- Kultúr
- vígszínház
- eszenyi enikő
- színház
- igazgatóválasztás
- rudolf péter
- csányi jános
- csőre gábor
- szakszervezet
- vígszínház2020
Vígszínház: a társulati szavazáson a voksok 96%-a Eszenyi Enikő ellen szólt
További Kultúr cikkek
- A közös munka Csányi Sándor és Tenki Réka magánéletére is kihatással volt
- Milliókkal húzták le az embereket, amikor az árak elszálltak a csillagos égig
- Itt a magyarázat a mérgezéses gyilkosságokra
- Ők a magyar csapat, akiket az év legjobbjának választottak
- Nyáry Luca: Apa mindig azt mondta nekem, hogy a lemondást gyakoroljuk
Az ügy előzménye, hogy a színház igazgatóválasztása miatt a fenntartó önkormányzat által összehívott szakmai bizottságba egy tagot a színháznak kell delegálnia: ő a társulat véleményét kell, hogy képviselje. Az Indexnek nyilatkozó vígszínházi dolgozók már ennek a személynek a kiválasztási módját is nehezményezték: a nekünk továbbküldött email is megerősíti, hogy az igazgatóság közölte, „a színház jelöltje” – a munkatársak elmondása szerint Eszenyit támogató – Hegedűs D. Géza, akire a szavazólapon x-szel lehetett szavazni, míg ha valaki másik jelöltet kívánt állítani, annak ki kellett írnia a jelölt teljes nevét a lapra. Emiatt többen úgy érezték, a titkárságokon leadható szavazatuk nem tekinthető titkosnak, hiszen bárki láthatja, csak egy x-et húznak-e, vagy hosszabban körmölnek. (Ha ez paranoiának is tűnik, akkor is árulkodik a színházban jelenlévő bizalom szintjéről.)
Ennek ellenére az első forduló sikertelen volt, mert senki nem szerezte meg a szavazatok felét, a második fordulóban Hegyi Barbara nyert. (A színház másnap betegségre hivatkozva lemondta a Mikve című előadást, amelynek egyik főszerepét Eszenyi, egy másikat pedig Hegyi Barbara játssza.)
Hegyi ez után a faliújságon közölte, bár a színház vezetésére beérkezett pályázatokat a jogszabály szerint csak a fenntartó hozhatja nyilvánosságra, ő nem, azért „minden lehetőséget megragadok arra, hogy a társulat véleményét megismerjem, hogy a későbbiekben – a szakmai bizottságban – az általatok preferált pályázatot támogassam szavazatommal”. A papírlap mellett aztán – az Indexnek elküldött fotók tanúsága szerint – megjelent még egy közlemény Eszenyi aláírásával, amelyben azt írta, „kénytelen jelezni”, hogy a pályázatok nyilvánosságra hozatala nem megengedett.
Csőre Gábor, a Vígszínházzal szerződésben álló dolgozókból – társulati tagokból, meghívott művészekből és háttérmunkásokból – álló szakszervezet vezetője az Indexnek azt mondta:
Hegyi Barbara szeretett volna egy társulati ülést összehívni, de erre neki jogilag nincs lehetősége, a színház igazgatósága pedig nem kívánt élni a lehetőséggel, hogy összehívjanak egyet.
A szakszervezet ekkor megvizsgálta, milyen lehetőségük lenne még megismerni a színház vezetésére beérkezett elképzeléseket, és végül úgy döntöttek, szakszervezeti toborzóval egybekötött ülést hívnak össze, amelyre így azok is eljöhettek, akik nem tagjai a szakszervezetnek.
Az ülésen részt vett mindhárom pályázó: Eszenyi Enikő mellett Rudolf Péter és Csányi János is. Mindenkinek húsz perc állt a rendelkezésére, hogy ismertesse a színház jövőbeni vezetéséről alkotott elképzeléseit. Csőre tizenöt perc után jelezte az (abc-sorrend miatt) első előadónak, Csányi Jánosnak, hogy ha szeretne lehetőséget adni a társulatnak a kérdésekre, arra már csak öt perce van hátra. Csányi így befejezte, jöttek a kérdések, Csányi válaszolt.
Utána Eszenyi következett, akit Csőre elmondása szerint kétszer is megkérdezett, akar-e kérdésekre válaszolni, de az igazgató nem kívánt élni a lehetőséggel,
majd húsz perc után ő is befejezte a tervei ismertetését. Rudolf Péter öt perc után megkérdezte, vannak-e kérdések, majd onnantól azokra válaszolt.
Csőre azt mondja: bár fontos, hogy a színház küldöttje tisztában legyen a társulat véleményével, az igazgatóság mégis azt jelezte neki, „jogilag aggályosnak” tartják egy hivatalos szavazás lefolytatását. A törvény ugyanakkor lehetőséget biztosított arra – mondja a szakszervezet vezetője –, hogy a társulat személyesen közölje Hegyi Barbarával, melyik aspiránst támogatják.
Ezt 118-an tették meg, ebből 5 szavazat érkezett Eszenyire, 113 Rudolfra és 0 Csányira.
Így Hegyi Barbarának is Rudolf Péter pályázatát kellett támogatnia a szakmai bizottságban. Eszenyi az ülést követően megköszönte a szakszervezetnek a lehetőséget a pályázatok ismertetésére.
Ahogy arról beszámoltunk, a minisztérium küldöttjéből, a minisztérium által kinevezett Színházművészeti Bizottság delegáltjaiból, a fővárosi önkormányzat által küldött egy fideszes és egy ellenzéki politikusból, valamint Hegyi Barbarából és Csőre Gáborból álló szakmai bizottság végül Eszenyi Enikő pályázatát támogatta. Eszenyi Enikő 6 igen és 3 nem, Rudolf Péter pedig 4 igen és 3 nem szavazatot kapott, az ő esetében ketten tartózkodtak. Csányi János nem kapott voksot.
A döntés után röviddel jelentette be a főváros: vizsgálatot indítanak, hogy felderítsék, mi igaz a napokban a sajtóban megjelent, Eszenyi „verbális erőszakjáról” és „agresszív vezetői kommunikációjáról” szóló vádakból. Az igazgatói pályázatokról mi is írtunk, Eszenyi Enikőéről itt, Rudolf Péteréről itt, Csányi Jánoséról pedig itt; a három jelöltet ebben a cikkben mutattuk be.
(Borítókép: Eszenyi Enikő. Fotó: Mohai Balázs / MTI)
Ne maradjon le semmiről!