Elemér
-4 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Meglepő lett a bárány feje a világ egyik leghíresebb képének restaurálása után

2020.01.22. 12:15

A nyugati művészet egyik legnagyobb klasszikusa a késő középkori genti oltár, amit Jan és Hubert van Eyck festett a genti Szent Bavo-székesegyház számára. A kinyitott helyzetben 12 táblaképből álló, monumentális szárnyasoltárt 1432-ben állították fel, és hosszú története folyamán sokszor szétszedték, összerakták, egyes darabjait ellopták, visszaadták - a mű jelentőségét mutatja, hogy a németek az első és a második világháborúban is elhurcolták hadizsákmányként Belgiumból, Hitler pedig személyesen foglalkozott a sorsával. 

Mindig visszakerült azonban Gentbe, és 2012-ben a belga Királyi Örökségvédelmi Intézet (KIK-IRPA) belevágott a mű restaurálásába. Ez már csak a mű méretét tekintve is óriási vállalkozás, de anyagi értelemben is az: 2,44 millió dollárba került az eddigi két ütem, és még hátravan a harmadik, a felső sor képeinek restaurálása. A munkát a genti Szépművészeti Múzeumban végezték, és az eddig elkészült elemek most január 24-én kerülnek vissza a székesegyházba. (Nyolc korábban elkészült külső tábla viszont februárban a múzeum Van Eyck kiállításán lesz látható, a nyolc felső tábla restaurálása pedig csak 2021-ben kezdődik - még mindig évekbe telik, míg az egész oltár újra összeáll.)

Az ilyen jelentőségű műalkotások restaurálása gyakran vált ki éles vitákat (emlékezhetünk a Sixtus-kápolna festményeinek újjászületése körüli konfliktusokra). Ez történt a genti oltárkép esetében is, a vita centrumában pedig egy bárány áll. Sőt, az emberbárány. Íme:

Ez a bárány nem valami eldugott mellékszereplő, hanem az egész szárnyasoltár legfontosabb, középső festményének, A bárány imádásának a központi motívuma. A bárány imádása lenyűgöző szépségű késő gótikus remekmű. Fákkal övezett, zöld, paradicsomi tájban gyűlik össze öt embercsoport egy oltár és egy szökőkút körül. A szökőkút az élet forrása, az oltárt tizennégy angyal állja körül, akik Krisztus passiójának eszközeit tartják - az oltáron magán pedig glóriás bárány áll, Krisztus, Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. A bárány oldalán seb tátong, a kiszökő vér egy kehelybe hullik alá. A jelenet hátterében Jeruzsálem csipkés tornyai látszanak, az égen a Szentlélek galambja árasztja szét sugarait az összegyűltekre. A bárány imádása misztikus-áhítatos festmény, a hit legnagyobb, ésszel felfoghatatlan titkának képi megjelenítése.

A bárány imádása, táblakép a genti oltárról
A bárány imádása, táblakép a genti oltárról
Fotó: Wikimedia Commons

A genti oltár képeit utoljára 1950-51-ben restaurálták, akkor a háborús hányattatás nyomait tüntették el, de mélyebben nem nyúltak hozzá, szerencsére - mivel a restaurálás pont egy olyan tudomány, amelyben az elmúlt 70 év során a technológiai lehetőségek hatalmasat fejlődtek. A mostani munka előkészítésekor kiderült, hogy az oltár képeit 1550-ben radikálisan átfestették, a restaurátorok becslése szerint a felszín durván 70 százalékát takarta ez a réteg – a genti oltár, abban a formában, ahogy mindig ismertük, nem annyira a Van Eyck-fivérek, hanem két reneszánsz kismester, Lancelot Blondeel és Jan van Scorel műve volt. Munkájukról a korabeli források is úgy számoltak be, hogy nagyon nagy tisztelettel bántak az elődök alkotásával, minden apró részletében követték az eredeti koncepciót. Éppen ezért senki nem számított arra, hogy a leglényegesebb ponton hajtottak végre jelentős, érdemi módosítást.

