Meghalt Tettamanti Béla, Munkácsy-díjas grafikus

2020.04.17. 13:39

73 éves korában meghalt Tettamanti Béla grafikus, képzőművész, írja a 168 Óra, ahol az utolsó rajza is megjelent.

Tettamanti először az Élet és Irodalomban publikálta először a rajzait a sajtóban, 1981 óta rendszeresen készített illusztrációkat, könyvborítókat, rajzokat, plakátokat. Dolgozott az Új Tükör, a Pesti Hírlap és az Európa hírmagazin grafikusaként is.

Rajzai megjelentek a Népszabadságban, a Pester Lloydban, a Figyelőben, a Múlt-korban, és a 168 Órában is.

Ő volt a kiállításrendezője az 1990-ben tartott I. Nemzetközi Karikatúra és Szatirikus Grafikai Biennálénak, amit az akkori first lady, Barbara Bush fővédnökségével rendeztek meg a Magyar Nemzeti Galériában.

Tettamanti 1991-ben Munkácsy-díjat, 2002-ben Pulitzer-emlékdíjat kapott a munkásságáért.

Halála előtt két nappal megjelent számunkhoz már ágyban fekve készítette el a legutolsó képet. Pedig azt hittük, meggyógyul. Azt hittük előbb távozik az a politikai rendszer, aminek kegyetlenül pontos kritikáját adta beszédes műveivel. Azt hittük, hogy ő is túléli. Csak a rajzai élik túl. Ez sem kevés. Nyomot hagy az utókornak

– írta a 168 Óra a haláláról szóló hírben.

Tettamanti munkásságát bőségesen lehet böngészni a saját honlapján.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport