Berta, Bettina
19 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Kőfejtőből kivájt pince és a Szentlélektől kapott bornevek mutatnak túl a bikavéren

DSC 1557
2020.07.13. 22:00 Módosítva: 2020.07.14. 02:10

Heves az ország egyik legkisebb megyéje, ennek ellenére két nagyon ismert borvidéknek is otthont ad: itt található a főként vörösborairól híres Egri borvidék, illetve a Mátra. Mi pedig Szűcsitől Egerig utazva megnéztük, hogy mit kínál a régió. 

A Mátrai borvidék

A Mátra déli lejtőin húzódik a Tarnától a Zagyváig, és országunk legnagyobb hegyvidéki borterülete. Bár történelme hosszú évszázadokra nyúlik vissza, csak a 20. században különült el az Eger–Visontai borvidéktől, az 1940-es években pedig mint Gyöngyös–Visontai borvidéket tartották számon, majd 1959-ben Mátraalja lett, és csak ezt követően kapta meg jelenlegi nevét, a korábban ide tartozó Al- és Feldebrő, valamint Verpelét községeket pedig 1997-ben az Egri borvidékhez csatolták.

Abasár környékén, a Sárhegyen már Szent István király idejében foglalkoztak szőlőműveléssel, egy 1042-es oklevél szerint az itteni bencés kolostorhoz szőlőbirtok tartozott. Amikor Károly Róbert 1334-ben mezővárosi rangra emelte Gyöngyöst, a lakosok az általuk készített borral szabadon rendelkeztek, a késő középkorban pedig a helyi szőlősgazdák már tekintélyes vagyonra tettek szert. Az 1500-as években csak ebben a városban 350 bortermelő volt, és ugyan számuk a török hódoltság idején megcsappant, a szőlészettel és borászattal ezekben a vészterhes időkben is foglalkoztak.

Édes ízű, bő levű, tizenhétféle szőlője van, s közte hétféle muskát szőlő. Borának nincs párja sem Arábiában, sem Adsemországban, csak a tenedosz-szigeti hasonló hozzá. Rózsaszínű, fehér és zafírhoz hasonló sárga borai vannak, melyeket hosszúkás edényekben küldöznek ajándékul megízlelés végett

– írta Evlia Cselebi török világutazó az 1660-as években.

A 18. századig a gyöngyösi bortermelők főleg fehér szőlőfajtákkal foglalkoztak, majd nagyobb telepítések kezdődtek, a 19. század elején például kadarkát kezdtek ültetni, melyet török szőlőnek neveztek. Ez volt az uralkodó fajta egészen az 1886-as filoxéravészig. Ugyan kemény munkával, pontosabban az ellenálló fajták termesztésével sikerült magához térnie a vidéknek, de a világháborúk, majd a szocialista, nagyüzemi termelés ismét óriási csapást mért a borászkodásra. Ami azóta magára talált, jelentős exporterővel bír, és a Mátraalja egyre kedveltebb az újhullámos, kísérletező kedvű borászok körében is, sőt talán ők tudják a legjobban kihasználni azokat a lehetőségeket, amiket ez a régió magában rejt.

A Mátrai borvidék természeti adottságai kiemelkedőek. A borvidék egészére jellemző jó vízháztartású talajok és a meleg, de nem szélsőségesen forró klíma együttesen aromagazdag, jó egyensúlyú, érett csersavborokat adnak

– írja a Magna Mátra nevű egyesület, amit pár éve alapított nyolc helyi pincészet, illetve borászat.

