szerkessze. J. R. R. Tolkien 1973-as halála után állt neki az apai hagyaték rendszerezésének és szerkesztésének, csak apja műveihez és fordításaihoz kapcsolódóan 24 könyvet adott ki.

Ablakot nyitott számunkra Tolkien alkotói világába, tudományos kommentárokkal látta el azt, s ezzel lehetővé tette, hogy jobban megértsük Középföldét

– idézi az MTI a halálhírével kapcsolatban Dimitra Fimi Tolkien-kutatót.

Miközben fáradhatatlanul dolgozott Tolkien örökségének gondozásán, annak kommercializálódását nem nézte jó szemmel. A Gyűrűk Ura Peter Jackson-féle, Oscar-díjas filmadaptációjáról a Le Monde 2012-es interjújában például azt mondta, hogy az valójában egy akciófilm 15 és 25 év közötti fiataloknak, ami "kibelezi" az apja művét.

Christopher Tolkien  1975 óta Franciaországban élt, az ország déli részén fekvő Draguignanban halt meg csütörtökre virradóra.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport