Herman
3 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Müller Zsófia: Csak ne sírj Eszenyi előtt, azt nem bírja

DSZZS20170109104
2020.03.17. 07:45
Három évig mindenhová elkísértem Eszenyit, végül a társulat azonosított vele, és már akkor is lefagytak, ha nélküle jelentem meg valahol – mondja Müller Zsófia, Eszenyi Enikő volt személyi titkára.

Megkereste egy beszámolóval az Indexet Müller Zsófia, aki Eszenyi Enikő személyi titkáraként három évig mindenhová elkísérte a Vígszínház igazgatóját, így hatalmi visszaéléseknek, megalázó helyzeteknek, üvöltözéseknek, rengeteg „gyomorforgató és rendkívül szomorú” jelenetnek volt szem- és fültanúja. Ő is csatlakozik azokhoz az egykori és jelenlegi társulati tagokhoz, akik az elmúlt napokban azt állították: Eszenyi elviselhetetlen munkakörülményeket teremtett a színházban, megalázó, agresszív kommunikációjával és vezetési stílusával.

„Az első napomon valaki odasúgta nekem:

Csak ne sírj előtte, azt nem bírja.

Enikő azt alázta meg, akit csak lehetett. Az a típusú ember, aki ha megérzi a gyengeséget, először szépen finoman elkezdve, aztán egyre inkább magát felhergelve, a végén totálisan széttépi a másikat. Egy kopó, aki kiszagolja a félelmet. Az az ember, aki minden neki nem tetsző helyzetben visszaél a hatalmával. Durván móresre tanítja azt, aki hibázik, főleg akkor, ha az a másik bocsánatot kér érte. Az volt a gomb, amit ha a gyanútlan hülye benyomott, vége lett, széttiporta” – kezdi beszámolóját.

Müller Zsófia három évig volt Eszenyi Enikő személyi titkára. Ő azok közé tartozott, akikkel szemben az igazgatónő csak nagyon ritkán alkalmazott verbális erőszakot, de azt mondja, azért tudta másoknál jobban megóvni magát, mert nem volt neki kiszolgáltatva, nem az állás volt az élete, így nem is félt tőle.

Müller, bár hivatalosan nem volt része a munkaköri leírásának, egyúttal Eszenyi sofőrjeként is dolgozott, így mindenhová elkísérte. 

Több ízben jelen voltam, amikor a varrodában torkaszakadtából üvöltött, majd hisztérikusan zokogott, és számon kérte a remegő kolleginákon, hogy hogy lehet vele ilyet tenni?

Az »ilyen«, az lehetett egy nem megfelelő színű harisnya felajánlása, egy félrekomponált ruha, egy számára kellemetlen anyag, de tulajdonképpen bármi kiválthatta a rohamokat.” Hozzáteszi: látta, ahogy Eszenyi a gyakran cserélődő sajtósokkal „üvölt, tombol, dobálja és tépkedi a papírokat, amin egy neki nem tetsző interjú szövege állt”, mert az alázás természetes és megszokott kommunikációs séma volt a színházban, ráadásul Müller szerint „Eszenyinek az esetek 99,9 százalékában nemhogy nem volt igaza, de konkrétan az ő követhetetlen és egymásnak totálisan ellentmondó parancsaiból adódtak a titkárság által elkövetett »hibák«”. 

Müller szerint Eszenyi állandóan „ad-hoc módon próbált”, így a háttér műszak nem tudott olyan ütemben alkalmazkodni, mint ahogy ő azt elvárta volna. „Ilyenkor üvöltött, vagy fenyegetőzött, vagy üvöltve fenyegetőzött. Hányingert keltő volt, ahogy beszélt. Gyomorforgató és rettenetesen szomorú jelenetek voltak ezek.”

A titkár a társulat és az igazgató viszonyát is nagyon problémásnak írja le. 

Mivel gyakorlatilag mindenhova elkísértem, egy idő után a társulat azonosítani kezdett Eszenyivel. Ezt úgy kell érteni, hogy amikor beléptem valahova, ahol ő nem is volt velem, azonnal mindenki lefagyott. Szerintem ez nem normális. Nem normális, hogy félnek tőle.

Félnek tőle, mert beszámíthatatlan, mert bármelyik pillanatban teljesen indokolatlanul megalázhatja őket, mert nincsenek eszközeik a bosszúállásával szemben, és mert tudják, hogy visszaél a hatalmával.” Mindez pedig egykori kollégái beszámolói alapján azóta is így van.

