Újranyitott a budapesti Állatkert, de azért még védik az embereket és az állatokat is

HUS 8962
2020.05.24. 18:25

Szerintem az Állatkert újranyitása valahol szimbolikus a járvány történetében

– mondja Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője vasárnap délelőtt a jegesmedvék és a fókák kifutója előtt, bizakodó hangulatban és szájmaszkban. Ez a két állatfaj elmondása szerint láthatóan értékelte, hogy hatvanhat nap szünet után újra jöhetnek a látogatók, vagy legalábbis stimulálta őket az emberi jelenlét: érdeklődve nézegették újra az embereket a medencéjük üvegfalán keresztül. És valóban van valami szimbolikus abban, hogy két hónap karantén után az emberek kinyitották a saját téglaketreceik rácsait, és első útjuk a ketrecekben élő állatokhoz vezetett – mondjuk hogy pontosan mit is árul el ez a szimbólum, az azért már nem olyan könnyen megválaszolható kérdés.

Azért most még nincs szó zsúfoltságról a budapesti állatkertben: bár erre jogilag vagy rendeletileg senki nem kötelezte őket, a vezetőség úgy döntött, hogy a még el nem tűnt járvány elleni védekezés miatt egyszerre csak 2500 jegyet adnak el minden napra, azt is előre, az interneten, hogy a (most bezárva tartott) kasszák előtt se torlódjanak fel több százan. E mellé jöhetnek még a bérletesek, de a látogatószám így is biztosan elmarad attól a háromezres számtól, amennyi egy átlagos, békeidőbeli májusi hétköznapra volt jellemző, és pláne messze elmarad a legjobb, nyári hétvégéktől, amikor akár nyolcezren vagy még többen járulnak az oroszlánok és elefántok elé.

És Hanga elmondása szerint annyira azért még nem is tért vissza a kimozdulhatnék az emberekbe, hogy elkapkodják mind a 2500 elérhető jegyet, igaz, még nincs is kánikula.

De nagyon jó érzés volt látni az első pillanattól fogva, hogy az embereknek igénye van az Állatkertre.

A szabályok nem túl meglepőek: szabad tér révén nem kötelező, de azért erősen ajánlott a maszkviselés (zárt terekben, azaz a vécében és a pelenkázóban kötelező is, igaz, nem ellenőrzi senki), javasolják a másfél méteres távolságtartást, egyelőre elmaradnak az olyan, mindig nagyobb csődületet okozó attrakciók, mint a látványetetés vagy a nyilvános tréning. Azt mondjuk ettől még senki nem tudja megakadályozni, hogy a lételemükből következően magukat produkáló, egymással hangos őshüllőhangon feleselő, az üvegfalnak támaszkodva két lábra álló óriásvidrapár elé gyűljön a jelenlévők jelentős hányada. Ami viszont fájdalmasabb korlátozás: egyelőre nem nyitott ki a számos állatház sem, csak a szabadtéri kifutók látogathatóak.

A korlátozások viszont nemcsak az embereket, de az állatokat is védik. Bár a járvány elején erről még nem volt egyértelmű a tudósok álláspontja, de aztán az élet maga hozta a választ: a bronxi állatkert öt tigrise és három oroszlánja megfertőződött koronavírussal. A betegség szerencsére enyhe lefolyású volt a nagymacskáknál, nem okozott mást, csak száraz köhögést – meg azt, hogy a világ állatkertjei megtudják, nem kizárólag a látogatók veszélyeztetettek. „Eddig is tilos volt a zoo-csemegén kívül bármivel etetni az állatokat, mivel nem tudjuk ellenőrizni, milyen élelemről van szó, de most inkább zoo-csemegét sem árusítunk, és szigorúbban is tartatjuk be a tiltást” – mondja Hanga. És persze az állatsimogatók sem működnek még, ugyanezért.

Az élet egyébként a zsúfoltság hiányát leszámítva épp olyan az Állatkertben, mint bármikor; még mindig ugyanannak a főemlősnek a kölyökkorú példányai a leghangosabbak, amelyek eddig: az emberéi. A felelőtlen otthoni tartóktól kapott ékszerteknősök mintha sosem hallottak volna a másfél méteres távolságtartásról, a látogatók legnagyobb örömére, de a szabadon kóricáló pávák sem igazán tartják szem előtt a járványban megváltozott világ új szabályait, ha azt látják, hogy valamelyik embergyerek csipszet eszik a környékükön.

Pedig a levegőben akár benne is lehetne egy hetvenöt éve példátlan, szomorú esemény hangulata: a második világháború óta nem tartott zárva ilyen hosszan az Állatkert, ’56-ban is épp csak addig, amíg lőttek, hogy aztán 1994-től egész konkrétan egyetlen napot se töltsön zárva a park – az idén március 15-i kényszerbezárásig. „De nem hagytak magunkra, sem a fenntartó önkormányzat, sem a látogatók” – mondja Hanga Zoltán. Az intézménynek voltak tartalékai, és sok civil kérdezte meg, hogyan tudnák támogatni a parkot, vagy jelezte feléjük, hogy idén nekik adja az adója 1%-át. Működött online az örökbefogadási program is, az Állatkert pedig, amennyire lehetett, igyekezett felköltözni a közösségi média oldalaira, a szokottnál több videóval és letölthető oktatóanyagokkal.

És az élet amúgy sem állt meg: az állatokat épp ugyanúgy gondozni kellett mindennap, mint azelőtt. Akit lehetett, már a járvány elején hazaküldtek home office-ba, de hát egy állatkert nem az a munkahely, ahol túl sokan tudnának otthonról dolgozni, pláne, amíg nem találják fel a drónos etetést. (Amúgy is roppant összetett, megfontolt és összehangolt koordinációt igénylő dolgokról van szó: ott jártunkkor az egyik, állatmintákkal teletetovált gondozó kérte meg Hangát, terelje már el a hangyászok figyelmét két pohár gyümölcsjoghurttal, akkor talán most kivételesen nem vetik rá magukat az éhes állatok, amint belép a tápjukkal a kifutójukra.) Kirúgni senkit nem rúgtak ki, és átalakították a műszakokat, hogy az épp bent tartózkodó dolgozók ne keresztezzék egymás útját.

Az állatok egyébként – ahogy azt korábban, az üres parkot végigjárva már megírtuk – elég magasról tettek arra, hogy vannak-e látogatók vagy nincsenek; bár – talán mert az ember már csak olyan, hogy magából indul ki – felröppentek pletykák arról, hogy a karantén alatt az állatok önfeledten szaporodni kezdtek, ilyesmire semmi bizonyíték nincs Hanga szerint, igaz, alig van állat, amelyiknek csak hatvanhat napos lenne a vemhessége, így bizonyítani tudta volna a városi legenda igazát. Szóval a szaporulat nem ugrott meg, a legtöbb, ami feltűnt a gondozóknak, hogy ha a hosszú magány után néha mégis megjelent mondjuk egy újságíró a kifutók környékén, egy-egy nagymacska igyekezett alaposan rájuk ijeszteni, akárha politikusok panzióként bejegyzett magánkastélyainak őrei volnának.

Az Állatkert vezetőségének következő járványügyi megbeszélése hétfőn lesz; ekkor döntenek arról, hogyan tovább, lehet-e a vírus számait figyelembe véve tovább lazítani a korlátozásokon, több embert beengedni, zoo-csemegét árulni, hogy az olyan fontos intézkedésekről már ne is beszéljünk, mint a kiskecske-abajgatási tilalom feloldása. 

Mindeközben az egyelőre lezárt Pálmaház mögötti út szélén épp a komótosan kiásott gödörbe készül tojásokat rakni egy elkóborolt ékszerteknős. Neki, mondjuk, tök mindegy. Legalább vannak biztos pontok még mindig az életben.