Meghalt Makkai Ádám költő

2020.01.18. 18:44

84 éves korában meghalt a kétszeres Kossuth-díjas Makkai Ádám költő, nyelvész és műfordító, a chicagói University of Illinois nyugalmazott professzora, közölte a család szombaton az MTI-vel.

Makkai Ádám 1935. december 16-án született Budapesten, Makkai János országgyűlési képviselő és újságíró, valamint Ignácz Rózsa költő gyermekeként. Felsőfokú tanulmányait az ELTE magyar-francia szakán kezdte,  majd 1956-os forradalom leverése után – követve korábban disszidált apját – az Egyesült Államokba emigrált.

"Kezdetben 80 centes órabérért konyhai kisegítő voltam, aztán 1957-ben én voltam az első 56-os menekült, aki bekerült a Harvardra" – mondta erről az időszakról egy interjúban. Tanulmányait ugyanis a Harvardon és a Yale-en folytatta, majd 1958 és 1960 között a hawaii, 1963-tól 1964-ig a Kuala Lumpur-i, 1965 és 1974 között pedig több amerikai egyetemen tanított.

1969-től 2004-ig az illinois-i egyetem rendkívüli professzora volt, de az 1985-1986-os tanévben Szingapúrban, majd 1988-tól 2002-ig a hongkongi Baptista Főiskolán tanított nyelvészetet. Nyelvészszövetséget, Forum Linguisticum néven folyóiratot, valamint Atlantis-Centaur néven kiadót is alapított. Doktori disszertációja az angol nyelv idiómaszerkezetéről könyv alakban is megjelent a hágai Mouton kiadónál.

Metafizikába hajló, ironikus verseket írt. Cantio Nocturna Peregrini Aviumque című műve a magyar állam támogatásával szerepelt az 1999-es frankfurti vásáron. A legszebb ezer vers költészetünk nyolc évszázadából című ezeroldalas versantológiáját tankönyvnek is ajánlották, mivel a költők rövid életrajza is megtalálható a versgyűjteményben.

A magyar költészetet világszerte népszerűsítő műfordítói munkásságáért és egyedülálló formavilágú költészetéért 2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2016-ban pedig Kossuth Nagydíjat kapott. 2016-ban a Magyar Szent István Rend kitüntetésben részesült. "Úgy lett világpolgár, hogy közben féltőn óvta hűségét az anyanyelvhez" – méltatta akkor Áder János. 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport