Eleonóra
-2 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Távozik az Operettszínház ügyvezető igazgatója

2020.02.15. 12:05

Az Operettszínház teljes arculatváltását és intézményi működési megújítását sikeresen levezénylő Kriza Zsigmond ügyvezető igazgató, feladatai eredményes lezárására és más irányú szakmai feladataira tekintettel, közös megegyezéssel távozik a színháztól - írja az MTI Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatójának közleménye alapján.

A színház egy éve hivatalban lévő vezetősége kiértékelte a Nemzeti Dalszínház című főigazgatói pályázatban meghatározott vállalások teljesülését. A művészeti program eredményei közül kiemelték a Csárdáskirálynő, a János vitéz és a Kálmán Imre Teátrumban bemutatott Párizsi randevú című "dinner show" minden várakozást felülmúló sikerét.

A színház a főigazgatói vállalásnak megfelelően bevezette társulati és törzsgárdaprogramját, amelynek során az intézmény művészei és színpadi dolgozói - több mint 330 közalkalmazott - átlagosan 53 százalékos illetményfejlesztésben részesült.

Kriza Zsigmond korábban a Millenáris igazgatója volt, de onnan váratlanul távozni kényszerült, ezután lett az Operettszínház ügyvezetője.

Kapcsolódó

Kirúgta a Millenáris igazgatóját a Miniszterelnökség

A Miniszterelnökség szerint nem alkalmas azokra a feladatokra, amelyekre nemrég ők maguk tartották a legalkalmasabbnak őt.