A Mátrai borvidék talaja változatos, megtalálható a többnyire pannon agyagon, löszön, andezi­ten, riolittufán kialakult csernozjom barna erdőtalaj, a fekete nyiroktalaj, az agyagbemo­sódásos erdőtalaj, a  barnaföldek, de van hu­muszos pleisztocén és holocén homok is. A szőlőültetvényeket a Mátra hegyvonulata védi az északi szelektől, igaz, a csapadékot is felfoghatja, így a borvidék éghajlta kissé száraz, és a déli lejtőkön sok napsugárzás éri a szőlőt. A régió fehérborszőlő-fajtái közé tartozik az olaszrizling, a rizlingszilváni, az ottonel muskotály, a leányka, a tramini és a hárslevelű, és ugyan nagyon sokan fehérboros vidéknek tartják, azért egyre jobban terjednek a kékszőlőültetvények is, kezd például visszatérni a kadarka, amiből korábban itt is jelentős ültetvények voltak, de legnagyobb területen termesztett kék fajták a kékfrankos, cabernet sauvignon, zweigelt és a cabernet franc.

Losonci Bálint egyike azoknak a mátrai borászoknak, akik a fővárosból érkeztek, illetve akik úgy döntöttek, hogy a lehető legtermészetesebb módon szeretnék művelni a szőlőt, habár a teljes, kén nélküli natúr vonalat még nem lépte meg. Mennyiség helyett a minőséget tartja fontosnak, most nyolc hektáron vannak szőlői Gyöngyöspatán, de ebből két hektár kiöregedett, ha lesz idő és pénz, akkor újratelepítik majd új tőkékkel. Amikor éppen a gyöngyöspatai Gereg-dűlőbe tartunk, az úton feltűnik egy idős, 90 éves asszony batyuval és kapával. „Senkinek nem ül be az autójába, és nem kér szívességet. Az egyik helyi birtok tulajdonosának édesanyja ilyen vándorbotos néni volt, aki míg tudott, mindig ment a szőlőbe” – mondja Losonci Bálint, miközben arról mesél, hogy itt régen helikopterbázis volt, ahonnan a bérpermetezést vállaló gépek szálltak fel, és az útról még látni az egyik szétkapott Kamovot.

Losonci Bálint
Losonci Bálint (Fotó: Bődey János)

Losonci Bálint Csepelen született, 2003-ban végzett a BGF Külkereskedelmi Főiskola Karán médiamenedzsment szakon. Kicsit közegidegennek érezte magát, de mégis meghatározó évek voltak; itt ismerkedett össze feleségével, Líviával, és ekkor jött vele szembe egy kétperces interjú Szepsy Istvánnal, az ismert tokaji borásszal, ami óriási hatást gyakorolt rá.

De hogy került a Losonci Pince Gyöngyöspatára? Losonci Bálint vulkanikus borokkal szeretett volna foglalkozni, mert a tokaji, a badacsonyi és a somlói borok teljesen elvarázsolták, és ugyan a geológiai térképek alapján Erdőbényét nézte ki, de az túl messze lett volna. Aztán egy hirdetési újságban, amit felesége gyöngyöspatai születésű főnökétől kaptak, találtak egy szimpatikus hirdetést, az első területüket az Úrráteszi-dűlőben vették. „A fajta döntött. Akkor nagyon hittem az olaszrizlingben. Most már csak Gereg-dűlőn van ilyen szőlőnk.” A család az első időszakban Budapestről ingázott vidékre.

2004-ben készült el az első borunk; 400 palack olaszrizling, és ugyan nem foglalkoztunk marketinggel, mégis sikerült jó helyekre bejutni. De sajnos a hasznot elvitte a benzin.

2008-ban, amikor az első fiuk született, akkor hozták meg a döntést, hogy leköltöznek Gyöngyöspatára, és elkezdődött a birtoképítés. Már az első évtől kezdve nem használtak gyomirtót és műtrágyát a szőlőben, majd 2014-től az összes, általuk művelt területen biogazdálkodásra tértek át. És időközben szépen lassan átalakult a borvidék is:

Csak a Gereg-dűlőben 10 felett van a potenciális, sokra hivatott miniprojektek száma. Örülök, hogy nincsen nagy szereplő, ami dominálja a régiót. Mint Mádon vagy Tállyán, itt is beindult egy jó folyamat, egyre több a lelkes, kísérletező kedvű, tehetséges borász. Ugyan csak egy százalékát tesszük ki a borvidéknek, de nagyon összetartó csapat vagyunk. Erre szükség is van, különben 100 év kellene, hogy behozzuk az elmúlt 50-60 év lemaradását

– teszi hozzá Losonci, miközben sétálunk a Hétsoros Pincefaluban.

