Diána
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Hetven magyar művész tiltakozik a Színművészeti átalakítása ellen

2020.07.01. 10:17

Magyar színészek, rendezők, operatőrök, forgatókönyvírók, dramaturgok tiltakoznak nyílt levélben a Színház- és Filmművészeti Egyetem tervezett átalakítása ellen. Levelükben, melyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, Palkovics László miniszternek és az országgyűlési képviselőknek címeztek, azt írják:

A Színház-és Filmművészeti Egyetemen százötvenöt éve generációk adják egymásnak tovább a tudást és a szakma szeretetét. Nemzeti kultúránk védelmében kinyilvánítjuk, hogy nem támogatunk, sőt, veszélyesnek tartunk minden olyan átalakítást, mely az egyetemen felhalmozott hatalmas tapasztalatot semmibe véve történik. Az elmúlt hetek történései azt bizonyítják, hogy a tervezett, minden hatástanulmányt nélkülöző, indokolatlanul felgyorsított ütemű modellváltást az SZFE vezetése, oktatói, volt és jelenlegi hallgatói és felelős szakmai szervezetek meggondolatlannak és előkészítetlennek tartják. 

Éppen ezért a levél aláírói azt kérik Semjén Zsolttól, hogy vonja vissza az általa benyújtott törvényjavaslatot, Palkovics Lászlót pedig arra kérik, hogy kezdjen érdemi tárgyalásokat az egyetemi közösség képviselőivel. A képviselőktől azt kérik, hogy jelenlegi formájában ne szavazzák meg a törvényt.

A nyílt levél aláírói mindannyian neves alkotók:

  • Ragályi Elemér
  • Alföldi Róbert
  • Ascher Tamás
  • Básti Juli
  • Bíró Kriszta
  • Borbély Alexandra 
  • Börcsök Enikő
  • Csákányi Eszter
  • Csáki Judit
  • Cserhalmi György
  • Cserhalmi Sára
  • Cserna Antal
  • Csillag Ádám
  • Dés László
  • Fodor Tamás
  • Galkó Balázs
  • Gállfi László
  • Garaczi László
  • Görgey Gábor
  • Grecsó Krisztián
  • Halász Judit
  • Hámori Gabriella
  • Hernádi Judit
  • Jancsó Nyika
  • Jordán Adél
  • Jordán Tamás
  • Kende János
  • Kern András
  • Koltai Róbert
  • Kornis Mihály
  • Kovács Gábor
  • Kovács Patrícia
  • Kováts Adél
  • Kulka János
  • Kútvölgyi Erzsébet
  • László Zsolt
  • Mácsai Pál
  • Máté Gábor
  • Mohácsi István
  • Mohácsi János
  • Molnár Piroska
  • Nádas Péter
  • Nagy Ervin
  • Nagy Zsolt
  • Nagy-Kálózy Eszter
  • Nyáry Krisztián
  • Pálfi György
  • Péterfy Bori
  • Péterfy Gergely
  • Pogány Judit
  • Pokorny Lia
  • Presser Gábor
  • Puskás Tamás
  • Rév Marcell
  • Rudolf Péter
  • Salamon András
  • Scherer Péter
  • Schulze Éva
  • Szabó Kimmel Tamás
  • Szalai Kriszta
  • Szirtes Ági
  • Sztarenki Dóra
  • Thuróczy Szabolcs
  • Tóth Krisztina
  • Török Ferenc
  • Török-Illyés Orsolya
  • Udvaros Dorottya
  • Valló Péter
  • Vészits Andrea
  • Zsámbéki Gábor 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, ha megszavazzák az erről szóló törvényt, más egyetemekhez hasonlóan a Színház- és Filmművészeti Egyetem is alapítványi fenntartásba kerül majd, azonban ehhez szokatlanul – és az egyetem vezetése szerint indokolatlanul – szűk határidőt szabott meg a kormány. A törvénytervezet nem ad semmilyen garanciát arra, hogy az egyetem autonómiája megmarad az átalakítás után, ráadásul a vezetőség vészjóslónak tartja, hogy a kormány több mint fél éve nem hajlandó kinevezni a jogszerűen megválasztott rektort. Minderről  ebben a cikkben írtunk bővebben :