Amióta a botrány kirobbant, Eszenyi többször is reagált az ellene felhozott vádakra, de Müller szerint sok minden nem úgy van, ahogy az igazgató állítja. „Először is, az igazgató-asszony ajtaja nem volt nyitva. Illetve azok számára igen, akiket éppen kedvelt, vagy akikkel valami miatt érdekében állt beszélni. De a többiek egész egyszerűen akár hetekig nem jutottak be. Egy idő után a metódus az lett, hogy aki beszélni akart vele, megkért, hogy szóljak neki, amikor bent van. És én szóltam, mert nem értettem egyet azzal, hogy a társulat tagjaival való kommunikáció gyakorlatilag a legutolsó helyen állt az intézendők listáján.”

„Másodszor, arra hivatkozik, hogy ő mindent a Vígszínház és a nézők érdekeit szem előtt tartva tesz. Mégis, jelen pillanatban Eszenyi Enikő az a személy, aki a legtöbbet árt a Vígszínháznak. Azzal, hogy az emberek vele azonosítják ezt a sokat megélt intézményt, egészen egyszerűen árt neki. 

Árt a színház hírének és a benne alkotó embereknek is.

Eszenyi Enikő és a Vígszínház nem egy és ugyanaz! A Vígszínház maga a társulat.”

Müller Zsófia végül kemény szavakkal összegzi a három, Vígszínházban töltött évét. „Olyan igazgatónak ismertem meg Eszenyi Enikőt, akivel képtelenség eredményesen kommunikálni. Aki hazudik. Aki felhasználja a hatalmát azokkal szemben, akik függnek tőle. Aki nem rendelkezik empátiával. Aki sem szakmailag, sem emberileg nem tud példát mutatni. Akinek nincs bűntudata. Aki nem tud bocsánatot kérni, ha hibázott, mivel el sem ismeri, hogy hibázhat. Aki paranoid és kontrollmániás. Aki nem vállalja a felelősséget a döntéseiért. Aki folyamatosan a Vígszínház intézménye mögé bújva követ el erőszakot a saját kollégáival szemben.”

Ahogy arról beszámoltunk, az ügyben korábban a Fővárosi Önkormányzat vizsgálatot indított. A jobboldal és a kormánymédia bizonyíthatóan hazugságra alapozva politikai támadásnak nevezte az ügyet. A Vígszínház két jelenlegi színésze, Bach Kata és Wunderlich József pedig először kijelentették, ők nem tapasztaltak toxikus légkört a Vígszínházban, de másnap bocsánatot kértek a nyilatkozatukért, és közölték, mindenki mellett kiállnak, akit abúzus ért a színházban. (Mostanra mind az eredeti, mind az újabb nyilatkozat eltűnt a színészek Facebook-oldaláról.)

Eszenyi Enikő: Nem vagyok félelmetes

Megkérdeztük Eszenyi Enikőt, hogyan reagál Müller Zsófia vádjaira. Válaszát azzal kezdte: „Miután kiszivárgott a szakmai bizottság döntése, minden egyes nap jön egy cikk, amit nekem cáfolnom kell, miközben egy hárommilliárd forintos költségvetésű intézményt kell összetartanom.

Itt a színház és a nézők jövőjéről van szó, de úgy érzem, hogy valakinek az a célja, hogy ezt szétbombázza, ellehetetlenítse.

Eszenyi a vádakra reagálva közölte: „Én nem vagyok félelmetes. Aki azért ment el a színházból, mert nem értett egyet a vezetői módszeremmel, az meghozta ezt a döntést, most mégis összeférhetetlennek nevez a nyilvánosság előtt. Zsófi azt mondja, a társulat már tőle is félt: én ezt nem tudom kommentálni, de azt el tudom mondani, hogy most már sikerült megmérgezni a társulaton belül is a hangulatot, és ez elég szomorú. Ezzel szétforgácsolnak egy jól működő színházat, amelynek nagyszerű társulata van.”

Eszenyi Enikő
Eszenyi Enikő
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Arra, hogy az elmúlt napokban a társulat több tagja – Halász Judit, Börcsök Enikő, Majsai-Nyilas Tünde és Tar Renáta – is megerősítette a vádakat, azt mondja: „Most volt szerződtetési időszak; leültem minden egyes emberrel, és szerződést ajánlottam nekik, amit senki nem utasított vissza. Itt ült előttem Halász Judit, és nem élt semmilyen megjegyzéssel. Bármikor bármit lehet jelezni, ezért is nagyon furcsa nekem, hogy biztosan holnap és holnapután is kijön majd egy-egy újabb történet, amit a sajtó megírhat, és amit majd kommentálnom kell, miközben világjárvány van, ami miatt a színházban is folyamatosan intézkedni kell. Egy ilyen időszakban nem könnyű végrehajtani a komplex vezetői feladatokat.

Amikor azt mondják, én vagyok erőszakos, figyelmen kívül hagyják, hogy most ők erőszakosak. Ezt szomorúnak tartom.

