95 évesen meghalt Udvaros Béla színházigazgató

2020.05.14. 20:19

Kilencvenöt éves korában, csütörtökön meghalt Udvaros Béla rendező, író, az Evangélium Színház alapító-igazgatója. A hírt lánya, Udvaros Dorottya színésznő közölte az MTI-vel. 

Udvaros Béla idén januárban még családja körében ünnepelte kilencvenötödik születésnapját. Csütörtök hajnalban álmában hunyt el. Udvaros Bélát a Magyarországi Evangélikus Egyház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. 

Udvaros Béla 1925. január 10-én született Budapesten, 1951-ben szerzett diplomát a Színművészeti Főiskola rendezőszakán, majd Várkonyi Zoltán akkori főrendező hívására a Magyar Néphadsereg Színháza (a mai Vígszínház) ösztöndíjas rendezője lett. 1954-ben az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1957-től tizenhat évadon át a kecskeméti Katona József Színházban, majd tizenegy évadon át a békéscsabai színházban dolgozott rendezőként. Húsz évig a MOM színjátszóival foglalkozott, többek között Illyés Gyula Malom a Séden című drámáját is bemutatták.

1990-ben megalapította és csaknem két évtizedig vezette, szervezte és mentorálta az Evangélium Színházat. Nyolcvannégy éves korában, 2009-ben búcsúzóul Az ember tragédiáját rendezte.

Munkásságát 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével ismerték el. 2019-ben pedig megkapta a Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián Emlékérmét több évtizedes munkásságáért. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport