Csilla, Noémi
5 °C
18 °C

Kossuth-díjas karmester: A közalkalmazott-törvény mindent tönkretesz

D  AS20140318033
2020.04.22. 13:22
Irgalmatlan förtelem azt mondani, hogy nem baj, ha fél a zenész, márpedig ha a kormány a tervek szerint eltörli a kultúrában dolgozók közalkalmazotti státuszát, mindenki félni fog – mondja az Indexnek Kovács János, az Opera első karmestere. Annak is utánajártunk, vajon tényleg annyira szigorúan megköti-e a jelenlegi törvény az intézményvezetők kezét, mint állítják.

Semmilyen illúzióm nincs: biztos vagyok benne, hogy megszavazzák ezt a törvényt, de ezt akkor sem lehet szó nélkül hagyni

– mondja a Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima-díjas érdemes művész, Kovács János, a Magyar Állami Operaház egykori első karmestere arról, hogy a kormány egy, a járvány közepén benyújtott törvényjavaslattal, minden szakmai egyeztetés nélkül megszüntetné a kulturális szférában dolgozók közalkalmazotti státuszát.

  • Igaz-e, hogy a közalkalmazotti státusz nyugdíjas állássá teszi a művészetet?
  • Milyen tapasztalatai vannak a témáról annak, aki 47 év alatt végigjárta az ország összes zenekarát?
  • Van-e lehetősége a fizetéssel motiválni a közalkalmazottakat az intézményvezetőknek?

Ahogy arról beszámoltunk, az intézkedés nagyjából 20 ezer munkavállalót érint a könyvtárakban, levéltárakban, múzeumokban, egyes színházakban és zenekarokban. A változás november 1-jén lépne életbe, és eltörölné a bértáblát, amely alapján a közalkalmazottak az adott intézményben eltöltött idő és más szempontok szerint, sávosan kapják a fizetésüket, és azt a számos kedvezményt is, amely a közalkalmazottaknak jár szabadságoktól és a jubileumi jutalmaktól az utazási kedvezményekig. De legelsősorban a dolgozók kiemelt védelmét: könnyebb lesz kirúgni őket, kevesebb végkielégítést kapnak majd, és nem lesz kötelező új állást ajánlani nekik az előző helyett.

Fekete Péter államtitkár és az Indexnek is nyilatkozó L. Simon László szerint ugyanakkor a javaslat az intézményvezetőknek ad majd nagyobb szabadságot a bérezésben és a rosszul dolgozók elbocsátásában, és aki tisztességesen dolgozik, annak nincs mitől félnie. Egyes színházigazgatók pedig úgy vélik, a közalkalmazotti státusz „nyugdíjas állássá” tette a színházi munkát, és ezen segíthet az intézkedés. Erről és a szakszervezetek által felsorolt megannyi veszélyről korábbi cikkünkben részletesen írtunk.

Kovács János, a Magyar Rádió zenekarának állandó karmestere, a Tokiói Filharmonikusok első vendégkarmestere, a Bayreuthi Ünnepi Játékok korábbi zenei asszisztense ezzel az intézkedéssel kapcsolatban kereste meg az Indexet, hogy a Magyar Állami Operaház példáján keresztül, saját, 47 évnyi tapasztalata alapján elmondja a véleményét a tervezett intézkedésről, mondván: „Ez nem politikai, hanem kizárólag szakmai kérdés, én is így, semmilyen politikai oldalhoz sem csatlakozva szólalok meg, mert én nyugdíjasként megtehetem, nem úgy, mint azok, akik az állásukat féltik. Nem politikáról, hanem egyszerűen egy téves lépésről van szó.” Ráadásul, mint mondja, Kodály és Kocsis Zoltán halála óta nincs az országban olyan megkérdőjelezhetetlen tekintély, aki a szakmai tévedésekre úgy tudná felhívni a figyelmet, hogy arra mindenki odafigyeljen.

„A rendszerváltás előtti években néhány kompetens szakember méltatlankodásának adott hangot, mert az énekes szólisták között gyér számban, elenyésző kisebbségben ugyan, de előfordultak olyanok, akik már nem tudták azt nyújtani, amit felvételük idején, és őket »túlvédte« a közalkalmazotti jogrend: csak nagyon nehezen vagy sehogy sem lehetett megválni tőlük. Ezt viszont akkor még a szakmai nyugdíjjal humánusan lehetett rendezni.”

