Konrád, Tivadar
4 °C
14 °C

Ezt a Velencét még biztosan nem ismeri

Ködbe burkolózott, omladozó falú épületek, elnéptelenedett sikátorok megsárgult vagy barnára csoffadt falevelei, illetve a kanálisok baljósan sötét vizének kísérteties tükörképei – Paolo Ventura álomszerű, misztikus Velencéje egyszerre ismerős és ismeretlen. Az olasz fotóművész Velencei történet / Automaton című anyaga 22 nagyméretű képen keresztül mond el egy hátborzongatóan különös történetet. A művész első önálló magyarországi kiállítását a Műcsarnokban rendezték meg, ám a koronavírus-járvány miatt végül nem tudott eljönni a nyitóhétvégére.

A Velencei történet a második világháború sújtotta Velencében játszódik, Észak-Olaszország német megszállása idején, amikor megkezdődött a lagúnára épült, romantikus város – még nem elmenekült – zsidó lakosságának deportálása. Főszereplője egy idős, órásmesterként dolgozó zsidó férfi, aki egyedül kódorog az egykori velencei gettóban – abban az 1516-ban létrehozott, fallal körbevett zsidónegyedben, ahol Shakespeare Velencei kalmárja játszódik, és amelyről a nácik később elnevezték a megszállt Európában létrehozott gettókat, például 1944-ben a budapestit, ahova a deportálás előtt a városok zsidó lakosságát bezsúfolták. Velencéből Olaszország német megszállása után, 1943 novemberében kezdődött meg a zsidók deportálása, 1944 augusztusáig 246 embert hurcoltak el, és alig néhányan tértek vissza közülük.

 

A társtalan öregnek egy nap különös ötlete támad: az órákról szerzett ismereteit felhasználva épít magának egy robotgyereket, akit aztán a mindennapjai részévé tesz. A bárgyún vigyorgó automaton néhány napon belül elkészül, majd nemcsak ruhát és nevet (Nino) kap, hanem egyúttal helyet is az elmagányosodott férfi életében. Ám időközben megkezdődik a velencei gettó kiürítése, és megindul a Velencében maradt zsidók deportálása.

Paolo Ventura Milánóban született, 1989-től 1991-ig a helyi Brera Művészeti Akadémián tanult, majd a kilencvenes években divatfotósként szerzett nevet magának, olyan magazinokkal állt szerződésben, mint az Elle vagy a Marie Claire. Ám hiába szerette a munkáját, egy idő után egyre kevésbé elégítette ki a divatfotózás, ezért 2004-ben New Yorkba költözött, hogy új életet és karriert kezdjen. Azóta számos európai és amerikai városban voltak már kiállításai, a Velencei történet című anyagát 2010-ben mutatta be.

Ventura szintén tíz éve költözött vissza Olaszországba, jelenleg is Toszkánában (Anghiari településen) él és alkot. Az elszigetelt családi birtokot nehéz természetű, emberkerülő apja vásárolta, aki még a barátait is igyekezett távol tartani az idilli otthontól. A fotográfus Nino és az idős órásmester történetét is a gyermekkönyvíróként és illusztrátorként dolgozó családfőtől hallotta még gyerekkorában.

(Fotó: Paolo Ventura)

A Velencei történet érdekessége, hogy Ventura nem csupán fotósként, hanem makett- és bábépítőként is dolgozott a munkáin: a történet valamennyi képe az általa alkotott figurákkal, a saját kezűleg megépített velencei minidíszletekben készült. Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója Paolo Ventura első önálló budapesti kiállításának megnyitóján úgy fogalmazott: “Több, mint univerzális művész, még nincs pontos műfajelnevezése annak a titoknak, amit csinál.”

Szarka Klára, a kiállítás kurátora az Indexnek azt mondta:

Talán nem túlzás, ha azt gondoljuk, ez valami egészen eredeti dolog. Ventura anyaga és üzenete is összetett és gazdag. Szól többek között arról, hogy a művészeti ágak között mennyire könnyedén lehet átjárást találni, ha van hozzá eredeti módon és kreatívan gondolkodó alkotó, mint Paolo Ventura. Meg arról is, hogy a valóság, a történeti hűség, a fotó igazmondása jóval komplikáltabb lehet annál, mint amit megszoktunk gondolni róla. És sok más mellett talán arról, hogy a kívülről jövő szorongató baj közepette még egy robotfiú társasága is képes enyhíteni a szorongást. Azt is megtapasztaljuk a képeket nézve, hogy a gyakran már szinte csak mesének érzett múlt éppen a meseszerű előadás miatt milyen közel képes kerülni hozzánk.

Paolo Ventura aprólékos, részletekre figyelő, történelmi hűségre törekvő alkotó, aki a képzőművészet és a fotográfia ötvözésével hozza létre azt a titokzatos, álomszerű világot, amely Velencei történet képeinek egyik legnagyobb sajátossága. Képregényeket idéző, olykor kifejezetten nyomasztó hangulatú alkotásaihoz a fotózás mellett rajzol, épít és fest, továbbá kutat is, olykor információk, máskor ócskapiacokon, régiségvásárokon a múlt egy-egy tárgyi emléke után.

“A kiállításban leleplezzük az ő aprólékos, bravúros és elképesztő módszerét, amivel mindent saját kezűleg épített föl, ami a képein látható. A térben bemutatjuk a történet két főszerepét játszó (báb)alakot és a szobájuk egy részletét székkel, könyvespolccal, a sok-sok aprócska kötettel. És vetítjük azt a nemrég róla készült holland dokumentumfilmet, amely elkalauzol a műtermébe, bepillantást enged az életébe és alkotói mindennapjaiba is” – mondja Szarka Klára.

A kurátor hangsúlyozza: mivel a kiállított munkák és a hozzájuk tartozó képzőművészeti igényű tipográfiai szövegek egy történetet mesélnek el, a képek sorrendje rendkívül fontos. “Nagyon ajánlom a két szakértőnket is, akik videókon szólalnak meg. Budai Miklóst, aki a zsidó Velencéről, a gettóról, Ventura történetének helyszínéről beszél, illetve Bartha Juditot, aki az ember teremtette lények ókortól máig húzódó történetébe segít belepillantani” – teszi hozzá.

A véleményekkel ellentétben Paolo Ventura egyébként nem feltétlenül tartja melankolikusnak a műveit, szerinte létezik jó és rossz szomorúság, ő pedig egyértelműen az előbbit törekszik kiváltani a műveivel.

A kiállítást megtekintve egyértelművé válik: Ventura nem akarja agyongyötörni, lelkileg megnyomorítani a nézőit, ugyanakkor nem szeretné őket katarzis nélkül sem hagyni.

A Velencei történet egy rövid, meglepően gyorsan bejárható, mégis viszonylag mély, tűnődésre késztető kiállítás, amely ezáltal a kezdő kiállításlátogatókat, akár a tizenéveseket is beránthatja – mi még a kulturális intézmények kötelező zárása előtt láttuk.

Cikkünkben a Műcsarnokban megrendezett tárlat képei közül válogattunk:

Paolo Ventura Velencei történet / Automaton című kiállítása a Budapest Fotófesztivál részeként jutott el a járványügyi veszélyhelyzet miatt időközben bezárt Műcsarnokba, ahol eredetileg június 7-ig lehetett volna megtekinteni. A budapesti megnyitón maga a művész is részt vett volna, ám a koronavírus-járvány miatt nem tudott Magyarországra utazni, ezért a közönségtalálkozót későbbre halasztották. Cikkünk megjelenése után a Műcsarnok a tárlatot virtuálisan bejárhatóvá tette a honlapján.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!