Meghalt Kovács Zsuzsa, Jászai Mari-díjas színésznő

2020.03.27. 17:27 Módosítva: 2020.03.27. 17:29

Életének 75. évében elhunyt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas színművésze – közölte az MTI. A művészt hosszas betegség után pénteken érte a halál, temetéséről később intézkednek, az Operettszínház saját halottjának tekinti. 

Kovács Zsuzsa 1945. április 19-én született Pécsett, a Szegedi Balettiskolában végzett zongora és ének szakon. 1960-ban a debreceni Csokonai Színház tánckarához szerződött, majd két év múlva a Szegedi Nemzeti Színház balettkarának tagja lett. A Szegedi Nemzeti Színházban kezdte színészi pályáját 1963 és 1968 között, majd 1968-ban a Budapesti Operettszínház társulatához szerződött, amelynek azóta tagja volt, játszott operett- és musicalfőszerepeket egyaránt. A társulat művészeként bejárhatta az egész világot.

Az operettirodalom szinte valamennyi szubrett szerepét megkapta, több musicalben is láthatta a közönség. Több színházban játszott vendégként, a színészet mellett rendezői feladatokat is vállalt a Ruttkai Éva Színház társulatában és vidéki színházaknál is.

Játszott a My Fair Lady (Eliza), a Csárdáskirálynő (Stázi, Cecília), a Marica grófnő (Liza, Bozsena), a Mágnás Miska (Marcsa), a Chicago (Roxie), az Ének az esőben (Lina), a Hegedűs a háztetőn (Hodel), A muzsika hangja (Elza) és a Menyasszonytánc (Blanka) című előadásban.

Az országos ismeretséget a televízió hozta meg számára, ahol számos kabaréjelenetben, zenés-táncos műsorban kapott feladatot, emellett szinkronszínészi munkája is emlékezetes a közönség számára.

Első férje Szörényi Levente zeneszerző volt, közös gyermekük Szörényi Örs is zenével foglalkozik.

Kovács Zsuzsa a Jászai-díjat 1980-ban kapta meg, 2009-ben Kálmán Imre-emlékplakett Siófokon, 2010-ben, színpadra lépésének 50. évfordulója alkalmából életműdíjat vehetett át az Operettszínházban, míg 2017-ben Hódmezővásárhelyen Bessenyei Ferenc-díjat kapott munkásságáért.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport