Nemrég Facebookon posztolt róla Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere, hogy egy közös feldolgozásban hegedült Tandi Flóra énekesnővel. Varga és Tandi Seress Rezső klasszikusát, a Szomorú vasárnapot adták elő. A számot azóta már a közmédia is leadta, a Petőfi Rádión hallhatták a hallgatók Vargát, ahogy húzza, valamint a fideszes KESMA médiabirodalomba tartozó Karc FM is sugározta már a nótát, vette észre a Magyar Hang. A mostszol.hu adatai szerint eddig egy alkalommal ment le Tandi Flóra feat. Varga Judit – Szomorú vasárnap a Petőfin, valamint a Karc FM-en is.
A Magyar Hang szerint egyébként a teljes kormánybarát média oda-vissza van a feldolgozástól, TV2 műsorvezetője, Istenes László
mesterműnek nevezte a felvételt.
A lap szerint Tandi és Varga között Mezei Csaba a kapocs, Mezei az énekesnő menedzsere, ő és Varga egy középiskolába jártak Miskolcon. A dalt egyébként még tavaly rögzítették, a Magyar Hang megkereste a közmédiát, hogy megtudják, mi az oka, hogy hirtelen műsorra került a szám, azonban egyelőre még nem jött válasz az MTVA-tól.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!