Földes Tamás az idei Kaszás Attila-díjas

Földes Tamás, a Budapesti Operett Színház színművésze kapta a Kaszás Attila-díjat a közönségszavazatok alapján – jelentette be Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a kaposvári Csiky Gergely Színházban, az Országos Színházi Évadnyitón. A díjra idén jelölték Csankó Zoltánt, a Győri Nemzeti Színház és Vlahovics Editet, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészét is.

„Amikor elvégeztem a főiskolát, a Rockszínházba szerződtem a Nyomorultak című előadásra, ahol együtt játszhattam Kaszás Attilával. Akkor én még egy nagyon kezdő színész voltam, ő viszont egy elismert művész. Az a találkozás nagyban hozzájárult, hogy olyan emberré váltam, amilyenné mindig is szerettem volna. Attila rendkívüli tehetségű színész volt, emellett egy igazi nagybetűs ember, tele szeretettel”

– idézte fel Földes Tamás.

A Kaszás Attila-díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl a névadó szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.

Az idei Országos Színházi Évadnyitó gálán adták át a Hevesi Sándor-díjakat is, amit idén Bán Teodóra kulturális menedzser, Árkosi Árpád rendező és Monori Lili színésznő vehetett át.

Az Országos Színházi Évadnyitó gálán készült felvételt szeptember 15-én 21 órától műsorra tűzi az M5 csatorna – számolt be az MTI.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Fekete-Győr András: Orbán Viktornak a Momentum a rémálma

Szerinte egy normális jogállamban a miniszterelnök már bíróság előtt állna.

tegnap, 13:43

  • Külföld
Több mint 111 millió embert fertőzött meg a koronavírus

A halálos áldozatok száma közelíti a két és fél milliót.

február 21., 07:22

  • Belföld
Búcsúzik a tél, jövő héten már kitörni készül a felhőtlen tavasz

12–18 fok is lehet.

február 21., 15:49

  • Belföld
Parragh László: Minden kamarai utazásnál fizetek az első osztályért

A kamara elnöke szerint rosszindulatú kampány folyik ellene.

február 21., 08:17

  • Belföld
Elhunyt a tizedik alkotmánybíró, Bagi István

Ő az 1990-ben alakult bírói testület tizedik halottja.

február 20., 17:33