Losonci az egyik alapítója a Tőkések Mátrai Kézműves Borászkörnek, illetve tagja a Magna Mátrának is. Az optimizmusa ellenére nincsenek illúziói, szerinte

AZ ÁTLAGFOGYASZTÓ A MÁTRÁRÓL VALÓSZÍNŰLEG AZT GONDOLJA, HOGY HA VAN IS ott BOR, AZ VALAMI OLCSÓ ÉS ILLATOS.

Persze a valóság más, az ő borai például több Michelin-csillagos étterembe bekerültek. „A kékfrankos a fő mezsgye, ez a csúcsborunk, erre vagyunk a legbüszkébbek, ez volt az Onyxban és a Costesben is. Ma már sokkal több intelligens, jobban iható vörösbor van, mint mondjuk 10 éve.”

Most 10 ezer palack kerül ki a pincészetből évente, és ebből 30-40 százalék megy exportra, például Lengyelországba és az Egyesült Államokba. „Nekem a rajnai rizling a kedvencem, régen ebből készültek a Mátrában a legnemesebb borok a filoxérajárvány, illetve az I. világháború előtt. Nagy szenvedélyem a purcsin és tihanyi kék, vagyis olyan régi magyar fajták, amik a filoxéra miatt majdnem teljesen eltűntek. Illetve csak nekem van borom a magyar frankosból, ez egy régi téeszes kísérleti fajta, amit kékfrankos és muscat bouché keresztezésével állítottak elő. Persze lehet, hogy lassan a mediterrán fajták felé kell majd elmozdulni a klímaváltozás miatt.

Kötelező lenne a borász szakmának kísérletezni. Ami még progresszív irány lehetne, az a rezisztens fajták, főleg a tömegborok szintjén

– teszi hozzá.

Major Levente a borászkodás mellett iskolaigazgató is Abasár általános iskolájában. Földrajzos tanárként tanított korábban Budán is, az igazgatói posztot 2014-ben hirdették meg, amikor már olyan kevés gyerek volt az iskolában, hogy a bezárás szélére került.

Major Levente
Major Levente (Fotó: Bődey János)

Ekkor már évek óta foglalkozott borokkal is, érdeklődése a borászkodás iránt az egyetemi éveire nyúlik vissza. Egyházi iskolából egy esztergomi fiúiskolába került, ahol

meg kellett tanulnunk úgy berúgni, hogy ki is józanodjunk. Állandóan nyomtuk ezeket a Hubertus, kevert, hasonló italokat, rosszul lennék, ha ilyet kéne most inni. Aztán Debrecenre kerültem egyetemre, bementem a Petőfi nevezetű kocsmába, ahol bort kértem, mert nem akartam már ezt csinálni. Kaptam bort, borzalmas volt. Akkor jutott eszembe, hogy Abasáron van szőlő.

Major Levente édesanyja örökölt egy kisebb szőlőt, az ottani termésből először csak pár hordóval kezdtek el a garázsban bort csinálni. Aztán egyre jobban foglalkoztatni kezdte a kérdés, hogy hogyan kell jó bort csinálni, ezért elvégezte az agrármérnökit és a szőlész-borász szakot is. Ekkor jött rá, hogy az iparszerű bortermelés egyáltalán nem érdekli, mert ott „mindenki úgy tekint a szőlőre, hogy ez pénz, meg akarok belőle élni. Pedig másról is szól”. Jelenleg három hektárnyi termőszőlője van, aminek közel fele olaszrizling. A szőlőfajták mellett a borkészítési folyamatokkal is játszik, készít például hártya alatt érlelt bort és batonázsolt tételeket. Utóbbi lényege az, hogy a készítés közben a finomseprőt felkavarják, míg előbbinél a natúrbort egy természetesen képződő hártya zárja el a levegőtől: és azért a natúrbort, mert Major ezen a vonalon dolgozik 2016 óta, már gépeket sem használ a borkészítéshez.

