Dénes
2 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Hegyi Barbara: Eszenyi úgy gondolta, hogy a színház a lakása, és mi a nappalijában randalírozunk

2020.03.26. 12:50

Egy produkció elkészülte során előfordulhatnak szélsőséges megfogalmazások, de a nyilvános megalázások és a hatalomfitogtatás, a verbális bántalmazások nem a produkció érdekét szolgálják. Ő úgy gondolta, hogy a Vígszínház az ő lakása, és mi mint cselédek, a nappalijában randalírozunk. A számtalan eset közül az egyik legmegrázóbb az volt, amikor A lovakat lelövik, ugye? váratlanul kiírt próbája miatt sírógörcsöt kapott egy fiatal színésznő, mert hirtelen nem volt kire hagynia a pár hónapos gyermekét. A művészeti tanács tagjaként többedmagammal kértük Enikőt, hogy engedje el a kollégánkat, mire ordítva, zokogva közölte velünk azt az abszurdumot, hogy meg akarjuk ölni

– így nyilatkozott Hegyi Barbara színésznő Eszenyi Enikőről, a Vígszínház nemrég lemondott igazgatójáról és az Eszenyi lemondását megelőző időszakról a Hvg-nek. Hegyi Barbara közel 25 éve a Vígszínház társulatának tagja.

Hegyi hozzátette, hogy az elmúlt tíz évben, amíg Eszenyi igazgató volt, azért álltak kevesen a nyilvánosság elé a történetükkel, mert "az ember nem piszkít a saját fészkébe". Ugyanakkor a legtöbb esetben jelezték Eszenyinek a problémákat, de ő Hegyi szerint mindig elmenekült a kényes helyzet elől vagy kirúgta azt a munkatársat, akiről úgy érezte, hogy nem lojális vele. 

Nyilván nagy felelősség egy akkora intézmény vezetése, mint a Vígszínház, de soha nem vizsgálták, és nem vizsgálják most sem, hogy az egyébként szakmailag elfogadható pályázatot író személy alkalmas-e arra, hogy emberekkel bánjon

– tette hozzá.

Ahogy arról az Index is beszámolt, az elmúlt hetekben több mint hatvan színész és más színházi ember vádolta meg verbális erőszakkal és hatalmi visszaéléssel a Vígszínház eddigi igazgatóját, a posztért újra pályázó Eszenyi Enikőt, megalázó kommunikációról, elviselhetetlen munkakörülményekről, agresszív vezetői módszerekről beszámolva. Eszenyi ezért lemondott a színház vezetéséről, és a pályázatát is visszavonta.

Ezt követően Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés nevében eljárva, a közgyűlés valamennyi frakciójával és minden érintettel egyeztetve 2021. december 31-ig a szintén pályázó Rudolf Pétert bízta meg a Vígszínház vezetésével.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport