Bartók Imre visszautasította a Térey-ösztöndíjat, kivették az Irodalom Éjszakája programjából

2020.01.29. 00:54

Miután a Petőfi Irodalmi Múzeum múlt kedden bejelentette, hogy melyik 45 alkotó nyerte el a Demeter Szilárd vezette intézmény Térey Jánosról elnevezett ösztöndíját, az egyik díjazott, Bartók Imre író többek között a főigazgató személye miatt utasította vissza az elismerést.

"Enyhén szólva aggályosnak találom a díj létrejöttének körülményeit, annak átláthatatlanságát, az azt életre hívó Demeter Szilárd személyét, és nem hiszem, hogy itt és most ebben a formában kellene támogatni azt a kultúrát, amelyet egyébként DSZ példaképe és főnöke az egész trollapparátusával tudatosan és szisztematikusan rombol körülöttünk" – jelentette be még aznap a Láttam a ködnek országát és a Jerikó épül szerzője egy Facebook-bejegyzésben. A helyét végül Bartis Attila kapta meg.

Bartók Imre egy héttel később újabb poszttal jelentkezett a közösségi oldalon, amelyben arról ír, hogy egy nappal az ösztöndíj visszautasítása után, január 22-én, a Külgazdasági és Külügyminisztérium visszavonta a részvételét az Irodalom Éjszakája elnevezésű programon, amelyen egy korábbi megállapodás szerint Magyarországot képviselte volna. 

A posztja végén Bartók Imre változtatás nélkül, a feladó engedélyével közzétette azt a levelet is, amelyben a döntésről értesítették.

Drága Imre!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Külföldi Magyar Intézetek és Évadok Főosztálya január 22-én visszavonta a jelölésed. Mint tudod, három javasolt szerző közül egy általam választott író képviselheti Magyarországot az Irodalom Éjszakáján. Én téged választottalak, megbeszéltük, küldtél anyagokat, aztán egyszer csak jött a levél.

Sem én, sem Orbók Lucie projektvezető nem értünk egyet ezzel a döntéssel, de nem tudunk mit tenni. Az indoklásukban azt írták, megváltozott a koncepciójuk.

Ez van, nem kommentálom.

A PIM által elindított Térey János-ösztöndíj célja – saját meghatározása szerint –, hogy a 35 és 65 év közötti, magyar nyelven alkotó szerzők számára nyugodtabb alkotói körülményeket biztosítson. A 2020-ban havi bruttó 320 ezer forinttal járó ösztöndíj nyertesei között volt többek között Orbán János Dénes, Háy János, Szálinger Balázs, Lackfi János, Kemény István, Garaczi László és Zalán Tibor is.

Parti Nagy Lajos nemrég a 168 Órának adott interjújában leszögezte: amíg Demeter Szilárd a főigazgató ("aki Orbán kegyenceként és kénye szerint, minden szakmai előélet nélkül került az ország egyik legfontosabb múzeumának élére") , ő nem teszi be a lábát a Térey-ösztöndíj mögött álló Petőfi Irodalmi Múzeumba. Az író arról is beszélt, hogy meglátása szerint "Kádár rendszere öregségére demokratizálódott, Orbáné öregségére rákosizálódik".