Herman
3 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Eszenyi-ügy: hazugság, hogy politikai alapú támadás lenne

DBIRO20190905018
2020.03.13. 16:18

Ha Enikő elment volna a tüntetésre, akárhogy is bánik a társulatával, nem lett volna így büntetve. Ez egy borzalmasan gyilkos rendszer, ami képes bárkit bedarálni

– jelentette ki a kormány számára legfontosabb színházi ember, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója csütörtök este a köztévé M5-ös csatornájának Híradójában. Mindezt egy olyan riportban, amelynek felvezetőjében elhangzott: Karácsony Gergely felszólította Eszenyi Enikőt, hogy vegyen részt „a színházi törvény módosítása elleni tüntetésen, amelyet a Katona József Színház szervezett a Gothár-ügy kirobbanása után”. (Itt nézhető vissza a 7:50-nél kezdődő bejátszás.)

Az alkotmány szerint pártatlan működésre kötelezett közmédiának ebben az egy felvezető mondatában elfért egy bizonyítható hazugság és két tendenciózus csúsztatás. Karácsony ugyanis soha nem szólította fel Eszenyit a tüntetésen való részvételre. (Helyettese, Gy. Németh Erzsébet mondta azt a tüntetés után, hogy „egy kicsit meglepődött” Eszenyi távolmaradásán, de az igazgatónak „szíve joga így dönteni”.) A tüntetésnek pedig az ég adta világon semmiféle köze nem volt ahhoz, hogy a Katona kirúgta Gothár Pétert egy korábbi zaklatási ügye miatt. A tüntetést nem egyedül a Katona József Színház szervezte, hanem a Katona, az Örkény István Színház, a Radnóti Színház, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) és a PanoDráma társulat.

És a szervezők kilétének nagy jelentősége van abban is, hogy lássuk, Vidnyánszky nem mond igazat, ahogy hamis a kormánypropagandában mostanra elterjedt irányvonal is, miszerint a Vígszínház egykori és ma is ott dolgozó színészei azért számolnak be verbális erőszakról, lelki megalázásról és elviselhetetlen munkakörnyezetről – összesen már több mint ötvenen –, hogy „megbüntessék” Eszenyi Enikőt, amiért nem vett részt a tüntetésen, és az egész színházi „rendszer” is ezen munkálkodna. Vidnyánszkyn és a köztévén kívül

  • ezzel magyarázta az Origo is az ügyet, 
  • a 888.hu főszerkesztője, G. Fodor Gábor „felrobbant a gecigránát” felütéssel is ugyanezt állítja
  • a Magyar Nemzet szerint pedig a balliberális keresztapák ezért tettek lófejet Eszenyi ágyába. 

És bár a felülről cenzúrázott Magyar Távirati Iroda (MTI) semmit nem magyarázott semmivel, erre nem is volt szükség, mert a nemzeti hírszolgáltató egyáltalán nem számolt be semmiről, ami az üggyel kapcsolatos, még arról sem, hogy a Fővárosi Önkormányzat hivatalos vizsgálatot rendelt el a visszaélések felderítésére: az első hír már a „cáfolatról” szólt. Ebben, miután egy mondatban utaltak az előzményre, három olyan társulati tagot szólaltattak meg, akik elmondták, minden nagyon jó a Vígszínházban. Hirtling István azt is elmondta, „semmilyen megaláztatással nem találkozott az elmúlt időben”.

A tüntetés miatti bosszú narratívájával szemben 

a valóság az, hogy a tüntetés szervezőinek jó része egy hónappal az Eszenyi által kihagyott tüntetés után támogatásukról biztosították a Vígszínház igazgatóját.

Eszenyi Enikő februárban beadott, a Vígszínház igazgatására vonatkozó pályázatának támogatói nyilatkozata között ott van

  • a Katona József Színház és igazgatója, Máté Gábor,
  • a Radnóti Miklós Színház és igazgatója, Kováts Adél,
  • az Örkény István Színház és igazgatója, Mácsai Pál,
  • a fenti színházak olyan vezetői rendezői, mint Valló Péter és Ascher Tamás,
  • valamint olyan független színházi alkotók és intézmények, mint a Trafó, Balázs Zoltán (Maladype), Kovács D. Dániel, Szabó Réka, vagy épp Alföldi Róbert.

Közülük többen – Ascher Tamás, Mácsai Pál, Kovács D. Dániel – nem is csak a nevüket adták támogatóként, de részletesen kifejtették azt is, miért tartják nagyszerű jelöltnek Eszenyit.

Az M5 Híradója azt is közölte csütörtök este: „Tarlós István kétszer is meghosszabbította Eszenyi Enikő kinevezését, hiszen őt nem érdekelte a politikai megfelelés”. Ha másról nem, erről a megint súlyos csúsztatást tartalmazó mondatról bárkinek eszébe juthat az előző előtti vígszínházi igazgatói pályázat körüli botránysorozat.

2013-ban ugyanis bejelentkezett a színház vezetésére a vállaltan kormánypárti Balázs Péter is, és minden jel arra utalt, hogy a fideszes városvezetés szeretné nekiadni a színházat. Amikor ugyanis a közfelháborodás után az is felmerült, hogy Balázs Péter pályázata érvénytelen lenne, a főváros zárt ülésen inkább eredménytelenné nyilvánította a pályázatot. Balázs Péter a botrány miatt bejelentette, nem pályázik újra a főváros által szinte példátlan módon csak másfél éves időtartamra kiírt pályázaton, amelyet az egyedüli induló Eszenyi nyert meg (majd másfél év múlva újra).

Azaz akkoriban még nem Eszenyi számított a kormánypárt kedvencének, hanem éppenséggel vele szemben Balázs Péter. Az viszont, úgy tűnik, tényleg igaz, hogy gyökeresen megváltoztatott valamit, amikor Eszenyi Enikő nem ment el a színházi törvény elleni tüntetésre: a kormány azóta hirtelen nagy támogatójává vált.

Még akkor is, ha ennek az az ára, hogy újra megalázzák a megalázottakat, akiknek most azzal kell szembesülniük, hogy az utóbbi napokban megosztott traumáikat egyszerű politikai szervezkedésnek nevezve söpörnék le az asztalról. Vagy ahogy Vidnyánszky Attila fogalmazott:

Ez egy borzalmasan gyilkos rendszer, ami képes bárkit bedarálni.

Ne maradjon le semmiről!

(Borítókép: Biró István / MTI)