Eszenyi reagál Telekes Péter visszaemlékezésére is. A színész azt mondta, az után mondott fel a Vígszínházban, hogy partnere a Lulu című előadásban, az akkor még nem igazgató Eszenyi Enikő a „darab próbáján lekvárt kent a hóna alá, és azt mondta, hogy az lesz a jó színpadi megoldás, ha én azt kinyalom onnan. Azt mondtam, kizárt: nincs az a művészet, amiért erre hajlandó lennék.” Eszenyi erre azt mondja: „Annak az előadásnak nem én voltam a rendezője, hanem Forgács Péter. A rendezőn múlik, milyen jelenetek vannak egy előadásban. Ezt a darabot én is megrendeztem Kolozsvárott is, ahol ezt a jelenetet én női rendezőként kihagytam az előadásból. Sok az ilyen valótlanság és csúsztatás.” (Telekes ugyanerről az Indexnek azt mondta: „Bár a produkciónak volt saját rendezője, ő ott már nem dönthetett. Eszenyi döntött és Marton László, az akkori igazgató.”

Eszenyi reagált egy korábbi sajtóhírre is. Szerinte ugyanis nem igaz, hogy a társulat 96 százaléka ellene szavazott volna az igazgatójelöltek meghallgatása után, „mert a 400 dolgozónak nem a 113 a 96 százaléka” – utalt arra, hogy (ahogyan az az akkori cikkünkben is szerepel) a gyűlés után 118 ember mondta el a véleményét a társulatot az igazgató személyéről döntő szakmai bizottságban képviselő Hegyi Barbarának, és közülük 113-an Rudolf Pétert támogatták; ugyanakkor a Vígszínházban bármiféle munka- vagy gyakornoki viszonyban ennél jóval több ember áll, de nem vett részt mindenki a voksoláson.

Eszenyi szerint az olyan történeteknek, mint amelyeket a színészek az elmúlt napokban a nyilvánosság elé tártak, egy színház belügyeinek kellene lenniük. „Én is tudok ilyen történeteket a színészekről. Van köztük olyan színész, aki szétvert egy hotelszobát, majd megharapta egy kollégáját, akit ezért el kellett vinnünk orvoshoz. Ott tetanuszt kapott, ami miatt az előadást negyven fokos lázzal kellett lejátszania – mindezt egy nagy, külföldi fesztiválon. De ezt én a Vígszínház belügyének tartom, nem kívánom kommunikálni az ilyen történeteket, pedig még sorolhatnám őket. Olyan határozott vezető vagyok, aki mindent próbál komolyan venni, és aki védi a kollégáit, mert a színház nem olyan, mint a többi munkahely, itt az érzéseinkkel dolgozunk, itt mindenki kiélezett állapotban van.”

Eszenyi hozzáteszi:

Nem vagyunk hibátlanok. Én sem vagyok hibátlan. De mindig a Vígszínház érdekében hoztam meg a döntéseimet, és ez a jövőben is így lesz.

A Vígszínház mindig is nagyszerűen ment, 97 százalékos kihasználtsággal, és 2015 óta megdupláztuk a jegybevételünket. Egy ilyen társulatot akarnak most szétdúlni.”

Arra a kérdésre, hogy ha ő marad az igazgató – a nagyobbrészt politikusokból és politikusok által pozíciókba emelt színházi emberekből álló szakmai bizottság ajánlásával összhangban –, hogyan tud tovább működni a társulat a jelenlegi események fényében, azt feleli: „A szakmai bizottság döntése kiszivárgott, ezért is teszem fel a kérdést, hogy kinek a célja ez a folyamatos nyomás a társulatra, a nézőkre, ami miatt már a Vígszínház brandje is veszélybe került. Folyamatosan dolgozunk, nem tudjuk, mit hoz a jövő, de én most elsősorban a kollégák biztonságára szeretnék koncentrálni.

Mindenki tud tanulni a hibáiból, azok is, akik a nyilvánossághoz fordultak.

József Attila írja: »Mióta éltem, forgószélben / próbáltam állni helyemen. / Nagy nevetség, hogy nem vétettem / többet, mint vétettek nekem.« Közösen kell továbblépni, és a közösségi létezés mindenkinek új lapot nyit majd az életében. Én is ehhez tartom magam.”

Végül azzal zárja a szavait: „Amikor százan rontanak rád, te egyedül vagy. Nem fair, hogy azt mondják rám, félelmetes vagyok, mert ez nem igaz: nem lehet egy emberre terhelni a felelősséget.”

Borítókép: Eszenyi Enikő (j) Erzsébet szerepében William Shakespeare III. Richárd című drámájának próbáján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán 2017. január 9-én. A darabot ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében 2017. január 10-én mutatják be. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ne maradjon le semmiről!