Kétszázmillió dollár támogatást kap a Cirque du Soleil Kanadától

GettyImages-1211683783
2020.05.27. 14:52

Québec gazdasági minisztere, Pierre Fitzgibbon szerint elvi megállapodás született arról, hogy a tartománynak lehetősége van a montreali székhelyű cirkusz többségi tulajdonának megvásárlására, amennyiben a jelenlegi – amerikai és kínai – tulajdonosok az eladás mellett döntenek. A koronavírus-járvány miatt a kortárs cirkusznak világszerte 44 előadását le kellett mondania. Csaknem 4680 artistáját és munkatársát, azaz a társulat tagjainak 95 százalékát kellett kényszerszabadságra küldenie.

Fitzgibbon mindenkit megnyugtatott, hogy nem a világhírű cirkusz vezetésének megszerzése a céljuk, hanem annak biztosítása, hogy a jelenlegi tulajdonosok ne adhassák el akárkinek a társulatot. A Cirque du Soleil alapítója, Guy Laliberte vasárnap jelentette be, hogy egy csapatnyi befektetővel együtt visszavásárolná magát a nehéz helyzetben lévő szórakoztatóipari vállalkozásba.

A ma már milliárdos Laliberte még utcaművészként 1984 júniusában Gilles Ste-Croix-val alapította a társulatot egy québeci kisvárosban, Baie-Saint-Paulban. 2015-ben adta el az akkor már nagyon sikeres vállalkozásának nagy részét 1,5 milliárd dollárért amerikai és kínai befektetőknek. Februárban maradék tulajdonától is megszabadult.