Lemond Eszenyi Enikő, és a pályázatát is visszavonja

DBIRO20190905018
2020.03.19. 16:16 Módosítva: 2020.03.19. 16:17

Arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat – annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak – visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan.

Ezt írta ki a Facebookra Eszenyi Enikő, a Vígszínház eddigi igazgatója, hozzátéve: "Az elmúlt napokban életem legnehezebb pillanatait éltem meg. Sokat tapasztaltam ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést."

Mindennek az előzménye, hogy az elmúlt napokban több mint hatvan színész és más színházi ember vádolta meg verbális erőszakkal és hatalmi visszaéléssel a Vígszínház igazgatóját, megalázó kommunikációról, elviselhetetlen munkakörülményekről, agresszív vezetői módszerekről beszámolva. Eszenyi a vádakra többször is azt mondta, valóban határozott vezetőnek tartja magát, de minden döntését a színház érdekében hozta meg. A fővárosi önkormányzat mindezek miatt az ügyek feltárást célzó vizsgálatot is indított.

Ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látom, egyesek nem tudnak megbékélni a személyemmel. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni

– indokolta döntését Eszenyi.

A lemondás előtt röviddel az Index fővárosi forrásokból megtudta: a Fővárosi Önkormányzat sem szerette volna Eszenyi Enikőt kinevezni a Vígszínház igazgatói posztjára a jelenleg zajló pályáztatási folyamat végén, azonban lépni mindeddig nem tudtak, hiszen az egy jobboldali és egy ellenzéki politikusból, a kormánnyal jó viszonyt ápoló színházi emberekből és a Vígszínház két képviselőjéből álló, 9 tagú szakmai bizottság egyedül Eszenyi pályázatát engedte tovább. Eszenyi Enikő 6 igen és 3 nem, Rudolf Péter 4 igen, 3 nem és 2 tartózkodó szavazatot kapott, Csányi János nem kapott voksot, azaz kizárólag Eszenyi nyerte el a szavazatok legalább 50 százalékát.

A Vígszínház 245 munkatársa kérte az abúzusok kivizsgálását

Szintén a lemondás előtti órákban jutott el az Indexhez egy levél, amelyet Karácsony Gergelynek és kultúráért felelős helyettesének, Gy. Németh Erzsébetnek is elküldtek, és amely levélben a Vígszínház 245 munkatársa kérte az abúzusok és visszaélések minél alaposabb feltárását.

Hiszünk abban, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Ugyanakkor hiszünk abban is, hogy a színházi kollektívát megilleti az a jog, hogy a fenntartó alapos vizsgálattal tárja fel az igazságot a megjelent beszámolókkal kapcsolatban

– írják a levélben. Az aláíró 245 ember – a Vígszínház társulati tagjai, művészeti munkatársai, háttérdolgozói és szerződéses vendégművészi – között ott vannak a színház vezető, évtizedek óta az intézményben játszó színészei is.

Tisztelettel kérjük a Fenntartót és a Vígszínház Felügyelőbizottságát, hogy a vizsgálatot olyan független szakemberek bevonásával végezzék el, akik megfelelő kompetenciákkal és tapasztalattal bírnak a munkahelyi visszaélések, abúzusok feltárásában, kivizsgálásában. Kérjük, hogy a vizsgálatba olyan szakembereket vonjanak be, akik nemcsak a színház jogi, gazdasági működését látják át, hanem tisztában vannak a színházi alkotófolyamat sajátos belső törvényszerűségeivel, ennek pszichológiai, érzelmi sajátosságaival is, értik továbbá az alkotófolyamat során szükségszerűen kialakuló alá-felé rendeltségi helyzeteket is

– áll a Karácsonynak és Gy. Némethnek is elküldött levélben.

A fővárosi önkormányzatnál a levéllel kapcsolatban az Index kérdésére korábban azt felelték: a kérést megkapták, és a levelet már továbbították is a Vígszínház felügyelőbizottsága számára. A Vígszínház Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának elnöke Fogarasi Gergely színész, rendező, tagjai pedig Bornál Eszter és Kiss Anita, ők felelősek a vizsgálatért, és ők döntenek arról is, milyen szakembereket kérnek fel a feladatra.

Eszenyi Enikő (b3) Myrtle Gordon és Börcsök Enikő (j) Sarah Goode szerepében John Cassavetes Premier című színművének próbáján a Vígszínházban 2019. február 27-én.
Eszenyi Enikő (b3) Myrtle Gordon és Börcsök Enikő (j) Sarah Goode szerepében John Cassavetes Premier című színművének próbáján a Vígszínházban 2019. február 27-én.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az ügy március 9-én kezdődött. Ekkor a Vígszínház egy vendégrendezője, Néder Panni és egykori rendezőasszisztense, Fenyvesi Lili reagáltak a 24.hu-n egy Eszenyi Enikő-interjúra, amelyben az igazgató azt mondta: "Mélyen elítélem az erőszak minden formáját. Ebbe beletartozik a hatalommal való visszaélés és a mentális erőszak is." Néder és Fenyvesi ezzel szemben azt állították, épp Eszenyi az, aki gyakran él vissza a hatalmával, és alkalmaz mentális erőszakot.

Röviddel ezután 15 egykori vígszínházi színész – köztük Kovács Patrícia, Lengyel Tamás, Mészáros Máté, Molnár Áron, Péter Kata, Réti Adrienn, Stohl András, Telekes Péter és Tornyi Ildikó – jelentették ki: "A jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja hozzájárult ahhoz, hogy felbontsuk a szerződésünket a Vígszínházzal." A nyílt levélhez azóta rengetegen csatlakoztak, művészeti munkatársak és háttérmunkások is, ma már 60-nál is több aláírója van, köztük Danis Lídia, Pindroch Csaba vagy Hajduk Károly.

Később az Index megtudta azt is: noha Eszenyi Enikő nem engedélyezett erről hivatalos, titkos szavazást, a Vígszínház dolgozói és szerződéses munkatársai közül 118-an elmondták a színházat a szakmai bizottságban képviselő Hegyi Barbarának, hogy melyik igazgatójelöltet támogatják, és közülük mindössze öten támogatták Eszenyit, 113-an pedig Rudolf Pétert. (Csányi Jánost senki.)

A nyílt levél után több színész vagy más munkatárs is beszámolt saját tapasztalatairól. Telekes Péter színész azt mondta: először akkor mondott fel a színházban, amikor az akkor még nem igazgató, csak vezető színész Eszenyi egy előadás próbáján "lekvárt kent a hóna alá, és azt mondta, hogy az lesz a jó színpadi megoldás, ha én azt kinyalom onnan. Azt mondtam, kizárt: nincs az a művészet, amiért erre hajlandó lennék. Ebből elképesztő botrány lett. Akkora, hogy sírva rohantam ki az utcára, utánam a társulat és Enikő." Másodszor, miután pár év múlva visszahívták a színházba, azután mondott fel, hogy Eszenyi egy kolléganőjét alázta meg.

Müller Zsófia, igazgatói személyi titkár azt mondta: gyomorforgató és nagyon szomorú jeleneteknek volt tanúja, a társulat pedig rettegett Eszenyitől. "Mivel gyakorlatilag mindenhova elkísértem, egy idő után a társulat azonosítani kezdett Eszenyivel. Ezt úgy kell érteni, hogy amikor beléptem valahova, ahol ő nem is volt velem, azonnal mindenki lefagyott." Eszenyi minderre úgy reagált: "Én nem vagyok félelmetes. Aki azért ment el a színházból, mert nem értett egyet a vezetői módszeremmel, az meghozta ezt a döntést, most mégis összeférhetetlennek nevez a nyilvánosság előtt. Zsófi azt mondja, a társulat már tőle is félt: én ezt nem tudom kommentálni, de azt el tudom mondani, hogy most már sikerült megmérgezni a társulaton belül is a hangulatot, és ez elég szomorú. Ezzel szétforgácsolnak egy jól működő színházat, amelynek nagyszerű társulata van."

Ne maradjon le semmiről!

(Borítókép:  Eszenyi Enikő rendező Frank Wedekind Lulu címû drámájának próbáján a Kolozsvári Állami Magyar Színházban 2019. szeptember 4-én - fotó: Bíró Tamás / MTI)

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!