Alajos, Leila
20 °C
36 °C

Meghalt Zana József, Ganxsta Zolee édesapja

2020.03.02. 12:47

Március másodikán hajnali fél 5-kor a Honvédkórházban elhunyt Zana József – írja az AC News. A lapnak a színművész lánya, Zita erősítette meg a hírt. Hozzátette, édesapja az utóbbi időben többször is kórházba került, és az utolsó hetet is itt töltötte.

Zana József Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végezte színészi tanulmányait, majd 1959 és 1962 között a Vígszínház tagja volt. Utána a  Music Comedy Színházban lépett fel, majd egy évadot játszott a Faluszínházban. Ezután a Békés Megyei Jókai Színház tagja lett. 1967 és 2002 között a Vidám Színpad és a későbbi Centrál Színház tagja volt. 

1990-től rendezett is. A színház profiljának megváltozását követően önálló show-műsorokkal lépett színpadra. 2005-ben Vidám Kabaré néven a régi kabaréhangulat feltámasztását tervezte mint művészeti vezető és rendező, Kemény Györggyel közösen a Gutenberg Művelődési Házban, de ez nem valósult meg. 15 évig nem állt színpadra, mielőtt 2016-ban Kriszt László, a Kazán István Kamaraszínház vezetője meghívta egy musicalestre.

Zana József egyik utolsó nyilvános szereplése fiával, a rapperként híressé vált Zana Zoltánnal, azaz Ganxsta Zoleeval közös reklám volt: a Facebookon terjesztett kisfilmben a MÁV e-jegyvásárlását népszerűsítették.

Ne maradjon le semmiről!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport