Mégsem tartják meg az Ünnepi Könyvhetet a Vörösmarty téren

2020.08.24. 13:37

A járvány miatt idén júniusban elmaradt az Ünnepi Könyvhét, és a szervezők úgy döntöttek, hogy a könyvvásárt helyette szeptember 17-20. között tartják meg. A Prae információi szerint azonban a szokásos formában biztosan nem rendezik meg ezt az eseményt, amikor ugyanis a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése állásfoglalást kért a Nemzeti Népegészségügyi Központtól.

Az elmúlt napokban, mivel újra úgy tűnt, hogy romlik a járványügyi helyzet, ezért állásfoglalást kértünk Müller Cecília országos tisztifőorvostól, aki válaszlevelében egyértelműen úgy fogalmazott, hogy a rendezvényt járványügyi szempontból nem támogatja

– olvasható az MKKE közleményében.

A szervezők most azon dolgoznak, hogy más formában mégis meg lehessen tartani, és a következő napokban elérhetővé teszik a kiadók által leadott könyvheti címlistát, valamint a Szép Magyar Könyv 2019 díjazottjait, illetve

a kiadók tervezett könyvbemutatói és programjai közül néhánnyal szeptember 17. és 20. között szintén a világhálón találkozhat majd a közönség

– írják.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Biztosítás