A Kínai Kulturális Örökség Hivatal körlevélben kérte fel Kína múzeumait, hogy gyűjtsék össze, és őrizzék meg az ország koronavírus-járvány elleni küzdelmének emlékeit, írja az MTI.
A járványügyi hatóság védőöltözetet viselő munkatársai egy kórház intenzív osztályát készítik elő a tüdőgyulladást okozó új koronavírussal fertőzöttek fogadására a járvány gócpontjában a kelet-kínai Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban 2020. február 24-én.
Fotó: Si Cse / MTI / EPA
A körlevél szerint az intézményeknek olyan tárgyi emlékeket kell összegyűjteni, mint az orvosi folyóiratok, az egészségügyi dolgozók naplói és levelei, a kormány által kiadott dokumentumok, valamint a vírusfertőzés ellen a frontvonalban használt eszközök, továbbá a küzdelmet ábrázoló képek és videók.
A kínai hivatal hangsúlyozta: a projektet hathatós járványmegelőzési intézkedések betartásával kell végrehajtani, és a begyűjtött tárgyakat teljes mértékben fertőtleníteni kell.
Kínában (Hongkong és Makaó nélkül), ahol a járvány tavaly év végén elkezdődött, 81 439 esetet tartottak nyilván, 3274-en haltak meg, és 72 814-en gyógyultak meg.
Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.