Elkezdtem borászkodni úgy, ahogy tanultam: kénnel, szűréssel, derítéssel. 2012 után hoztam forgalomba a borokat, aztán 2016-ban volt egy óriási váltás.

Ekkor ismerte meg a bioművelést, aztán szépen lassan elkezdett átállni a teljesen natúr vonalra. „A borra sokan úgy tekintenek, hogy Isten-ember közti kötelék, vagy természet-anya közti, vagy ki miben hisz. Ez így is van, csak fura, hogy teletoltuk mindennel. Mi lenne, ha megnéznénk, hogy a szőlő önmagában milyen, és arra tennénk a hangsúlyt, hogy a szőlő a legfontosabb, a borász meg csak ott van?” Major borait a váltás után kezdték el intenzívebben keresni, 2017-ben pedig teljesen kinyílt számára a piac, Magyarországon főként a gasztronómiai szempontból jelentősebb éttermek viszik a borait, köztük Michelin-csillagos helyek is.

A Karner borászat is a Mátrai borvidék kisebb, natúr vonalon mozgó csapatát erősíti. Karner Fanni és édesapja, Karner Gábor ketten foglalkoznak borkészítéssel, szerintük ez „egyfajta spirituális és misztikus dolog, hogy egy olyan ital van a poharunkban, ami pusztán szőlőt tartalmaz”.

Karner Gábor és Karner Fanni
Karner Gábor és Karner Fanni (Fotó: Bődey János)

Szőlőik két dűlőn vannak Szűcsi község határában, a Vitézföldön, ahol vörösagyag a termőföld, illetve a Tavaszföldön, ahol barna erdőtalaj, emiatt teljesen másféle borokat lehet készíteni a két területről származó szőlőből. Összesen 6,6 hektárnyi szőlőjük van, főként kékfrankos, valamint egy kisebb területen olaszrizling. Az első dűlőjük a 2004-ben telepített vitézföldi kékfrankos volt, itt a talaj korábban sosem volt gondozva, a természetes gyomflórán nevelkedik a natúrbor.

Mindketten úgy gondoljuk már sok éve, hogy ez az egyetlen útja annak, ahogy a borainkat el tudjuk készíteni. Beállhatnánk a sorba, és lehetnénk a hárommilliomodik olyan termelő, akik olyan bort csinálnak, amire a piacnak szüksége van. De ezeket a borokat mi magunknak készítjük

– mondta Fanni arról, miért választották a natúr vonalat.

Az éves termés nem haladja meg az 5000 palackot, de szerintük „inkább legyen fele annyi, csak szívesen álljak mögé, hogy igen, ez az én borom.” Főleg Amerikába és Japánba szállítanak, de Budapestre is kerül egy kisebb mennyiség. Magyarországon a Karner-borok inkább magasabb minőségű éttermekbe, borbárokba kerülnek, Szűcsiben az ottani pincesoron összesen két pince árul bort, így helyben nem igazán mennek el a palackok, kevesen látogatnak ki oda. A borturizmus a Mátraalján általában gyerekcipőben jár, nem alakult ki a kultúrája, pedig a táj szépsége és a Mátra közelsége miatt az adottságok egyáltalán nem rosszak.

A család eredetileg budapesti, később, még Fanni születése előtt költöztek Veresegyházára. Karner Gábor először 1999-ben akart szőlőt venni valahonnan, és egy ismerőse hozott neki Szűcsiből, ahol öt évvel később telepítették az első hektár saját kékfrankosukat. Karner Gábor tehát első generációs borász, bár az apja „kotyvasztott pár tőkéből magának” néha bort, de nem foglalkozott komolyabban a borkészítéssel. Fanni már kicsiként beszállt a családi borászatba, 6-8 éves lehetett, amikor az első szőlőt ültették.

Vannak videók meg képek, ahol az öcsémmel odaméregetjük magunkat a szőlőkhöz, hogy ez a szőlő te vagy, mert akkora, mint te, az meg én vagyok, mert akkora, mint én.

