Elhalasztották a POSZT-ot, de a beválogatott előadások támogatást kaphatnak

2020.08.06. 11:01 Módosítva: 2020.08.06. 15:19

Kormányzati támogatásból készülhetnek felvételek az elhalasztott 20. Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSZT) beválogatott előadásokról, írja az MTI.

Az eredetileg júniusra meghirdetett POSZT-ot a szervezők a koronavírus-járvány miatt először szeptemberre tették át. Szerdán azonban bejelentették, hogy a fesztivál megtartását későbbi időpontra halasztják, ám amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, megpróbálják még az évadban valamilyen módon megtartani a színházi eseményt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) fontosnak tartja, hogy a találkozó programjába beválasztott darabok elérhetők legyenek – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel. Mivel az alkotások jelentős művészeti értéket képviselnek, az Emmi ezen előadások rögzítésére forrás biztosítását tervezi, hogy a nagyközönség is megismerhesse azokat, valamint dokumentációként az utókornak is fennmaradjanak a produkciók – írják.

A támogatás nem automatikus, minden érintett színház kérvényezheti, amely szeretné digitalizálni előadását. A támogatás részleteiről az Emmi kultúráért felelős államtitkársága tájékoztatja a beválasztott alkotókat.

A POSZT az ország legnagyobb színházi fesztiválja, amelyet évente több száz hazai és határon túli közreműködővel rendeznek meg. A jelenlegi járványhelyzetben, az egészségügyi előírások betartása mellett is fokozott kockázatot jelentene a tíznapos rendezvény megtartása, ezért megfontolt döntés volt a fesztivál elhalasztása – áll az Emmi közleményében.