Kovács azt is felidézi, hogy az Operaházban évekkel ezelőtt, a társulati rendszer megszüntetésekor valamennyi énekes éves szerződést kapott az addigi állandó fizetés helyett, még a nyári hónapokra is; azóta a korrepetitorok státuszát is megszüntették. Így a legnagyobb részük elvesztette az egzisztenciáját, évi 3-10 fellépéssel. És bár maradt tizenöt-húsz művész, aki nagyon jól keresett, „de ők sincsenek biztonságban” – mondja Kovács, hozzátéve, nemrég viszont „örömteli fordulat volt, amikor Ókovács Szilveszter hároméves szerződést kínált egy társulatnyi énekesnek havi fizetésért.”

November elsejével viszont egy amúgy is nagyon stresszes szakmában dolgozó réteg biztos egzisztenciája megszűnik, az intézményvezetők pedig kontroll és fék nélküli teljhatalmat kapnak

– mondja a karmester. „Az államtitkár úr arról beszélt, hogy aki nem dolgozik elég jól, az kapjon kevesebb fizetést, vagy váljanak meg tőle. De ebben a szakmában ez nem így működik: a felvételt megelőző próbajáték és a próbaidő garantálja, hogy akit felvettek, az megfelel az intézmény színvonalának. Onnantól fogva nem kell mást tenni, mint a művésznek karbantartania önmagát, az intézménynek pedig biztosítani a munka feltételeit, de ha valaki mégis elereszti magát, azt mindig lehet figyelmeztetni, nem kell ehhez egy olyan törvény, amely mindent tönkretesz, és amely nemhogy csökkentené a stresszt egy olyan időszakban, amikor amúgy is mindenki az életéért küzd, hanem az egekbe szökik tőle. Igaz, két karmestertől is hallottam azt az irgalmatlan förtelmet, hogy »Nem baj az, ha fél a zenész«” – mondja Kovács János.

Egyébként is úgy gondolja, a közalkalmazotti státuszt sokan összekötik „egy csúf tévhittel”: hogy az nyugdíjas állásként elkényelmesítené a munkavállalókat, akik hátradőlve nem is végzik úgy a munkájukat, ahogyan kellene.

Bárki, akivel pályám során ezen a területen találkoztam, erre tette fel az életét, és gyerekkora óta arra készült, hogy énekesnek, balettművésznek vagy zenésznek álljon, most pedig ez az élete.

Ha bárki azt látja, hogy valaki mégsem dolgozik megfelelően, az azt jelenti, hogy számára ellehetetlenítették az értelmes munkát, munkaszervezéssel, infrastruktúrával vagy más körülményekkel: ezt orvosolni kell, vagy végső soron megkeresni a jogi lehetőséget arra, hogy elbúcsúzzanak tőle. Elenyésző kisebbség, aki ne szívvel-lélekkel, hanem csak a megélhetésért végezné a munkáját, és ezek nem idealista szavak: nemcsak az Operaházban töltött 47 évem tapasztalata alapján látom így, de vendégként az ország szinte az összes zenekarában megfordultam.”

Operaslágerek rézfúvós átiratait adják elő a Magyar Állami Operaház Zenekarának művészei a Szent István-bazilika elõtt Szennai Kálmán karmester vezényletével a zene világnapján 2019. október 1-jén.
Operaslágerek rézfúvós átiratait adják elő a Magyar Állami Operaház Zenekarának művészei a Szent István-bazilika elõtt Szennai Kálmán karmester vezényletével a zene világnapján 2019. október 1-jén.
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Kovács János arról is beszél, nem igaz, hogy az intézményvezetők keze meg lett volna kötve a fizetések tekintetében, mert lehetőség van a mozgóbér alkalmazására, így viszont bármilyen indokra – akár épp a vírusra – hivatkozva is ki lehet majd rúgni bárkit. Úgy véli, a művészi területen lehetetlen a munka törvénykönyve szerint alkalmazni a munkavállalókat. „Egy énekes nem napi nyolc órát dolgozik, hanem jó esetben havi négyszer lép színpadra. De ezért irgalmatlan mennyiséget gyakorol: neki ez a munkája.”