A restaurátorok meghozták azt a bátor döntést, hogy az egész 1550-es átfestést sebészeti szikével eltávolítják, és visszaállítják a Van Eyck-fivérek által festett eredeti felületet. (Ezt annál könnyebben megtehették, mert a kettő között egy lakkréteg szabályos védőzónaként szolgált.) A genti oltár a restaurálás után olyan látványt nyújt, amilyennek élő szem több mint 450 éve nem láthatta. A restaurátorok az ilyenkor szokásos változásokra számítottak, és meg is találták ezeket: egy kék hegyecske eltávolítása után például eddig ismeretlen épületek bukkantak elő, a mártírhalált halt szent nők sokkal kevesebb pálmaágat tartottak a kezükben stb. A kép mindenhol visszanyerte az eredeti, élénk színeit, eltűntek a megsötétedett árnyékok, napvilágra kerültek a homályban rejtőző részletek. Az ilyesmi érdekes dolog, de nem változtat érdemben azon, amit a genti oltárról gondolunk.

Ellentétben az emberbáránnyal.

Kiderült ugyanis, hogy pont a főalak, a bárány feje, ami egyenesen a nézőre néz, teljesen át lett festve 1550-ben. A módosítás ráadásul tartalmi okokból történhetett, mert alatta az eredeti réteget épen megtalálták. A semleges, hétköznapi bárányfej helyett közel ülő, átható tekintetű szemek, húsos, rózsaszín száj és orrlyukak néztek vissza a restaurátokra és az oltár csodálóira.

A restaurált kép bemutatása óta lángol a vita, hogy jó ötlet volt-e feltárni az eredeti bárányfejet, és hogy egyáltalán mi ez, ami előkerült. Hélène Dubois, a restaurátorcsapat vezetője egy interjúban így fogalmazott:

Ez az átfestés annyira korán készült, olyan szorosan követte az eredeti formákat, és az eredetihez annyira hasonló pigmentet használt, így a többi részhez hasonlóan öregedett, hogy nem is szerepelt a technikai dokumentációban, amikor az oltár először bekerült a műhelybe. Soha ehhez hasonlót nem láttunk még korai németalföldi festményen. Éppen ezért a felfedezés mindenkit sokkolt - minket, az egyházat, az összes kutatót és a projektet felügyelő nemzetközi szakértői bizottságot.

Dubois a bárányról azt mondja, az "eredeti sokkal intenzívebb interakcióban volt a nézőkkel", és hogy még kutatnia kell a szakértőknek, hogy miért választották a művészek ezt a "rajzfilmszerű" megjelenítési módot. A döntés mindenképpen tudatos volt, mert a Van Eyck-fivérek a kép minden részletét természethű pontossággal festették meg, a virágok és a növények pontosan azonosíthatók (kivéve pont az átfestetteket). Nyilván tudtak volna másféle bárányt is festeni, ha ez lett volna szándékuk.

Jeruzsálem látképe a restaurálás előtt és után
Jeruzsálem látképe a restaurálás előtt és után
Fotó: KIK-IRPA

Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy fakezű Moncsicsi-restaurálás (mint például ez és ez az eset), hanem a világ legjobb restaurátorai állították vissza egy híres festmény eredeti állapotát - csak éppen ez az állapot nagyon más, mint amit megszoktunk. (Vicces dolog, de ha megfigyeljük a restaurálás előtti fotót, halványan láthatjuk, hogy a báránynak négy füle volt, mivel az 1950-es restaurálás során a két eredeti fület már előszedték, de a két újat is otthagyták. Ez persze a sárgás, egybekopott lakkréteg miatt nem nagyon tűnt fel senkinek.)

A régi-új bárány legfontosabb tulajdonsága, hogy erősen antropomorf, a tekintete nem állati jellegű, pont ez teszi zavarbaejtővé - ez az állati testben lakozó Isten ábrázolása. "A gondos átfestés finoman adaptálta a formákat a kor megváltozott ízléséhez, és bizonyos mértékig semlegesítette Van Eyckék intenzív és humanizált bárányábrázolását

egy kifejezéstelen állattá, amely látszólag közönyös a rá váró sorssal szemben

– magyarázta a lehetséges okokat Koenraad Jonckheere művészettörténész professzor.

A jelenséget persze könnyebb úgy megfogni, hogy vicces Zoolander-mémet csinálunk belőle, sőt a jelek szerint a 21. századi néző számára a mémesítés a legegyszerűbb módja a bárány kezelésének – de érdemes annak is adni egy esélyt, hogy a Van Eyck-fivérek esetleg zseniális művészek voltak, akik szándékosan hozták zavarba az oltárképet csodálókat minden idők legemberarcúbb bárányával. Ha komolyan vesszük, hogy mit ábrázol a festményt, ez éppenséggel eléggé helyénvaló.