Egy múzeum nem légvédelmi üteg, hogy titkolni kelljen a költöztetését

A titkolózás egy légvédelmi üteg áthelyezésekor indokolt, de egy több százezer ember által meglátogatott közgyűjtemény és kiállítás esetében totálisan indokolatlan. A se titkos-se publikus kormányrendeletek és hasonló homálykeltések szűnjenek meg, az összes érintett segítségével tartsunk egy ütköztetést, ahova a kormány képviselőit, a debreceni városvezetését, a budapesti városvezetést, a múzeumok és a tudomány képviselőit meg lehet hívni. Akkor meghallgathatnánk, amit még sehol nem hallottunk, hogy mi az értelme ennek az egésznek.

– mondta Podani János, az ELTE biológia professzora, az MTA rendes tagja a Természettudományi Múzeum költöztetésével kapcsolatban azon a hiánypótló céllal rendezett szerdai kerekasztal beszélgetésen, amelyet a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete és az Akadémiai Dolgozók Fóruma a már becsomagolt vagy a becsomagolás előtt lévő múzeumi gyűjteményekkel kapcsolatosan rendezett „Költöző közgyűjtemények, veszélyeztetett értékek, bizonytalanságban tartott munkatársak..." címmel.

A múzeumokban uralkodó hangulatot jól jelzi, hogy bár a szervezés során minden érintett közgyűjteménytől hívtak jelenleg is ott dolgozó munkatársakat a szervezők, senki sem vállalta a beszélgetést. A szervezők megfogalmazása szerint nyilván nem azért, mert nincs mondanivalójuk. Ugyanakkor a meghívottak között több olyan szaktekintély is megszólalt, akiknek nem kell félteniük a munkahelyüket, mert nem az érintett múzeumokban dolgoznak, ugyanakkor szakmailag, a közgyűjtemények társadalmi szerepvállalását és a tudományos kutatás jelentőségét illetően is különböző oldalról meg tudták világítani azt az általuk lehetetlennek minősített helyzetet, amelybe a magyar múzeumi világ került.

A kerekasztalbeszélgetés aktualitását a Természettudományi Múzeum költöztetésének ügye adta. Mit ahogy azt az Index korábban elsőként megírta, a kormány titokban döntötte el, hogy 2020. december végéig a Magyar Természettudományi Múzeumnak ki kell költöznie a budapesti Ludovika téri épületéből, majd az ideiglenesen elhelyezett intézménynek 10 éven belül Debrecenbe kell költöznie. A kormányhatározat tartalmának nyilvánosságra kerülése után többek között a Magyar Tudományos Akadémia is tiltakozott a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetése ellen, a tudós testület álláspontja szerint a költözés felesleges és kockázatos lenne, ugyanakkor egy Debrecenben létesítendő kiállítás és egy új múzeumi részleg kialakításának az elképzelését támogatták. Nem tudni, hogy a tiltakozáshullám hatására-e, mindenesetre a múlt héten a múzeum tavaly kinevezett főigazgatója, Bernert Zsolt arról tájékoztatta az intézmény munkatársait, hogy Orbán Viktorral való egyeztetése értelmében a múzeumnak nem kell ideiglenes helyre költöznie, ugyanakkor a költözés továbbra is napirenden van. Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár pedig arról nyilatkozott az Indexnek, hogy a múzeum egyelőre marad a Ludovika épületében, és ha egyszer kulcsrakészen felépül új, tágasabb otthona, akkor fog költözni. Vagyis mindez azt jelenti, hogy az intézményi némi laufot kapott, de a szomorú kultúrpolitikai szappanopera folytatódni fog.

Bár aktuálisan a Magyar Természettudományi Múzeum költözése korbácsolta fel a kedélyeket, az intézmény sorsának bizonytalansága nem egyedi és elszigetelt eset jelenleg a hazai múzeumi világban. A nagy országos közgyűjtemények közül több is költöztetés alatt (vagy előtt) áll, de a kerekasztalbeszélgetés résztvevői szerint az átszervezésekről nem lehet tudni semmi kézzelfoghatót, a tervezett változásokat nem előzte meg semmilyen érdemi egyeztetés az érintett szakmák képviselőivel, a társadalmi és szakmai vita elmaradt. Kétségtelen, hogy több nagy országos közgyűjteménynek csomagolnia kell, és mennie a jelenlegi helyéről.

A kerekasztal beszélgetés ezért egyaránt érintette

• a becsomagolás előtt álló Természettudományi Múzeumot;
• a becsomagolás alatt álló Néprajzi Múzeumot;
• a gyűjteményét már becsomagolt állapotban őrző Iparművészeti Múzeumot;
• a Magyar Nemzeti Galériát, ahol a becsomagolást már kilátásba helyezték (bár az intézmény vezetése szerint erről nincs szó);
• a becsomagolás előtt álló Országos Széchényi Könyvtárt;
• valamint a gyűjteményét raktárban őrző Műszaki és Közlekedési Múzeumot.

Mélyi József, művészettörténész, okleveles közgazda, a Képzőművészeti Egyetem oktatója Podani János gondolatát továbbgördítve elmondta, hogy bár a mostani kiindulópont a Természettudományi Múzeum evakuálásának ügye, vagyis az az ukáz, amit a múzeum kapott, majd amit aztán visszavontak, de ennél szélesebb problémával állunk szemben. Véleménye szerint

Mélyi József úgy fogalmazott, ha egyenként gondolkodnánk el azon, hogy melyik múzeumnak milyen épület készüljön, akkor akár épeszű döntésekre is lehetne jutni, amennyiben ezekhez lenne koncepció, valamint megvitatható nyilvános tanulmányok ezekről a kérdésekről. De az, hogy minden múzeumi átköltöztetés egyszerre indul el, egy rendkívül éles és billegő helyzetet eredményez. A művészettörténész arra is emlékeztetett, hogy ha az önkormányzati választás nem az ismert eredményeket hozta volna, akkor már a Magyar Nemzeti Galéria is csomagolna. Ezzel arra utalt, hogy a  Karácsony Gergely vezette új fővárosi vezetés leállíttatta a Liget Projekt azon beruházásait, amelyeknél még egy kapavágás sem történt, amit a kormány tudomásul is vett, és bejelentette, hogy ennek fényében nem építkezik, ugyanakkor ma már tudjuk, hogy ez nem jelenti azt, hogy végképp letett volna a Magyar Nemzeti Galéria Városligetbe telepítésének az ötletéről.

Mélyi József kiemelte, hogy a múzeumok költöztetésének ügye egy nagyobb képbe helyezhető el.

Röviden arról van szó, hogy az Orbán kormány 2010 óta területeket metsz ki Budapestből, egyes hatalmi reprezentáció szempontjából hasznos területeket, amelyeken nagyon hasonló átalakításokat végez. Három területen, vagyis a Vár, a Kossuth tér és a Ludovika esetében, ha átvitt értelemben is, az 1944 előtti állapotok visszaállításán munkálkodik. Mind a három területen vannak múzeumok, és ezek a múzeumok a leginkább érintettek a jelenleg zajló átalakításban.

Mélyi véleménye szerint a közgyűjteményi szakmának a kialakult helyzetben a reális érdekérvényesítő képessége két dologra terjedhet ki.

Egyrészt azt kellene elérni, hogy a jelenleg kiállítóhellyel nem rendelkező, évek óta költöztetés alatt lévő három nagy múzeum, vagyis a Közlekedési Múzeum, a Néprajzi Múzeum és az Iparművészeti Múzeum épületét záros határidőn belül építsék meg (vagy az Iparművészeti esetében újítsák fel), ha már a gyűjteményeket becsomagolták – és például az Iparművészeti Múzeumtól ne vegyék el minden évben azt az összeget, amit megítélnek a helyzete rendezésére.

Másrészt azokat a már előkészületben lévő vagy javaslatban megfogalmazott átalakításokat, amelyek számos más múzeumot érintenek (a Magyar Nemzeti Galériát, a Természettudományit, a Petőfi Irodalmi Múzeumot, az OSZK-t), be kellene fagyasztani, amíg nincsenek elfogadott, nyilvánosan megvitatott koncepciók. Mélyi József azt mondta, fontos lenne,

hogy láthassa a nyilvánosság, hogy mi az, ami felé el akarna ezekkel kapcsolatban mozdulni a kormányzat. Ez például a Műszaki Múzeumra is igaz, mert ha ismét különválasztjuk a Műszaki és a Közlekedési Múzeumot, akkor jelenleg nem tudjuk, hogy a Magyar Innováció Házával mik a tervek. Szeretnénk, ha nyilvánosak lennének az ezekkel kapcsolatos koncepciók, jó lenne látni, hogy összehangolhatók-e egyáltalán. Ez egy nagyon szerény kérés.

Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja hozzászólásában etikai kérdéseket vetett fel, de hozzátette, hogy ezeket valószínűleg csak egy többpártrendszerben és nem egy állampártnak kiszolgáltatva lehetne képviselni. Marosi Ernő a középkorban kialakult és máig az egyik legfontosabb jogi alapelvre, a pacta sunt servanda elvére (jelentése kb. hogy a megkötött megállapodásokat be kell tartani) hivatkozva azt mondta, hogy jelenleg  

A Természettudományi Múzeum gyűjteményének alapját képező Széchényi- és Festetics-gyűjteményekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a jelenlegi helyzetben alapítványok sérültek; és olyan privilégiumok, amelyeket az egykori adományozók nagyon pontosan kimértek, és abban a boldog kiszámíthatóságban haltak meg, hogy az általuk összegyűjtött dolgok a köz érdekében örökké rendelkezésre állnak, most veszélyben vannak. (Ahogy azt az Index is beszámolt róla, ha az alapító Széchényi Ferenc eredeti szándékát a kormány be akarja tartani, de a Természettudományi Múzeumot Debrecenbe akarja költöztetni, akkor a kormánynak is a hajdúsági városba kellene áttenni a székhelyét.)

Marosi Ernő a múzeumok vezetőségével kapcsolatban is megfogalmazott egy javaslatot a beszélgetés során, azt mondta, hogy ahol nincs az adott területen képviselt publikációs jegyzékkel rendelkező igazgató, ott legyen valamifajta igazgatótanács, amiben szakembereknek kell lennie. Bár a beszélgetésen konkrét intézmény vagy intézményvezető neve nem hangzott el, Marosi a Szépművészeti Múzeum-Nemzeti Galéria, az Iparművészeti Múzeum, a Közlekedési Múzeum vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum jelenlegi vezetését bírálva fogalmazhatta meg ezt a gondolatot.

Boros Judit, a Magyar Nemzeti Galéria volt munkatársa, művészettörténész-muzeológus véleménye szerint

a Vár kiürítése és Baán László személyes ambíciói eredményezték azt a helyzetet, ami a Nemzeti Galériával kapcsolatban létrejött, vagyis, hogy pillanatnyilag van egy csonka Nemzeti Galéria, amelynek a jövője erősen veszélyeztetett.

Mint elmondta, Baán László nyilatkozatai fényében véleménye szerint nem lehet abban bízni, hogy a Galéria költözése nem következik be, a Szabolcs utcai új raktárbázisra való átköltözés már el is kezdődött az adattári anyag dobozolásával, ami hátráltatja a kutatómunkát, de a helyzet szerinte akkor válik majd katasztrofálissá, amikor elkezdik mozgatni a gyűjteményt (aminek egy részét, a barokk anyagot egyébként már elköltöztették a Várból, és a Szépművészeti Múzeum felújított épületében helyezték el). Boros Judit szerint az igazi problémát az Új Nemzeti Galériába szánt kiállítás koncepciója jelenti. Meglátása szerint a főigazgató elképzelése, mely szerint a magyar anyagot be kell ágyazni a nemzetközi kontextusba, nem tud igazán megvalósulni, mert 19. és 20. századi műveket tekintve a Szépművészeti Múzeumnak az ehhez szükséges gyűjteményrésze nem elég gazdag, nincsenek olyan tárgyak, amelyek lehetővé tennék az összefüggések megrajzolását.  Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem lehet látni, hogy egy olyan új tárlatot, ami a 19. századdal indulna, pontosan milyen kiállításként képzelnek el az új Nemzeti Galériában.

Matskási István, a Magyar Természettudományi Múzeum volt főigazgatója arról beszélt Fürjes Balázs bejelentésével kapcsolatban (vagyis, hogy a múzeum marad a jelenlegi helyén, amíg egy új épület el nem készül), hogy ez némi megnyugvást ad, de hosszú távon továbbra sem tudják, hogy hova kerül a múzeum. Mindez véleménye szerint azért jelent gondot, mert minden gyűjtemény költöztetése óriási veszteségekkel jár, de természettudományos gyűjtemény esetén annak részleges pusztulása a mozgatás során elkerülhetetlen. Ráadásul a természettudományos gyűjtemények költöztetésére nincsenek szakosodott céget, amelyek szakszerűen tudnák elvégezni a költöztetést, azt szigorúan a muzeológusoknak kell elvégezni. Ha az ország legnagyobb múzeumi gyűjteménye, vagyis a 10 millió feletti példányszámmal rendelkező Természettudományi Múzeum költöztetése megvalósul, az rendkívül veszélyes lesz a Széchényi Ferenc felesége, Festetics Julianna adományából megalapított gyűjtemény számára. Matskási István ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a nyitott múzeum eszméjének megfelelően a szakma mellett a közvéleményt is be kellene vonni annak a koncepciónak a kialakításába, amely majd meghatározza, hogy mi történjen a Természettudományival.