Fanni ezután elvégezte az iskolákat, a művészet is érdekelte, de végül inkább a borászkodást választotta, és ma már csak ezzel foglalkozik. „Így érzem azt, hogy hasznos vagyok a világban. Lehet, hogy a világot nem érdekli, de így tudok letenni valamit az asztalra. Nincs belőle palotám vagy szuperautóm, de nem is érzem azt, hogy erre szükségem lenne.”

Egri borvidék

Az Egri borvidék kb. 5400 hektár szőlőterületet foglal magába a Bükk hegység déli lejtőin, központja Heves megye székhelye, Eger. A borvidékhez összesen 19 község tartozik a megyeszékhely mellett Ostorostól Noszvajon át a borsodi Szomolyáig, a terület legöregebb pincéi pedig akár négyszáz évesek is lehetnek az Egri Borvidék Tanácsának leírása alapján. Szőlőiről egy 1937-es Új Idők Lexikonában ezt írják:

Bortermése részint fehér, részint vörös; hírét vörösborának köszöni, ezt a Kadarka és, részben, a Burgundinak nevezett Kékfrankos szőlőből készítik. Az egri bikavér elsőrendű vörösbor.

A bortermelés eredete a középkorig nyúlik vissza, amikor Eger vára jelentős püspöki székhely volt. Kezdetben az egyház szorgalmazta a szőlőművelést, mivel a bor a misék elengedhetetlen kellékének számított. Az első pincék az egyháznak fizetett dézsma tárolására épültek, a szőlőtermelés pedig a török hódoltság alatt is megmaradt, a bor ugyanis fontos bevételt jelentett a törököknek is. Számos szőlőfajta a török megszállás alatt került a vidékre, a manapság őshonos magyar fajtának tekintett kadarkát például a törökök elől menekülő rácok hozták a borvidékre (ez a kékszőlő egyébként ma főleg a szekszárdi borvidékre jellemző, de az Alföldön is egyre többen igyekeznek visszahozni).

A borvidék főként az egri bikavérről ismert, ami miatt sztereotipikusan vörösboros vidéknek tekintik, holott jelentős a fehérbortermelés is: jellemző a leányka, a királyleányka, a hárslevelű, az olaszrizling, a tramini vagy a chardonnay, de megtalálható az irsai olivér, illetve a bikavér párja, a legalább négyféle szőlőfajtából készülő egri csillag is. Az egri bikavér minimum három vörösborszőlő-fajta házasításából áll össze, a klasszikus mellett jellemző a drágább egri bikavér superior gyártása is, ami már legalább öt szőlő házasítását jelenti, a szőlőfajták származási helye és aránya pedig a klasszikus bikavér szabályaihoz képest is sokkal kötöttebb.

Az egri Bolyki Pincészet boraival sokfelé találkozhat az ember a hazai piacon, belföldön a boraik nagy része éttermekbe megy, de bortársaságoknak és multiknak is adnak el belőlük. A palackok 15 százaléka olyan rendezvényeken kel el, mint a megye legnagyobb fesztiválja, a FesztEger, amit a pincészet mellett tartanak. Évente kb. 200 ezer palackot készítenek, ennek 35-40%-át exportálják összesen 25 országba, például Tajvanra, Lengyelországba és Németországba. Jelenleg közel tízféle kék szőlőjük és háromféle fehér szőlőjük van, ebből házasításokkal együtt most 14-féle bort árulnak, ebből négy, köztük például a gyöngyözőboruk, kizárólag a pincészetben kapható.

Bolyki János
Bolyki János (Fotó: Bődey János)

A Bolyki története 1998-ban kezdődött, amikor Bolyki János 23 évesen földet és némi kezdőtőkét kapott a szüleitől, hogy első generációs borásszá váljon. Kékfrankos oportóval és cabernet franc-nal kezdett, mert a bikavér kék szőlőért több pénzt adtak, de a későbbi telepítései már tudatosak voltak, telepített fehér szőlőt (savignon blanc-t, hárslevelűt) és merlot-t is. 2002-ig csak szőlőtermesztéssel foglalkozott, ekkor kezdte meg a pince kialakítását a felhagyott Losonczy-völgyi kőfejtőben, amely 30 méter magas sziklafalaival rendkívüli látványt nyújt. A területet alaposan ki kellett tisztítani, hogy használhatóvá váljon, mivel a bányaudvarban 1968-ig szemétlerakó volt, később pedig autóbontó telephely.

