Adalbert
7 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Szász János: Nehéz volt, de úgy döntöttem, maradok

ISZA6330
2020.09.06. 16:19 Módosítva: 2020.09.06. 16:37
A diákok tüntetnek, tanárok távoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetemről. Szász János filmrendező, aki több mint húsz éve az SZFE tanára, úgy döntött, hogy még marad. Nem hagyja ott a diákokat, nem hagyja veszni a tudást, amit a filmes tanszéken összegyűjtöttek. Abban bízik, hogy Vidnyánszky Attila visszavonulót fúj, és újrakezdik az egészet.

Miért nem sikerül a megegyezés?

Szerb Antal azt írja az Utas és holdvilágban, hogy az „attitűdök megkérgesednek”.

Sorra jelentik be a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai, hogy nem csinálják tovább. Ön miért nem megy?

Mindenekelőtt elmondom, tiszta szívemből szolidáris vagyok a SZFE hallgatóival, büszke vagyok rájuk, kreatívak, merészek, és nemcsak a hallgatókra, hanem a kollégáimra is büszke vagyok! A maradásról... Nehéz volt, de úgy döntöttem, maradok. Egyelőre! Amíg nem jön a végérvényesen felvállalhatatlan helyzet. Másodikos osztályunk van, felelős vagyok értük! Ők a jövő zálogai. Öt-tíz év múlva ők határozzák meg a magyar film- és színházművészetet itthon és külföldön is az egyetem és az egész ország dicsőségére. Itt kapják meg azt a tudást, amellyel az egyetem után önálló, független alkotókká válnak. A független gondolkodás alapeleme volt mindig az oktatásnak.

Sokan sorolják joggal az SZFE filmes hallgatóinak eredményeit. Mitől lett ilyen ez a filmes szak?

Az együttgondolkodástól! Összefogástól, kooperációtól. Jó pár évvel ezelőtt a tanári karunk kidolgozott egy új metodikát, a hatszor hat rendszerét. Ez azt jelenti, hogy 36 diák egy osztály, 6 író, 6 rendező, 6 operatőr, 6 hangmérnök, 6 gyártásvezető, 6 vágó együtt dolgozik és tanul. Ebből a hatszor hatos rendszerből nőtt ki az elmúlt öt évben Kovács Pista, aki Diák Oscar-díjat kapott, Hartung Attila, aki megcsinálta a FOMO-t, vagy Visky Ábel, övé a Mesék a zárkából, de velük van Freund Ádám, Kis Hajni és mindenki más!

Ez a metodika elvben beleférhetne az új rendszerbe?

Elképesztő, de mióta zajlik a leigázás, minket senki sem keresett meg azzal, hogyan is megy ez nálatok, vagy elmondja, szerinte hogyan kéne másként tanítani, vagy mi a baj a módszerrel. Egyelőre csak a bezúzás, nyilatkozatháború megy, de egy mondatot sem hallottam arról, mi is lesz az új mintatanterv. Szakmaiság? Semmi nyomát nem látom. Hétfőn kezdődne a tanítás....

Talán ezért döntöttek a távozás mellett, akik bejelentették, hogy mennek. Nem vállalják a felelősséget.

Erről őket kell megkérdezni. Én őszintén sajnálom.

Mióta tanít az egyetemen?

Zsombolyai János hívott az egyetemre, éppen Mundruczó Kornélék osztályában kezdtem, ennek huszonhárom éve, azóta folyamatosan tanítok. Itt is, külföldön is. Főleg Amerikában. Előtte hét évig voltam színművészetis diák. Dramaturg szakon kezdtem, olyan tanároknál, mint Gyárfás Miklós, aki kedvet csinált ahhoz, hogy írjak, és segített abban is, hogyan. Tanított minket Ungvári Tamás, Nemeskürty István, Osztovics Levente, Nádasdy Kálmán. Aztán átmentem rendező szakra. Szinetár Miklós lett az osztályfőnököm. Nagyon szerettem Miklóst, tanársegéde Dömölky János volt. Ő az első órán elmondta, hogy a rendező kilencvenkilenc százalékban egy őrmester, és csak a maradék egyetlenegy százalékban egy furcsa poéta keveréke. Azóta elmondom minden diákomnak az ő mondatát. A másik tanársegéd Fehér György volt. És ott tanított még Makk Károly, aki miután megnézte a munkáinkat, körülnézett a vágószobában, feltette azt a két húsba vágó kérdését, amit elvittünk magunkkal, majd beültünk a Kikelet presszóba, vagy felrohantunk hozzá, főztünk nála, beszélgettünk. Tanultunk. Ők igazi mesterek voltak, valódi pedagógusok, közben gyakorló művészek, filmrendezők. Nagyon jó iskolám volt.

ISZA6385
Fotó: Isza Ferenc / Index

Van saját mondata, amit a tanítványai idéznek?

Nekem történetem van. Minden osztályban elmesélem Andrej Rubljov és az ikonfestő mesterek történetét, akik nem egyedül festették csodálatos ikonjaikat a templomok falára, körülöttük tanultak, segítettek nekik a tanítványaik. Druzsinának hívták ezeket a kis közösségeket. Csak az lehetett mester, aki elárulta tanítványainak az ikonfestés legfontosabb titkait, például azt, hogy fokhagymával lehet felragasztani az aranyfüstöt a falra, hogy örökre megmaradjon. Azt a festőt, aki titkolózott, elhagyták a tanítványai. Sosem az a mester, aki annak nevezi ki magát. Mester az, akit a tanítványok annak tartanak, aki elárulja az aranyfüst meg a fokhagyma titkát. Szerintem aktuálisan is ez a legfontosabb. Nekem ez a „mondatom”.

Most megjelenik az egyetemen egy új csapat, szétverik a régit, a diákok fellázadnak, legendás rendezők, színészek sorra jelentik be, hogy akkor ők mennek. Mit lehet ezzel a helyzettel kezdeni?

Hadd válaszoljak egy idézettel Székely János Caligula helytartójából, amit a Nemzetiben rendeztem két évvel ezelőtt. Abban központi dilemma, hogy Petronius, Caligula helytartója erőszakkal akarja bevitetni a császár szobrát a jeruzsálemi szentélybe. Barakiás rabbi így érvel:

Mert, hallod-e, mert ahogy a szobrot beviszik,

Mert ahogy csak a küszöbére lépnek,

Hát az nem lesz már, az sehol se lesz már,

Mert az nem lesz már ugyanaz a templom,

És nem marad utána, csak üres csarnok.

A darabban végül nem viszik be a szobrot. Ha az SZFE-n mindenki feláll, marad egy üres egyetem. Ki fog tanítani, ki lesz a szenátus? Ahogyan a tanár sem attól tanár, hogy holnaptól bemegy tanítani, úgy a szenátus tagjai sem lehetnek azok „csak úgy”, szakmaiság, tapasztalat, érdem és a saját egyeteméről való tudás nélkül. A szenátust az egyetemi polgárok választják, a szenátus pedig megválasztja a rektort. Kiket fognak behívni a szenátusba? Az igazi dráma ebben a történetben a demokrácia kérdése. Az egyetem autonómiája a tét. Ha ez sérül, akkor sérül a demokrácia. A 155 éves SZFE-n van egy európai színvonalú doktori iskola Karsai György vezetésével. Csodálatos, reneszánsz ember. Rettenetesen sajnálom és mérhetetlenül igazságtalannak tartom, ami történik vele. Ha van Andrej Rubljovunk az egyetemen, akkor Karsai György és Székely Gábor az. Tehát a megoldás csak szakmai lehet. Hatalmas felelősség tanítani. Olyan nincs, hogy valaki bejön, és közli, hogy mától ő a mester, ő a tanár. Na, erre van a doktori iskola, végezze csak el, mert itt ez a játékszabály, amit be kell tartani mindenkinek. Aztán tanítson.

Az SZFE-n töltött nagyjából harminc év mellett megrendezett tíz filmet, többért rangos díjat is kapott, mint a Woyzeck, a Witman fiúk, az Ópium, a Nagy füzet vagy a Hentes, a kurva és a félszemű. Egyebek mellett színpadra állította a Moszkvai Művész Színházban a Mester és Margaritát, Amerikában többek között a Marat halálát, Oslóban a Hairt. Ráadásul Amerikában sok évig tanított is. Nemzetközileg a legismertebb magyar filmrendezők egyike.

A Harvardon volt egy színház, az American Repertory, egy igen progresszív, kifejezetten európai hagyományokra épülő színház. Ehhez tartozott egy kétéves színiiskola, amely az első három jelentős színiakadémia egyike volt az USA-ban. Ott tanítottam és vezettem is az iskolát több évig. Az volt a módszerünk, hogy több színészi metódussal találkozzanak a diákok. Először orosz tanárok foglalkoztak a diákokkal, a Moszkvai Művész Színházból Jurij Tabakov és Roman Kozak. Majd következett három hónap amerikai tanárokkal. A Sztanyiszlavszkij-módszert követte a method acting. Decembertől februárig pedig csináltunk egy úgynevezett moszkvai előadást, ezt éveken át főleg én rendeztem, amit elvittünk Moszkvába. Nagyon felkészült tanárok dolgoztak ott, én is azzá váltam.

Ha látja, miben látja a kiutat?

Az nem kiút, hogy ők bejönnek és mi kimegyünk. Az sem kiút, hogy bejönnek, és mi megkérdezzük, mit csinálhatunk? A tiszta lap az egyetlen kiút! Vitatkozni nem hitről és ízlésről, hanem tanmenetről és művészpedagógiáról, szakmaiságról kell.

