Gerzson
-2 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Tom Stoppard brit író kapja a PEN America díját

2020.02.13. 10:48

Tom Stoppard brit színműírót is kitünteti márciusban a PEN America irodalmi és emberi jogi szervezet, írja az MTI. A PEN szerdán jelentette be, hogy Stoppard kapja meg Leopoldstadt című legutóbbi darabjáért a 25 ezer dollárral (körülbelül 8 millió forinttal) járó Mike Nichols-díjat. A darab a 20. század elején játszódik Bécs zsidó negyedében. A 82 éves Stoppard korábban elmondta, hogy ez az utolsó színműve.

Tom Stoppard műveiből számos film készült, és ő maga is írt forgatókönyveket. Többek között a Brazil, A Nap birodalma és a Szerelmes Shakespeare című filmeket írta, a Rosencrantz és Guildenstern halott című filmet pedig saját maga rendezte.

A Nichols-díjat tavaly alapították a néhai filmrendező és színházi rendező emlékére. Elsőként Kenneth Lonergan kapta meg. M. NourbeSe Philip kanadai költő és regényíró, a Thorns, a Salmon Courage és a Looking for Livingstone szerzője az 50 ezer dollárral (16 millió forinttal) járó nemzetközi irodalmi Nabokov-díjat kapja a PEN-től. Az elismerést korában mások mellett Edna O'Briennek és Philip Rothnak is odaítélték már.

A PEN március 2-án adja át díjait a manhattani városházán. A ceremónia házigazdája Seth Meyers lesz. A további díjazottak között szerepel Tany Barfield, a The Call című darab szerzője és a költő Rigoberto Gonzalez.