Ismét értékes leleteket találtak a budai Várban

tábla dísz tér2 AD 3821
2020.04.27. 14:44

Ismét értékes régészeti leleteket találtak a budai Várban, jelentette be a palota és környéke gondozásáért felelős Várkapitányság. Régészek többek között megtalálták

  • az egykor a Dísz téren álló vöröskereszt székház eredeti gránit tábláit,
  •  egy eredeti Hauszmann-kori lépcsőt a királyi palotában,
  • illetve egy eddig fel nem tárt középkori várfalszakasz a Csikós udvaron.

A Nemzeti Hauszmann Program részeként a budai Vár több területén régészeti és falkutatási munkálatok zajlanak. Korábban az Index is bejárta a semmiből visszaépített Lovarda és a Főőrség épületét a Várban, illetve beszámoltunk arról is, hogy előkerültek eredeti részletek a Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó déli nyaktagban, amelyet részben eredeti állapotára alakítanak vissza, a Dísz téri foghíjtelken megmaradt pincékben pedig 1945 után odaszállított szobrokat találtak.

Ugyanezeken a területeken zajlik most is kivitelezési munka, a Várkapitányság közleménye szerint 

a terveknek megfelelően halad a Dísz tér sarkán az egykori Vöröskereszt-székház visszaépítéséhez szükséges tereprendezés, a királyi palota déli összekötő szárnyának hiteles rekonstrukciója és a Csikós udvar megújítása is.

A munkálatok során a Dísz téren a székház eredeti gránit tábláinak töredékeit találták meg. A Hauszmann Alajos tervei alapján 1902-re felépült, és a háború után lebontott székház déli, reprezentatív bejáratának falát egykor három gránit tábla díszítette. Feltételezhetően most ezekből került elő kettő, amelyek a második világháború alatt összetörtek, de darabjaikat a régészek össze tudták állítani. A két tábla egyikén az 1902-es központi igazgatóság névsora, míg a másikon a legfőbb védnökök nevei voltak olvashatók:

Legfőbb védnökök: Ő császári és Apostoli királyi Felsége I. Ferenc József. Ő császári és királyi Fensége Mária Valéria főherczegasszony. Legfőbb védnökhelyettesek: Ő császári és királyi Fensége Lajos Győző főherczeg, Ő császári és királyi Fensége Klotild főherczegasszony.

Egy másik, szintén több mint 100 éves lelet a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyának (nyaktagjának) rekonstrukciója során került elő. A szakemberek az épületrész helyreállítási, bontási és tisztítási munkálatai közben egy Hauszmann-kori tömbkőből készült lépcsőt találtak. A szinte sértetlen állapotú épületrész alsó lépcsőfokából kiolvasható az eredeti pinceszint magassága. Ez a különleges lelet és az épületszárny tavalyi falkutatásakor talált korabeli maradványok megkönnyítik a palotaszárny hiteles helyreállítását, amelynek része lesz az újjáépülő Szent István-terem is.

A királyi palota eredeti fényében helyreállított reprezentatív termét és a kapcsolódó tereket 2021 augusztusától nyitják meg a látogatóknak.

A palota nyugati oldalán újjáépített egykori Lovarda ugyan már idén tavaszra elkészült, de a látogatóknak nem adták át, mivel a környező Csikós udvar még rendezésre szorul. Ezen a területen újra megépítik a várfalhoz támaszkodó, Hauszmann-féle rámpát, amely kapcsolatot teremt a mélyebben fekvő Csikós udvar és a palota felső terasza között. A munka az 1970-es években rekonstruált, úgynevezett nyugati támpilléres várfal modern kiegészítéseinek bontásával kezdődött el. Ezek mögött eddig nem ismert középkori falrészekre bukkantak.

A várfalnak ez a szakasza a középkori királyi palota északi előudvarát védte. A fal több periódusban épült, valószínűleg az Anjou-kor végére, a Zsigmond-kor elejére készült el. A megtalált falmaradványok ezért egyedülálló értéket képviselnek, vizsgálatukban a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei is segítik a Várkapitányság munkatársait.

A Hauszmann-féle rámpát a falmaradványok jellegzetességeit is figyelembe véve, valamint korabeli fotók és tervek alapján építik újjá.

A megújult terület 2021 második felétől lesz látogatható.

(Borítókép: A Vöröskereszt Egylet egykori székházának védnöki táblája az uralkodóház tagjainak neveivel – Fotó: Várkapitányság, Kárász Karolina)