Önt rendezni hívta az idén is Vidnyánszky Attila, de nem kezdte el az Ivanov próbáit. Miért?

A kialakult helyzetben összeférhetetlen, hogy a Nemzetiben rendezzek, pedig nagyon szerettem ott dolgozni a művészekkel. Ráadásként ott a Macskajáték, amelynek nem ismerem a további sorsát Bánsági Ildikó felmondása óta. Ez az előadás fontos állomás színházrendezői pályámon. Hatot ment összesen. Számomra Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó két királynő.

Miközben a vírus önmagában is megrengette a filmes és a színházi szakmát, hatalmas károkat okozott és fog még okozni belső viszályok nélkül is.

A vírus miatt mindenki retteg és csapkod, holott össze kellene tartani. Talán megtehetnék azt a „polgári” gesztust a térfoglalók, hogy kezet nyújtanak: bocsánat, gondoljuk át újra, rakjuk rendbe együtt. 

De úgy tűnik, van a Covid–19-nél is veszélyesebb vírus a fejekben.

A Pásztor fiúk visszaadják a golyókat?

Nem látom magam előtt. Csak azt tudom ismételgetni, hogy szakma! Kíváncsian várom, mi a tervük? Nem arról, hogy kinek hol lesz az irodája, hanem, hogy mi a terv az oktatással. A diákok azt látják, a felnőttek csatáznak a fejük felett, és valami nagyon lényeges dolog szűnik meg lassan. Mesterek mennek el.

Hány tanárnak kell elmennie ahhoz, hogy reménytelen legyen a folytatás? Hol a vörös vonal?

A színház szakon már átlépték.

Egy ideális világban minek kellene történnie ahhoz, hogy visszatérjenek a távozók?

Ha nincs itt a Karsai György, Székely Gábor, Meczner János, Máté Gábor, Ascher Tamás, Enyedi Ildikó és a többiek, akik mind elmentek, akkor ez már nem az a szentély. A filmes tanszakon még nincs ekkora gáz. Ráadásul 2019 őszétől a Filmintézet nemcsak a diplomafilmeket, hanem a vizsgafilmek elkészültét is támogatja. Mindenesetre a két szak nincs meg egymás nélkül. Átjárunk egymáshoz, együttműködünk. Most dráma van. Én biztosan nem tudom elintézni, hogy vége legyen. Mérhetetlenül szomorú vagyok, és rosszkedvű.

Szerb Antal segíts! Hol tart az Utas és holdvilág filmváltozata?

Az első támogatást még Andy Vajnáéktól kaptuk, aztán felállt a Káel Csaba vezette filmintézet, tőlük jött a világos, határozott, egyértelmű szándéklevél a támogatásról. Jelentős összeget kaptunk az előkészítésre is. Gyűjtjük szép halkan a szereplőket, castingolunk járvány idején. Megvannak már a nemzetközi szerződések, jövőre kezdjük a mozit.

Tulajdonképpen nyugodtan otthagyhatná az egyetemet, lenne elég dolga.

Lenne. Egyebek közt több filmtervem is van. Például Dragomán Györggyel írtunk együtt egy gyönyörű mai Antigoné történetet, amely közvetlenül Ceausescu bukása előtt játszódik Erdélyben.

Mi lett a Hunyadi-filmmel?

Ha Vajna nem hal meg, már bemutattuk volna. Andy megszállottan hitt abban a filmben. Olyan közös tudás gyűlt össze az előkészítés közben, hogy az valami csoda. Nagyon jó film lett volna, kiválóan összeállt a forgatókönyv, rengeteget tanultam közben, már megvoltak a helyszínek, összeállt a kaszkadőrcsapat, a Digic Pictures csinálta volna a speciális effekteket, igazán közel voltunk. Aztán beindult a kultúrostrom. Az egyik oldal azt harsogta, hogy nem vagyok rá méltó, a másikon meg azt huhogták, hogy a Szász eladta magát.

Miért maradt abba?

Andy halála után olyan viszonyok alakultak ki, amelyek között hirtelen nem láttam át a tiszta anyagi feltételeket. Erős bizalmi válság alakult ki a producer és köztem, elértem egy pontra, amikor ki kellett mondanom, hogy így nem vállalom. Nagyon sajnálom. Jó lett volna a magyar hősi győzelmekről mesélni. Az talán a legkeserűbb élmény, hogy amikor engem gyaláztak, senki sem állt ki mellettem! Nem emelte fel a szavát egy kolléga sem... Nem baj, illetve de mekkora baj. De hol van ez már?

Jövőre Stockholmban, a Királyi Színház nagyszínpadán rendezem az Éjjeli menedékhelyet. Ez Ingmar Bergman színháza. A svédek azt mondták, hogy 2021 tavaszára ér véget a járványkorszak, gyere Szász, rendezd meg Gorkijt, éppen aktuális, én is így gondolom. Erre igazán büszke vagyok. Csakhogy legyen valami jó is az interjú végére.