2003-ban elkészült a Bolyki első évjárata, egy egri bikavér, amely 2006-ban aranyérmet nyert Bordeuxban. Azóta Bolyki minden évben elhoz Franciaországból néhány díjat, a 11 hektáros birtok pedig az évek során 26 hektárra bővült. 2006 fordulópont volt a vállalkozás történetében: „2003 és 2006 között egyedül dolgoztam a pincében, sokáig nem láttam a jövőt. Aztán 2006-tól lehetett elindulni a piacokon, onnantól kezdett el működni a dolog” – mondja Bolyki János.

Bolyki az elején a címkék kinézetéről is saját maga akart dönteni, de végül teljesen szabadkezet adott Ipacs Géza grafikusnak. Így születtek meg a Bolyki-borok érdekes állatos címkéi, illetve a palackok hátulján lévő szövegek. Ezeket néha közös kalandok ihlették, ahogy Bolyki mesélte,

például volt egy közös berúgásunk, ami neki durvábbra sikerült. Van egy Indián nyár nevű borunk, ennek a szövegét írta másnap Géza. Ezt az egyet tudom fejből, úgy szól, hogy »Egyszer, mikor indián voltam nyáron, egy elhajlás miatt rókát fogtam a kabáton. Azon gondolkodom, hogy ha nem vagyok a nyulakkal rokon, akkor mi végre a répa a kabátomon. A tanulság, hogy azért répa színű a róka, hogy működjön a metafora.«

Egerszalókon található a St. Andrea pincészet, ami az egyik alapító, Lőrincz György feleségéről kapta a nevét. Lőrincz György ugyan egri születésű, de ő sem borász családból származik, édesanyja adminisztrátor volt, édesapja az építőiparban dolgozott, és Lőrincz György testvérei is építészként helyezkedtek el. „Világbajnok vízilabdázónak készültem, a szüleim viszont szerették volna, ha továbbtanulok, pontosabban, ha orvos leszek. Mivel a fizikát nem szerettem, a biológia és a kémia viszont jobban feküdt, így kerültem a Kertészeti Egyetem Élelmiszeripari Karára, ahol a borászatot választottam szakirányként, mert úgy gondoltam, egri vagyok, nem fog fájni." Persze az iskolaválasztásban az is fontos szerepet játszott, hogy a városban, ahova költözik, legyen vízilabda. Lőrincz György szerint abban, hogy megszerette a borászatot, nagyon nagy szerepet játszott a kiváló tanári kar.

Lőrincz György ( / Index)
Lőrincz György ( / Index) (Fotó: Bődey János)

A diplomázás után főállású vizilabdázóként folytatta tovább. „Erre vágytam egész életemben, mégsem voltam elégedett. Nem éreztem, hogy fontos vagyok, nem éreztem a szeretetet.” Az egyik volt tanára szólt, hogy posztgraduális képzés indul az egyetemen, a családdal együtt így visszaköltöztek Budapestre. „Gazdagréten laktunk albérletben, amikor megszületett a harmadik gyermekem, úgy döntöttem, abbahagyom a vízilabdát, mert elég hülyén nézett ki, hogy reggel és este edzek, és közben ott van a feleségem a három gyerekkel.” Másfél év után haza is költöztek, és Lőrincz 1994-ig az Egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet borásza, majd 1995–2002 között az Egervin technológiai vezetője lett.

Lőrincz György akkor váltott, amikor megkereste egy Ausztriában élő, de magyar úr, hogy szeretne egy birtokot alapítani, mégpedig itt, Magyarországon.

