Jusztina
12 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Meghalt Rab István világhírű balett-táncos

2020.08.28. 13:26

Elhunyt Rab (Rabovsky) István, virtuóz technikájáról ismert balett-táncos. A Kossuth-díjas előadóként 1953-ban Magyarországról távozott és az Egyesült Államokban letelepedett művész 90 évesen halt meg New Yorkban.

Rab István és szintén balett-táncos felesége, Kováts (Kovach) Nóra 1953-ban Kelet-Berlinből disszidált Nyugatra, szökésük a kommunista rezsimből annak idején nagy publicitást kapott a világsajtóban. Halálhírét mostani felesége, Candice Itow erősítette meg. Mint elmondta, férjét augusztus 17-én gyomorbántalmakkal szállították kórházba, ahol másnap meghalt.

Rab (Rabovsky) István 1930-ban született Szegeden. Nagyon szegény családban nőtt fel, jórészt nagyszülei nevelték. Táncosi tehetsége korán kiderült, így került a Magyar Állami Operaház balettiskolájába. Mestere Nádasi Ferenc volt, 1948-tól lett az Operaház magántáncosa. Galina Ulanova budapesti látogatása után későbbi feleségével, Kováts Nórával együtt 1949-ben és 1950-ben fél évig Moszkvában és Leningrádban tanult Pjotr Guszev és Agrippina Vaganova kezei alatt. Itt elsajátították az orosz balettiskola hagyományait és fel is léptek a Kirov Opera színpadán.

1953 márciusában a házaspár Kossuth-díjat kapott; láthatta őket a közönség például Csajkovszkij A hattyúk tava vagy Bartók A fából faragott királyfi című darabjában. 1953 májusában egy kelet-berlini turné alkalmával, kísérőiket kijátszva metróra szálltak és átszöktek a nyugati oldalra. Krimibe illő távozásukat később – személyes szereplésükkel – filmben is feldolgozták, a sztoriról Mikes György (George Mikes) magyar származású író, humorista 1955-ben Londonban könyvet írt Leap through the Curtain (Szökés a függönyön át) címmel.

A The New York Times 1953-ban beszámolt egyik első nyugati fellépésükről, ami a londoni Festival Balletben volt. Mint akkor írták, a Don Quixote Pas de Deux című műsorban 15 perces táncprodukciójuk után ugyanannyi ideig ünnepelte őket a közönség. Kinti karrierjüket Sol Hurok sztármenedzser karolta fel, felléptek a Grand Balett du Marquis de Cuevas együttesével is. Sikerük alapját Kováts Nóra elbűvölő előadásmódja mellett Rab virtuóz ugrásai, energikus stílusa adta, amit később, 1956-tól a Bolsoj Balett és a Kirov Balett tett Nyugaton is világhírűvé.

A házaspár az Egyesült Államokba települt át; 1956-ban azzal kerültek a lapok címlapjaira, hogy kimentették őket az Andrea Doria olasz óceánjáróról, amely nekiütközött egy svéd hajónak, a Stockholmnak a massachusettsi Nantucket közelében. Amerikában a házaspár számos tévéműsorban lépett fel, hét alkalommal táncoltak az Ed Sullivan Showban, feltűntek Judy Garland varietéshow-iban és felléptek a Radio City Music Hallban is. 1966-ban hanglemezt adtak ki Zigani Ballet címmel a Hungarian Gipsy Orchestrával. A cigányzenei albumon a világjáró gitár- és hegedűvirtuóz, Bacsik Elek első amerikai közreműködése is hallható. Rabovsky és Kovach Hurok Bihari Együttes néven tánccsoportot működtetett.

Rab és Kováts 1962-ben elvált, de 1970-ig (igaz, egyre kevesebb sikerrel) együtt dolgozott a színpadon táncosként Amerikában és világszerte számos produkcióban (Kováts Nóra 2009-ben hunyt el). A kinti életében már Istvan Rabovskyként dolgozó művész saját iskolát alapított és tizenöt éven át oktatta a tehetségeket. New Yorkban jelenleg is a nevét viseli a Istvan Rabovsky Ballet Camp Alumni. (MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport