Tüdőgyulladás miatt szakította félbe Elton John a koncertjét

2020.02.16. 16:34

Új-Zélandon, Aucklandban adott vasárnap koncertet Elton John, de félbe kellett szakítania a fellépést – írja a BBC. A beszámolók szerint a szemmel láthatóan zaklatott énekes nagyjából a koncert közepén azt mondta a nézőknek: 

Teljesen elment a hangom. Nem tudok énekelni. Mennem kell. Sajnálom. 

Ezután könnyeivel küszködve, egy technikus segítségével sétált le a színpadról. 

A búcsúturnéját tartó énekes már a koncert elején elmondta a teltházas koncert nézőinek, hogy tüdőgyulladással diagnosztizálták. Később a Twitterén osztotta meg, hogy atipikus tüdőgyulladása van, amit legtöbbször baktérium vagy vírus okoz, és bár kellemetlen, de általában nem igényel kórházi ellátást. A tünetei hasonlóak, mint mikor egy erősebb megfázást szed össze valaki, köhögéssel, mellkasi fájdalommal felfájással és torokfájással járhat. 

A koncerten egy orvosi csapat folyamatosan ellenőrizte az állapotát, és bár a beszámolók szerint sok nagy slágert elénekelt, a Daniel című dalt már nem tudta előadni. Később azt írta, hogy nagyon csalódott, mérges és sajnálja, ami történt, majd megköszönte a szeretetet és a támogatást, amit a közönségtől kapott.