Ha valaki megszereti a szőlőt, a bort, mindig vágyik egy kicsit többre. A borgyűjtő szeretne egy kis szőlőterületet, majd saját bort. Hosszú folyamat volt, mire igent mondtam, de így megadatott, hogy meg tudjam fogalmazni, én mit gondolok a borról.

A birtok tulajdonosa három év múlva meghalt, a családja miatt pedig egy évig ment a huzavona arról, hogyan tovább. „A karácsony volt a fordulópont, kértem a feleségemtől egy Bibliát, mert olvastam valahol, hogy egy fiatalembernek sokat segített, amikor a kezébe vette. Fél évvel később lett két társam, akik kivásárolták az osztrák családot.” A pincészet 18 hektárról indult. „Úgy gondoltuk, hogy ez két családot el fog tartani, de ez nem volt reális elképzelés, nem számoltam azzal, hogy ez nem egy francia birtok.” Most 45 hektáron termelnek szőlőt.

Tudom, hogy van olyan vélekedés, hogy ekkora méretben nem lehet finom bort termelni, de elfogadtam, hogy nekünk 45 hektáron kell megmutatni, hogy ez nem lehetetlen.

Most összesen kilenc dűlőjük van, és a legnagyobb szőlőterület a 17 hektáros demjéni Hangács, itt kékfrankos, kadarka, merlot, pinot noir, cabernet franc, turán, hárslevelű, leányka, pinot blanc, sauvignon blanc terem, de van hat hektárjuk például az egri Nagy-Eged hegyen, ez a termőterület korában Gál Tibor nemzetközi hírű borászé volt.

A borok egy részét a dűlőkről nevezték el, de találunk „Mária" vagy „Áldás" nevű bort is, amelyek elnevezése a Szentlélek ihletésére utal. Évente 200-250 ezer palack bor kerül forgalomba, és ebből 10-15 százalékot exportálnak, például Tajvanra vagy Hollandiába. A St. Andrea borai több étteremben és borszaküzletben is jelen vannak, az alapborokkal a nagyobb üzletekben is találkozni. Lőrincz Györgyék most már sokkal jobban szeretnének koncentrálni az egri borokra, például az egri csillagra és az egri bikavérre, és ebből is lehet komolyabb választékot létrehozni, hiszen dűlőnként is tudnak borokat kínálni. Ugyan a pincészet pezsgőt is gyárt, de ahogyan Lőrincz György fogalmaz, „inkább csak játékból. A borász szerint fontos kísérletezni, de szeretné az eredeti fajtákat a maguk egyedi karakterében megmutatni.

Most vagyunk 18 évesek, a bor világában ez egy szűk intervallum, van már egy kis tapasztalat néhány fajtával, a dűlőkkel kapcsolatban.

Ebben a munkában segíti legnagyobb gyermeke, a 29 éves György, aki a szőlészet-borászat szakon tanult, és amellett, hogy ő vezeti a szőlészeti munkákat, néha a pincében is segít.

Egertől néhány kilométerre található Ostoros, ahol az 1400-as évek óta foglalkoznak szőlészettel, és ami többek között pincelakásairól ismert, 1963-ban itt forgatták Fábry Zoltán Húsz óra című filmjét is. Itt található az Orsolya Pince, amit Turcsek Orsolya és Tarnóczi Zoltán visz, pincéjük első pár métere 500 éves, a belső részekkel csak később bővítették ki.

Szeretek olyan bort inni, amitől jól is érzem magam. A bor azért van, hogy feltöltődj, és ha úgy ébredsz fel másnap, hogy elvesz tőled, az nem biztos, hogy jó bor volt. Tudjuk, hogy a bor elkészíthető mindenféle adalékanyag nélkül, hatezer éve van borkészítés. Gyakorlatilag a bor elkészíti magát, a jó borász az, aki nem borászkodik, mert ahhoz, hogy valaki jó bort készítsen nem kell más, csak jó, érett, egészséges szőlő, amit az optimális időben kell szüretelni

– vágunk bele a borászati filozófiájuk közepébe Tarnóczi Zoltánnal. Az Orsolya Pince szigorúan családi vállalkozás, öt hektár földjük van, és nem is terveznek nagyobbra nőni, mert azt az elvet vallják, hogy igazán minőségi bort csak kis birtokméret és kis hozam mellett lehet csinálni.

MAGYARORSZÁGNAK SEM KELL BELEHALNIa A NAGY GLOBÁLIS BORVILÁGVERSENYBE, VAN RENGETEG SZŐLŐFAJTÁNK, ÉS ABBÓL EGY CSOMÓ ÉRDEKES DOLGOT KÉSZÍTENI

– teszi hozzá.

Turcsek Orsolya, Tarnóczi Zoltán és gyermekeik
Turcsek Orsolya, Tarnóczi Zoltán és gyermekeik (Fotó: Bődey János)

Az Orsolya pincészet első palackozott tétele 2001-ben készült, abban az évben, amikor Turcsek Orsolyának és Tarnóczi Zoltánnak megszületett az első gyermeke, Kincső. A pár 1996-ban ismerkedett össze, és először csak lelkes borrajongók voltak, majd a szülők segítségével 1998-ban megvették az első két szőlőültetvényüket. Az első években csak saját fogyasztásra készítettek bort, és a szőlőtermés nagyobbik részét eladták, mellette pedig főállásban máshol borászkodtak.

Nagy kedvencünk volt az olaszrizling, de ezt nem mi telepítettük. Aztán telepítettünk kadarkát, ami a Kárpát-medence fő szőlőfajtája volt évszázadokon át, majd furminot és sangiovesét. Nekem személyesen ez a legnagyobb kedvencem. A kínálatunkban nem találni egri bikavért vagy egri csillagot, mert nagyon sok helyi szabályozással nem értettünk egyet, és 2009-től nem veszünk részt az egri eredetvédelmi rendszerben. Igaz, az Abrakadabra nevű borunk valamelyest hasonlít az egri csillagra, hiszen négy bor háziasítására épül, de az olaszrizlingből, leánykából, furmintból és traminiból készült italnak más a stílusa, nem annyira hangsúlyos a rizling, illetve van a Tehéntánc, ami egri bikavér lehetne.

Az első kereskedelmi tétel persze még tényleg egri bikavér volt, ebből 2001-ben készült először jelentősebb mennyiség, és két év érlelés után, 2003 nyarán került forgalomba. Az Orsolya Pince egyik szívügye a kadarka is, de hogy pontosan milyen bor szerepel a szortimentben, az évjárattól függ.

A borok hetven százalékát egyébként ők maguk értékesítik helyben, egy részét pedig partnereik viszik be éttermekbe és borszaküzletekbe. „Az elmúlt tíz évben rengeteg ember, aki borrajongó volt, vagy egyszerűen csak el akarta költeni a pénzét, borászatot hozott létre, ez borfogyasztóként nagyon jó, bortermelőként akkor könnyebb dolgunk volt, mert nem volt konkurencia." Valamelyest nehezíti a dolgot az is, hogy a külföldi borokból is egyre szélesebb választék érhető el, és már nem vagyunk borivó nemzet, sörből ugyanis sokkal több fogy. A nehézségek ellenére soha nem adták fel, bár egyszer felmerült egy igazán nagy váltás gondolata, hogy Új-Zélandra költöznek, ahova Tarnóczi Zsolt 2006-ban kiment egy szüretre. Tarnóczi itt találkozott először a csavarzáras megoldással is, de végül úgy döntöttek, hogy ezt túl korai lenne bevezetniük, mert míg Új-Zélandon egyértelmű volt, hogy a minőséget jelzi, hiszen nem engedhetik meg, hogy egy drágább, prémium tétel dugóhibás legyen, addig itthon a fogyasztók az olcsóságot társítják hozzá. Ami a jövőt illeti, a két gyermek közül Csanád az, aki borász szeretne lenni, Kincső gyógytornászként tanul majd tovább, bár tartott már borkóstolót, igaz, nem szülei pincészetében, hanem Bolykiéknál.