Szerdán egyeztet Palkovics László az SZFE-vel

2020.06.22. 19:27

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán délután 4 órára várja a minisztériumba egy személyes egyeztetésre a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói önkormányzatának képviselőit és az általuk javasolt szakmai csoportok vezetőit, írja az ATV.

“A modellváltással az egyetemen tanuló és végző fiatalok színházművészeti, televíziós és filmipari esélyei, lehetőségei jelentősen javulnak. Az átalakítással nagyobb lesz az egyetemi önállóság, enyhül az intézmény állami támogatásoknak való kiszolgáltatottsága”, válaszolta az ATV kérdésére az Innovációs és Technológiai Minisztérium. 

Az ITM szerint a rugalmasabb működési keretek különösképpen indokoltak a legmagasabb szintű művészeti képzésben, ezért került az érintett intézmények közé a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) mellett az SZFE is.

Vasárnap tüntetést szerveztek a Ne szavazd meg! #freeSzFE címmel a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetemük modelljét átalakító törvényjavaslat ellen. A megmozdulást az SZFE Vas utcai épülete előtt tartották, körülbelül 500 ember gyűlt össze.  

Az egyetem június elején értesült a sajtóból arról, hogy Semjén Zsolt május 26-án éjjel benyújtotta a törvényjavaslatot, amely alapján az SZFE alapítványi egyetemként működne tovább, azaz egy erre a célra létrehozott alapítvány kezébe kerül az egyetem egész vagyona, ingatlanai és főbb döntési jogkörei (részletes összefoglalónk erről egyébként itt olvasható).

Miután az egyetemhez is eljutott a javaslat híre, az SZFE közleményt adott ki. Ebben azt írták, hogy szerintük az új modellben nem jelenik meg az egyetemi autonómia biztosítása, a szaktudás érvényesítésének garanciái. Az SZFE mellett álltak ki tanárok és egyesületek határon innen és túl, az iskola öregdiákjai is nyilatkozatot adtak ki, melyben ellenzik az SZFE kivéreztetését. Az átalakítással kapcsolatos problémakör többrétű:

  1. Egyrészt Dr. Bódis József államtitkár azt mondta, a javaslat szükséges, mert az egyetemnek vannak a „vezetéssel, vezetőváltással kapcsolatos megoldandó feladatai”. Ezzel Bódis arra utalt, hogy az egyetemnek tavaly óta nincs rektora: mert habár az iskola szenátusa a korábbi rektorhelyettest, Upor Lászlót támogatja, kinevezése a köztársasági elnök aláírására vár tavaly óta (az egyetemek ugyanis saját vezetőségükről egyedül nem dönthetnek). 
  2.  A másik probléma a szeptemberi határidővel van (ami eredetileg jövő január lett volna). Az egyetemi vezetés szerint ugyanis más egyetemeknél egy ilyen átalakításhoz évekre van szükség, amihez képest jelentősen kevésnek tűnik az a pár hónap, ami szeptemberig van.