Az Operettszínház igazgatója beismerte, zaklatásgyanú miatt távozott az ügyvezető

2020.06.10. 13:34

Azt tudom mondani, hogy rávetült a gyanú árnyéka, és közös megegyezéssel megváltunk egymástól

– mondta a Hír TV műsorában Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója Kriza Zsigmond korábbi ügyvezető igazgatóról, akit az Indexnek nyilatkozva a színház több volt vagy jelenlegi munkatársa vádolt meg szexuális zaklatással és hatalommal való visszaéléssel, megalázó bánásmóddal.

Ez minden tekintetben újszerű információ. Kriza távozását ugyanis februárban az Operettszínház egy olyan közleményben jelentette be, amely szerint a színház „teljes arculatváltását és intézményi működési megújítását sikeresen levezénylő Kriza Zsigmond ügyvezető igazgató, feladatai eredményes lezárására és más irányú szakmai feladataira tekintettel, közös megegyezéssel távozik”, és ebben a sikeres munkán kívül semmilyen információ nem szerepelt gyanúról. A vádakat ismertető cikkünk készítésekor pedig konkrétan rákérdeztünk arra Kiss-B. Atillánál, „Közrejátszott-e az akkor kiadott közleményekben foglaltakon kívül Kriza távozásában bármilyen magatartásbeli probléma?”, de a főigazgató ezt akkor még határozottan tagadta:

Dr. Kriza Zsigmond magatartásával, munkájával kapcsolatban soha, semmilyen szabálytalanságot vagy kifogasolható momentumot nem tapasztaltam, távozási szándékát sajnálattal vettem tudomásul

– állította nekünk akkor.

Kiss-B. Atilla
Kiss-B. Atilla
Fotó: képernyőkép / hírTV

A Hír TV műsorában mindezek ellenére Kiss-B. Atilla azt mondta, az Index cikke a vádakról egyértelműen politikai támadás.

Túl jól mentek a dolgaink, egymást érték a sikerek. (…) De mindennek megvan a böjtje. Ez egy politikai jellegű támadás, ez kimondható. A dolgok önmagukért beszélnek: mikor jelent meg ez az Index-cikk? Június negyedikén, a harangok elcsendesedése után húsz perccel

– állította Kiss-B., hozzátéve azt is, „Ez egy összehangolt sajtótámadás, hiszen több sajtóorgánumban jelent meg szinte ugyanabban az időben.” Kiss-B. szerint legalábbis erre utal, hogy több médium ismertette az Index cikkének tartalmát, az Indexet forrásként megjelölve, ahogy az minden számottevő értesüléssel mindig megtörténik a magyar sajtóban.

Kiss-B. Atilla a Hír TV-ben újra elmondta azt, amit korábban az RTL Klub Fókusz című műsorában is állított:

Szóbeli panasznak ítélhető információk érkeztek. (…) Én annak a személynek azt tanácsoltam abban a pillanatban, hogy forduljon igazságszolgáltatási szervekhez, mert énnekem nincsenek eszközeim ennek a valóságtartalmának a kivizsgálására. Mindazonáltal én mindent megtettem, tehát minden információt begyűjtöttem, ami begyűjthető a vélt üggyel kapcsolatban, és nemcsak én magam vizsgáltam a helyzetet, hanem kivizsgáltattam erre szakosodott szakemberekkel, és semmilyen olyan bizonyíték nem került elő, amely igazolná ezeket az állításokat.

Ahogy azt korábban is megírtuk, az ügyben az Indexnek nyilatkozó áldozat azt állítja, bizonyítéka van arról, hogy a panasz bejelentésekor Kiss-B. Atilla nem ígérte, hogy kivizsgálná az ügyet, ehelyett beküldte őt egy zárt ajtós megbeszélésre Kriza Zsigmondhoz, noha épp róla szóltak a panaszok. Az áldozat az Indexnek elmondta: őt sem külső szakember, sem más személy azóta nem kérdezte a panaszairól, az ügy bármilyen körülményéről, az ő mint panasztevő tapasztalatairól, és vizsgálat lefolytatásáról vagy annak eredményéről soha nem tájékoztatták. Ugyanezt állítja a hivatalos bejelentést tevő, a színházi és nem színházi térben történő zaklatások elszenvedőit segítő Biztonságos Terek projekt koordinátora is.

Kérdéses ugyanakkor az is, ugyan miért kellett a "gyanú árnyéka" miatt távoznia az ügyvezető igazgatónak, ha egy vizsgálat valóban arra jutott, hogy nem történt semmi.

Megkértük Kiss-B. Atillát, tájékoztassa az Indexet a vizsgálat részleteiről, ha válaszol, arról beszámolunk. Egyúttal még hétfőn megkerestük a színházat fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériumát és Fekete Péter államtitkárt is, mivel a Biztonságos Terek projekt koordinátora, Rihay-Kovács Zita korábban rendelkezésünkre bocsátott egy levelet, amelyet az kulturális államtitkárnak küldött el márciusban, és amelyben jelezte neki, hogy tudomása szerint az Operettszínházban zaklatás történt. Az államtitkártól választ sem kapott.

Az Index sem kapott választ hétfő délelőtt óta; a Hír TV-ben elhangzott információkkal kapcsolatban újra megkerestük a fenntartót.

Az ügyben korábban megszólalt a színház egyik színésze, Dolhai Attila is, majd visszavonta a főigazgatót támogató nyilatkozatát, utána pedig nyilvánosan bocsánatot is kért érte.