Reigl Judit festményei keltek el a legtöbbért 2008 és 2019 között
Reigl Judit alkotásaiért fizették a legtöbbet a 2008 és 2019 közötti időszak aukciós eredményeinek összesítése alapján, mellette Lakner László és Nádler István művei voltak a legkeresettebbek – írja az MTI a mutargy.com közleménye alapján, amiben az élő magyar művészeket rangsorolták 2008 és 2019 közötti eladások alapján.
A felsorolásban Reigl Judit 871,7 millió forintos bevétellel került az élre, Lakner László alkotásaiért összesen 149,4 millió, míg Nádler István műveiért összesen 145,9 millió forintot fizettek ki a jelzett időszakban.

Tavaly a kortárs művészek közül Lakner László Metamorfózis – egyszer, aztán, később / Várakozók (Példázat) (1964-1967) című festménye kelt el a legdrágábban, 42 millió forintért a Virág Judit Galéria októberi aukcióján. Ugyancsak a galéria tavaly őszi árverésén ütötték le 35 millió forintnál a második helyet elérő művet: Nádler István Connection című festményét.
Mindkét eredmény rekordot jelent a művészek esetében. Lakner László esetében a 42 millió forint korábbi magyarországi csúcsának háromszorosa, Nádler István addigi rekordja pedig 9,5 millió forint volt.
A rangsor harmadik helyén Reigl Judit Écriture en masse és Homme című műve végzett, mindkét alkotást valamivel több mint 32 millió forintnak megfelelő összegért adták el tavaly júniusban a Sotheby's aukcióján.
A tavalyi aukciókon Nádler István műveiért fizették ki a legnagyobb összeget, összesen több mint 102 millió forintot, második helyen Reigl Judit (73,4 millió forint), a harmadik helyen Lakner László végzett (47,2 millió forint).