Donát
1 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Tudta? A Bábszínház is a magyar kultúra ellensége

tg2018121384708061476
2020.02.14. 17:51

Miután kikérte magának, hogy egy portál leneonácizta a rendezvényt, Szakács Árpád jóízű kacagás és taps közepette nyitásként elmondott egy zsidóviccet Kohnról, aki megtanítja a fiának, hogy a pénz nem boldogít, de amikor „a zsidógyerek” ettől elszomorodik, hozzáteszi, hogy „de a kamat igen”. Miután elcsitult az örömujjongás, jöhettek a magyar nemzeti öntudat elpusztítását célzó százéves szabadkőműves összeesküvések, hogy az előadás címéhez méltóan kiderüljön:

Kik a magyar kultúra ellenségei?

Félreértés ne essék, Szakács Árpádot nagy hiba lenne mezei összeesküvés-hívő futóbolondnak nevezni: a kormánypropaganda egyik bástyája, a Mediaworks lapkiadó központi szerkesztőségének főszerkesztője olyan hatalommal bír, amelyről kevés újságíró álmodott a Kádár-rendszer vége óta. Ő indította a Magyar Időkben a Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozatot, amelyben a magát kommunistaellenesnek nevező, mégis a Rákosi-rendszer kulturális politikájának működési módját felélesztő szerző azokat az intézményeket vette sorra, amelyeket bár a Fidesz-kormány révén támogat az állam, mégis beengednek szerinte „nem eléggé jobboldali” vagy neadjisten akár liberális művészeket. Aki nincs velünk, az ellenünk van, és annak nem jár közpénz, üzente. Ennek a cikksorozatnak a hatására rúgták ki Orbánék az amúgy jobboldaliként elkönyvelt Prőhle Gergelyt a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről (helyette jött a magát 110%-ig orbánistának nevező Demeter Szilárd), és Hammerstein Juditot a Balassi Intézet éléről.

A természetesen abszolút nem neonáci, hanem nemzeti radikális A Mi Hazánk mozgalom így nem is találhatott volna alkalmasabb embert a szegény Fekete Istvánról elnevezett szabadegyetemük első, a magyar kultúra ellenségeit könyörtelenül lebuktató előadására, mint Szakács Árpádot. Meg is telt A Mi Hazánk újbudai irodája, sőt, rengeteg érdeklődőt már be se tudtak engedni, az utcán állt a kiszorult tömeg.

Szakács szerényen csak úgy mutatkozott be, mint aki „egy könyv-méretű sorozatban feltárta az anomáliákat a magyar kultúra finanszírozásával kapcsolatban”. Az anomáliákat röviden és célratörő lényeglátással így foglalta össze:

Az országban balliberális kulturális térfoglalás zajlik, amely révén meg akarják semmisíteni a magyar identitást, és egyre erőteljesebb csapásokkal próbálják kiszorítani a még meglévő nemzettudatot a kultúrából.

Mondta ezt Szakács Árpád abban az országban, ahol mostanra alig maradt mutatóban állami támogatásból részesülő kulturális intézmény élén olyan vezető, aki nem biztosította a Fidesz-kormányt a támogatásáról, és ahol bizonyos esetekben – lásd Prőhlét – még pusztán jobboldalinak sem elég lenni, annak is kell látszani.

És hogy miért fontos mindez? Mert

a világtörténelemben minden forradalmat a kultúrán keresztül készítettek elő. A kultúra ebben a háborúban a legfontosabb terület, egyfajta ötödik hadállás, ami előkészíti a terepet a későbbi komolyabb hadviselésre.

Csak eddig kellett várni az első összeesküvés-elméletre a szerencséseknek, akik befértek az előadásra. „Hogy következhetett be az 1918-19-es időszakban egyik percről a másikra az összeomlás?” – tette fel a nagy kérdést az elméleti bevezető után Szakács, de szerencsére rögtön meg is válaszolta:

Hát úgy, kérem szépen, hogy előtte egy tudatos terv szerint meggyengítették a társadalmat összekötő erőket a szabadkőművesek, a mai civil szervezetek megfelelői.

Ha kételkedett volna valaki, Szakács közölte, hogy ezt az FKGP által is támogatott volt politikus, a Trianon Társaság alapítója, Raffay Ernő már „tökéletesen bebizonyította”.

Szakács ekkorra már letépte láncát, mint a Tisza, és egy percen belül leleplezett egy újabb összeesküvést:

A Nyugat című folyóiratot is a szabadkőműves páholyokban találták ki a magyar kultúra elfoglalása érdekében,

és ami még durvább, az olvasóknak erről a tervről fogalmuk sem volt, mert szegények nem jelentkezhettek be Szakács Árpád előadásaira, de ha nem így lett volna, tán akkor se fértek volna be.

És hogy a dolgok mennyire összefüggnek, arról Szakács elmondta: a fentiekért mind felelős szabadkőműves Jászi Oszkár – akinek zsidósága nem került szóba az este során – „1911-ben meghirdette az új Magyarország programot a szabadkőműves páholy elnökeként. 

Milyen érdekes, hogy 2006-ban Gyurcsány Ferenc programját ugyanígy hívták!

Mindig fel szoktam hívni a figyelmet arra, hogy ezek ugyanazok” – nyugtatta meg viszont az aggódókat Szakács. A körbe nemcsak Gyurcsány tartozik bele, de „a terrorista Szabó Ervin” is, mivel „ő terjesztette a legjobban a kommunista diktatúra eszméit. A róla elnevezett könyvtárrendszert is azért hozták létre, hogy könnyebben lehessen terjeszteni a kommunista eszméket.” Szakács ugyanakkor joggal búsult egy sort: „Az elmúlt tíz év jobboldali kormányzása alatt nem tudtuk elérni, hogy Szabó Ervin nevét levegyék a könyvtárhálózatról.” Hát, idáig még a fővamzer keze se ér el.

Ekkor, bár a közönség bizonyára örült Szakács tág látómezejének, amely révén a mai gazemberségek és a régi csibészségek végre egy lapra kerülhettek, de azért jó lett volna már megtudni, kik is a magyar kultúra legnagyobb ellenségei. De azelőtt még jött egy kitérő abba a párhuzamos valóságba, amelynek vajmi kevés köze van ahhoz, amelyben élünk, de biztosan izgalmasabb benne az élet.

Szakács ugyanis elkezdett a közterek átnevezéséről beszélni – abcúg Karácsony Gergely! –, és teljesen komoly arccal kijelentette: bezzeg mi ilyet nem csinálunk!

Karácsony ugyanis álnok módon átnevezte az „Árpád fejedelem metrómegállót” Göncz Árpád városközponttá, mégpedig azért mert „Göncz Árpád örült Trianonnak, mert szerinte így a magyarok megszabadultak a kisebbségektől”. Hogy létezett volna Árpád fejedelem metrómegálló, az biztosan csak egy nyelvbotlás, de megfeledkezni a Tarlós István által átnevezett, reprezentatív közterek tucatjairól már nehezebben diagnosztizálható tünet. „Ez is olyan eleme az ő gondolkodásuknak, amit mi valahogy nem csinálunk” – erősítette meg szavait Szakács. És hogy még zavarba ejtőbb legyen a történet: az Árpád-híd metrómegálló átnvezése valójában a jobboldali Tarlós István érdeme.

Az általa vázolt párhuzamos világban egyébként „a színházak” csak hisztiznek, amikor azt állítják, mennyire el vannak lehetetlenülve, pedig „minden téren elképesztő anyagi javakat és lehetőségeket kapnak.”

Ekkor azonban végre elérkeztünk az est régóta várt csúcspontjához, a Nagy Leleplezéshez. A szálak a magyar irodalmi élethez vezetnek, amelyről Szakács hívei rég sejtik, hogy „az egész irodalmi világ belterjes, ahonnan kiszorítják, aki nem az ő ideológiájukat képviseli, hasonlóan a filmiparhoz és más területekhez”. Ebben a fertőben szúrt ki egy rejtőzködő szervezetet Szakács, „amiről eddig nem is hallott”, a 2001-ben, a Fidesz-kormány idején létrehozott Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesületét (MASZRE), amely a fénymásolás és nyomtatás miatt kieső jogdíjbevételek pótlására beérkező adót gondozza. 

Ártatlanul hangzik?

Hát nem az!

Eleve, a szervezetben „mindenki SZDSZ-es”, mármint nem pártpolitikailag, hanem gondolkodásmódban, jegyezte meg Szakács. Na de ez még semmi! A szervezetnek ugyanis az ő információi szerint valamikor elnöke volt Bart István és Zentai Péter, akik valaha elnökei voltak a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) is, márpedig Szakács állítása szerint a MASZRE „nagyjából 4-500 millió forintot” utalt az MKKE-nek, azaz szerinte Bart és Zentai saját maguknak, olyan célokra, mint a Könyvfesztivál, a Könyvhét és a Frankfurti Könyvvásáron való magyar részvétel megszervezése. (Hogy honnan származnak az információk, azt nem közölte, sőt azt sem, hogy jó ideje egyik szervezetnek sem elnökei a megnevezettek.) És hogy mindez hova vezet?

Tudják, ezek azok a fesztiválok, amelyeken Dés Lászlók, Esterházy Péterek és egyebek álltak ki, hogy elmondják, mennyire el vannak nyomva. Itt mindig helye volt a balliberális őrjöngésnek. Ezek a balliberális irodalmi és kulturális kánon legfontosabb megjelenési formái. Azt hiszik, ha lefordítják a könyveiket és kiviszik Frankfurtba, akkor biztos valami minőségről van szó, de ez egyáltalán nem így van.