Kovács reagál arra is, hogy a törvény támogatói azzal érvelnek, ami a versenyszférában nem elfogadható, az a művészeti szférában sem lehet az. „Többször idéztem már Sir Rudolf Bing, a Metropolitan Opera menedzserigazgatójának könyvéből, hogy

aki azt mondja, piaci alapon fent lehet tartani a világ legveszteségesebb műfaját, az vagy nem ért hozzá, vagy gazember.

A művészetet a piacgazdasághoz hasonlítani a legnagyobb tévedés, a kettőnek semmi köze egymáshoz.”

A karmester hozzáteszi, a Magyar Rádió zenekaránál volt időszak, amikor megtapasztalta, hogyan lehet értelmezni a költséghatékonyságot a művészet területén: például úgy, hogy minél kevesebbet próbálnak, és soha nem játsszák például Sztravinszkij Tavaszi áldozatát vagy Mahler szimfóniáit, mert azok százfősnél nagyobb zenekart igényelnek. „Ennek az ágazatnak az értékét nem lehet sem pontosan meghatározni, sem kilóra mérni. A zene hallgatása a többi művészethez hasonlóan szellemi életünk legfontosabb része, nem pedig szórakoztatóipar. Ezt a szférát csak az egészségügyhöz lehet hasonlítani: ott sem termelődik kézzelfogható haszon, mert a célja, hogy megmentse és meggyógyítsa az embereket. Mind a két terület nonprofit: sok pénzt igényel, de ezt meg is kell adni neki, mert az emberek jobbulását szolgálja, és a pénz busásan megtérül.” 

Valóban meg van kötve az igazgatók keze?

Korábbi cikkünkben néhány intézményvezető azzal érvelt, és a kormány is részben azzal indokolja a törvénymódosítást, hogy a közalkalmazottak esetében nem lehet a bérekkel motiválni, fizetésemelést adni, sem pedig rendesen számon kérni a beosztottakat.

Ugyanakkor több, közalkalmazottakat foglalkoztató színház igazgatója arról számolt be az Indexnek, hogy mivel a színházak költségvetése mindig három lábon áll – önkormányzati és állami támogatás, jegyárbevétel –, a jegyárbevétellel való gazdálkodás lehetővé teszi a fizetések szabadabb alakítását is. Van olyan színház is, ahol így egyetlen közalkalmazott sem csak annyit kap, amennyire a bértábla szerint jogosult lenne.

Megkereste az Indexet Török József közművelődési szakértő is, hogy felhívja a figyelmünket arra, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992-es törvény (kjt.) valójában eleve több lehetőséget ad a bérrel való motivációra: a 65. § 3. bekezdése szerint az intézményvezetőknek lehetőségük van a kötelező három helyett akár rendszeresen kétévenként magasabb fizetési sávba mozdítani a jól dolgozókat, a 67. § 1. bekezdése pedig lehetőséget ad arra, hogy a vezető munkáltatói döntésen alapuló illetményt, azaz jutalmat adjon a beosztottaknak. „Szóval nem a bértábla, hanem az így adható bér fedezetének tartós hiánya okozza az alacsony béreket” – mondja arra utalva, hogy az állam tizenkét éve nem emelt a bérek összegén. (A törvény nyilvánosságra hozatala után beígért 6%-os emelésről a szakszervezetek azt mondják, érdemes összevetni azzal, hogy az utolsó béremelés óta csak az infláció 35%-os volt, tehát még egy 35%-os emelés is csak az idén januári szintre hozná a fizetéseket reálértékben.)

Mindemellett a munkaadónak értékelnie kell a munkatársak munkáját, és ez alapján dől el, egy-egy munkavállaló kaphat-e jutalmat, ami mind a jól dolgozó, mind a „lusta” munkatársnak szolgálhat motivációul.

Ne maradjon le semmiről!

(Borítókép:  Kovács János karmester vezényli a Pannon Filharmonikusok zenekart a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjének főpróbáján a Művészetek Palotájában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2014. március 18-án. - f otó: Kovács Tamás / MTI)