A kerekasztal beszélgetésen az Országos Széchényi Könyvtár sorsáról is szó esett. A Demeter Szilárd miniszteri biztos által megálmodott gigaintézménybe költöztetendő OSZK-val kapcsolatban elhangzott, hogy házon belül voltak arra számítások, hogy hogyan lehet 1-2 év alatt a durván 10 millió példány körüli állománnyal rendelkező gyűjteményt bedobozolni és elszállítani, de ez akkora plusz személyi erőforrást igényelt volna, hogy kivitelezhetetlennek ötletnek bizonyult. Csak összevetésképpen: amikor az OSZK állományát a Nemzeti Múzeumból a budavári palotába költöztették, az 1985-ben befejezett munka 10 évet vett igénybe. (A beszélgetésen  általános érvénnyel is elhangzott, hogy azok, akik azt szorgalmazzák, hogy ezek a nagy országos közgyűjtemények pár hónap leforgása alatt kiköltözzenek ki jelenlegi helyükről, egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy egy ilyen költözés a csomagolással, szállítással, újbóli elhelyezéssel együtt mivel jár.)

Az OSZK-val kapcsolatban az eseményen az is elhangzott, hogy a nemzeti könyvtár dolgozói nem kaptak pontos információkat az intézménnyel kapcsolatos változásokról, de olyan információk szűrődtek le, hogy létezett kormányzati szándék a könyvtár gyors kipakolására, az úgynevezett kettős költözésre (vagyis arra, hogy a kiköltözés után ideiglenes helyre kerül a könyvtár, és majd csak idővel kap állandó épületet). Információink szerint azonban Demeter Szilárdnak sikerült rábeszélni a politikai döntéshozókat, hogy a kettős költözésről tegyenek le, vagyis legyen meg az új épület, és egyből oda költözzön a könyvtár. (Ez olcsóbb és a gyűjtemény védelmét is jobban garantáló megoldás.)

Ahogy azt az Index is megírta, az OSZK új főigazgatója Rózsa Dávid lehet. Egészen biztosat az új vezető személyéről csak jövő hétfőn tudhatunk meg, mert akkor lesz a főigazgatói pályázatok elbírálása.

Így azt sem lehet tudni, hogy a pályázati anyag megfelel-e a digitális kor támasztotta új kihívásoknak. Állítólag létezik egy koncepció azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen az OSZK, de hogy ez kellő hangsúlyt fektet-e a digitális tartalmak gyűjtésére például, arról nem lehet tudni semmit. Hogy ez miért fontos? Képzeljük csak el, ha 100 év múlva szeretnénk látni két 21. század eleji magyar író levelezését: nem fogjuk tudni megtenni, mert e-maileket egyelőre nem gyűjt a nemzeti értékek megőrzéséért felelős intézmény.

A kerekasztal beszélgetésen megoszlott azzal kapcsolatban a hozzászólók véleménye, hogy van-e értelme és lehet-e eredménye bármiféle tiltakozásnak. Papp Katalin, a KKDSZ megbízott elnöke elmondta, hogy jelenleg az országban a közgyűjteményi és közművelődési területen dolgozók száma nem éri el országosan a 10 000 főt, és az a tény, hogy 10 éve küzdenek azért, hogy megváltozzon az, hogy a több nyelven beszélő, több diplomával, tudományos fokozattal rendelkező közgyűjteményi dolgozók 18 év után is a garantált bérminimumot kapják, arra enged következtetni, hogy a területet nem tekintik a döntéshozók tényezőnek. Ugyanakkor a múzeumi költözésekkel kapcsolatosan kialakult helyzetet koncepció nélküli koncepciónak, rendszertelen rendszernek nevezte, és több megszólalóval egyetemben egy szakmai nyilatkozat megszületését sürgette. Bár ez a nyilatkozat a kerekasztal beszélgetésen végül nem fogalmazódott meg, abban mindenki egyetértett, hogy titkolózás helyett szakmai és társadalmi párbeszédre lenne szükség, és a beszélgetés résztvevői abban is egyetértettek, hogy a magát nemzetinek valló kormány évszázados nemzeti értékeket veszélyeztet.

(Borítókép:  Kitömött állatok a Magyar Természettudományi Múzeum raktárában - fotó: Nagy Attila Károly / Index)