(Azt nem tudni, Szakács a balliberális őrjöngés alá sorolja-e a legutóbbi esetet, amikor Bartók Imre mondott pár rossz szót Demeter Szilárdra, mire a kormány azonnal letiltotta külföldi könyvfesztiválos szereplését.)

A Nagy Leleplezés után már arra is volt idő, hogy Novák Előd Mi Hazánk-elnök házigazdaként elmondja, a „kulturális szabadságharcra”, amelynek tanúi vagyunk, azért van szükség, mert a „szocializmus tűr-tilt-támogat rendszerét felváltotta a neoliberalizmus”. Sőt, a rádiókból még a nemzeti rockot is kiszorították.

Utána Szakács visszakapta a szót, hogy valamiért épp egy építészetről szóló kérdésre válaszként elmondja,

A gender komoly veszélyt jelent a társadalom tudatformálásában, Nyugat-Európában láthatjuk, milyen ez. Ha ezt nem vesszük komolyan, a gender megjelenik a színházban, a filmben, az irodalomban, sőt most már akár a Bábszínházban is mennek például homoszexualitást népszerűsítő előadások Alföldi Róbertnek köszönhetően.

Alföldi egyébként legutóbb Molière-t, A képzelt beteget rendezte a Budapest Bábszínházban.

Alföldi nem az egyetlen megnevezett meleg művész volt az előadásban, aki valamiért – vajon miért – Szakács szerint veszélyt jelent a kultúrára. Amikor szóba került a Szász János nevéhez fűződő Hunyadi-film, amely végül nem készülhetett el, kiderült az is, hogy a Szakács által sikerrel megtorpedózott kulturális projektek száma eggyel több: mint elárulta, ő juttatta el a film kiszivárogtatott és szerinte „botrányos” forgatókönyvét a Pesti Srácokhoz, amelynek erről szóló feljelentő cikke révén aztán megindult a sikeres hadjárat a film ellen. (Ezért egyébként Szakács hatalmas tapsot kapott. „Nem azért mondtam” – pironkodott a szerény előadó.)

A filmről azt mondta:

„Nem biztos, de felmerült, hogy Kulka János játszaná Hunyadit”. Erre hatalmas elégedetlenkedő huhogás tört ki a nézőtéren. „Örülnek? Ugye, örülnénk neki?” – jegyezte meg sokatmondó arckifejezéssel.

Talán arra célzott, a sztrók után lábadozó, Kossuth-díjas színésznek nehéz új filmfőszerepet vállalnia, mert a betegséggel járó afázia miatt nagyban romlott a beszédkészsége. Vagy nem.

Innentől már nem voltak igazán nagy leleplezések sajnos, csak olyasmik hangzottak el, hogy

  • a kereszténységet több száz éve meg akarják szüntetni, és ez ma is megjelenik a kultúrában;
  • az avantgárd képzőművészet tudatosan, előre megfontolt szándékkal a polgári kultúra elpusztítását tűzte ki célul;
  • a kultúrába először mindig külföldről jön a globális üzenet az új világkép formálása céljából, és ebbe a globális rendszerbe is az avantgárd csatornázta be a magyarságot;
  • amiért Kassák Lajos nagyban felelős, akiről azt mondják, hogy kommunistaellenes volt, de hát "a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben hozták létre a Kassák Múzeumot, akkor hogy lett volna annyira kommunistaellenes?”
  • a magas művészet azt jelenti, hogy magas lóról beszélnek azokhoz, akik úgyse értik, mert szerintük hülyék.

Illetve Szakács búcsúként még egyszer megmutatta, mennyire közel állnak hozzá a rákosista alapelvek. Szerinte ugyanis hiába mondják, hogy a polgármesterek ne szóljanak bele városuk intézményeinek művészeti kérdéseibe. „De akkor mire kapják a mandátumukat a választóktól? Arra, hogy a lehető legvadabb, legaberráltabb, nemzetiidentitás-ellenes dolgok menjenek a kultúrában? Szerintem nem. Ha nem is kell beleszólni, a felelősség akkor is az övék.

Az ordibálást, a tiltakozást csak egyszer kell letörni, a másodiknál már meglesz a rutin.

Ekkor tényleg véget ért a nemzetmentő előadás, még megtudhattuk, hogy lesz még előadás Wass Albertről és az „elmulasztott revíziós lehetőségekről a rendszerváltás óta”, de A Mi Hazánk tart majd fehér lovas Horthy-felvonulást is. És aztán elhangzott a tökéletes zárómondat:

A jelenléti ívet a Nagy-Magyarország térkép alatt lehet megtalálni.

Ne maradjon le semmiről!

(Címlap- és borítókép: Szakács Árpád / Fotó: Túry Gergely / HVG)