Álmos
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Éjjel-nappal nyitva lesz a Louvre a Leonardo-kiállítás miatt

2020.02.11. 09:34

A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a Leonardo da Vinci halálának 500. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás utolsó három napján éjjel-nappal nyitva tart fog tartani a párizsi Louvre, írja az MTI.

A múzeum honlapja szerint február 21-én reggel kilenctől február 24-én este hatig (a kiállítás zárásáig) 81 órán át tart nyitva a tárlat, az este 9 és reggel fél 9 között érkezők ráadásul ingyen nézhetik meg Leonardo műveit. A jegyek keddtől lesznek elérhetőek.

A Louvre azzal számol, hogy így mintegy 30 ezerrel több ember nézheti majd meg a kiállítást. Az október 24-én nyílt tárlatot hatalmas érdeklődés övezi, és bár az intézmény még nem tett közzé számokat, azt már a megnyitó előtt közölte, hogy elővételben 180 ezer jegyet adtak el.

A kiállítás egyik különlegessége, hogy infravörös lámpák segítségével mutatja be a festmények alkotásának különböző szakaszait. Leonardo ugyanis akár 15 évig is dolgozott egy-egy témáján, majd befejezetlenül hagyta őket.

Leonardo és minden idők egyik legismertebb festménye, a Mona Lisa egyébként nem része a Louvre kiállításnak, a látogatók azonban néhány lépésre a tárlattól megtekinthetik a múzeum leglátogatottabb termében. Az olasz örökségvédők pedig hiába próbálták megakadályozni, hogy a Vitruvius-tanulmány a kiállítás idejére Párizsba utazzon, a csupán kivételes alkalmakkor látható alkotást a velencei Galleria dell"Accademia végül nyolc hónapra kölcsönadta a Louvre-nak.